Pszicho

A túl sok képernyő idősebb korban is káros: a sorozatfüggőségről

Sok idősebb ember fizikai-egészségügyi, lelki vagy éppen szellemi problémák miatt már keveset mozdul ki otthonából, s mivel a szeme már nem túl jó az olvasáshoz, illetve a digitális kompetenciái sem különösebben erősek az internetezéshez, ezért tévé-sorozatokat néz. Néhányan közülük kifejezetten függővé is válnak, s életük centrumába az aktuális sorozat kerül – vagyis időbeosztásuk, mindennapi tevékenységük, kommunikációjuk ennek rendelődik alá. Mikortól beszélhetünk függőségről és mit tehetünk az elkerülése érdekében?

A televíziós sorozatok népszerűsége a nyugati civilizációban a tévékészülékek megjelenése óta mindig is nagy volt, különösen az idősebbek körében. Három hullámot határozottan el lehet különíteni ezek a történetében: az első a hatvanas évektől a nyolcvanas évek közepéig tartott, amikor a tévécsatornák műsorain megjelent egy-egy népszerű, többnyire 10-30 részből álló sorozat, ami lázban tartotta a nézőket. Az emberek bejelölték a műsorújságban a kezdési időpontokat, és már órákkal a film aktuális részének kezdete előtt azon gondolkodtak, mi történik majd, milyen fordulatok várhatóak. Hazánkban ilyen volt a Sandokan, a Gyökerek vagy a sokat emlegetett, Isauráról szóló, Rabszolgasors című sorozat, amelyek egy-egy részét több millió ember nézte meg.

Ezek után, illetve közben, a nyolcvanas évek közepétől jelentek meg a „végtelen sorozatok”, mint a Dallas – emlékszünk is, milyen meglepő volt, hogy a Twinpeaks egyszer csak véget ért! Illetve később a sorozatcsatornák is elérhetővé váltak a kínálatban, amelyeken főleg dél-amerikai és kelet-ázsiai gyártású szappanoperák mentek. Ezek már gyakorlatilag egy univerzumot kínáltak: több száz részre elhúzták a történetet, így a néző otthonosan érezte magát a sorozat világában, több éven keresztül követhette a megszeretett karakterek sorsát. Ha pedig valaki többet is nézett egyszerre, akár napi 8-10 órát is tévézhetett.

A túl sok, passzív képernyőzés azonban nemcsak a gyerekek szellemi fejlődésére veszélyes, hanem az idősek intellektuális képességei is gyorsabban romlanak általa. Tudományos kutatások igazolják, hogy 

a napi 3,5 órás passzív tévénézés idősebb korban, különösen a verbális memóriára nézve már rendkívül káros, ennek duplája pedig súlyos veszélyeket hordoz, számos agyi terület vonatkozásában.

A helyzet mára pedig rosszabbodott azzal, hogy a streaming-szolgáltatók a 2010-es évek elején betörtek a piacra. Hatalmas mennyiségű sorozatot és filmet kínálnak rendkívül alacsony áron, a több éve készült évadokat pedig az előfizetők egyszerre érhetik el: így nem kell várni egy hetet a következő részre, egyben le lehet „darálni” az egészet. Nem meglepő, hogy ezek a szolgáltatók az idősebbek körében is ugrásszerűen terjednek, és közöttük egyre több függővel lehet találkozni. A streaming egy egészen új lehetőség kínál: ízlésünk szerint bármilyen tartalomhoz hozzáférhetünk, akár egész nap nézhetjük azt, ami minket érdekel. Ez a függőség egy új dimenziója, hiszen korábban szűkebb volt a kínálat, nem biztos, hogy olyan műsort kaptunk egész napra, ami érdekelt minket. Most azonban a végtelen univerzumokon túl végtelen tartalom is elérhető, bármeddig üldögélhetünk a képernyő előtt úgy, hogy le is köt minket.

Bár a függőségek száma és formája a mai, posztmodern világban légiónyi, a függés általános pszichológiai sémája könnyen és pontosan leírható. Az ember személyiségén a függés tárgya egyre jobban elhatalmasodik, előbb még csak az egyik, majd az egyetlen igazi örömforrás lesz, végül eljut arra a szintre, hogy ha nem kapja meg a „napi dózist”, akkor nyugtalan, ingerült vagy éppen agresszív lesz. A személyiség ezután monomániássá válik, s ilyenkor már csak a pszichiáterek segíthetnek. Akkor gyanakodhatunk egy szerettünk esetében, ha például bizonyos feladatokat nem végez el, vagy kevésbé jelentős programokat lemond, mert inkább otthon szeretne tévét nézni, esetleg látogatói – unokái, gyermekei – jelenlétében is inkább filmet vagy sorozatot néz. Sajnos a sorozatfüggőség is eljuthat erre a szintre,

különösen idősebb korban, amikor a kapcsolati hálónk sokkal ritkább, viszont lelkünk és szellemünk szomjazza az örömforrásokat: ez pedig néhány kattintással azonnal a rendelkezésre áll.

Nagyon fontos, hogy idősebb korban is képesek legyünk ebben a vizuális információ-áradatban magunkon uralkodni. Tudni kell, hogy bár a kapuk sohasem voltak ennyire nyitva, azaz soha ennyi sorozatot nem nézhettünk meg a szolgáltatók jóvoltából, mint ma, ezek közül egyszerre legföljebb mindig csak egyet válasszunk ki, és a részeket „adagoljuk”, azaz osszuk be napi 1-1,5 órás egységekre. A fennmaradó időben éljünk közösségi életet, olvassunk, sétáljunk, élevezzük a természetet, sportoljunk vagy éppen keressünk hasznavehető és fontos tartalmakat az interneten, illetve igyekezzünk felajánlani hatékony segítséget a családtagjainknak, hogy mi is hasznosnak érezzük magunkat és több időt tölthessünk velük. Amennyiben pedig azt érezzük, hogy a függőség jelei mutatkoznak rajtunk, keressünk fel egy lélektannal foglalkozó szakembert.

Ajánljuk még:

Láthatatlan anya: a családi élet szervezése is egyfajta munka, de senki nem veszi észre

Felkészíteni a gyerekeket, hogy a szünet után visszaálljanak a megszokott ritmusra. Fejben tartani, hogy az orvosi szűrővizsgálatokra időpontot kell foglalni. Fejben tartani a távolabbi családtagok szülinapját és gondolkodni az ajándékokon, majd meg is vásárolni. Befizetni a számlákat, bejelenteni a mérőóra-állásokat. Kitalálni mi legyen a vacsora, ami mindenkinek megfelel és még egészséges is. Önmagukban apróságnak tűnő feladatok, ha viszont egy ember vállát nyomja mindez, már kifejezetten megterhelővé válik.