A fogyásba érzelmeink is durván beleszólnak, és ez segíthet is

Szeresd önmagad, csakis így lehet sikeresen lefogyni! – szól a bölcs és egyszerűnek tűnő intelem, mégis legtöbbünknek nem könnyű „jól” fogyókúrázni. Annyit valamennyien sejtünk gyötrelmes súlycsökkentési kampányaink során, hogy nem csak rajtunk múlik a siker, de általában nem tudjuk, vagy csak nehezen tudjuk megfogalmazni, milyen belső erők gátolják a tartós eredményt.

Az evés nagyon is érzelmi tevékenység, mi több: kulturális kapocs is – sokkal erősebb késztetés annál, mintsem pusztán racionális akarattal korlátozhatnánk. Pszichológus szakértővel tárjuk fel a túlsúly érzelmi hátterét, hogy kiderítsük: hogyan kerülhetjük el a sikertelen fogyókúrák és a jojó-effektus kudarcélményeit.

„A túlsúly hátterében általában túlevés van, a túlevés mögött pedig archaikus érzelmi motívumok állhatnak: a gyermek, amikor megszületik, előszeretettel ingerli a száját, és később is teljesen általános, hogy a babák szájon keresztül menedzselik az érzelmeket, méghozzá mindenféle érzelmet. Ha unatkoznak, akkor szopják az ujjukat, hogyha örülnek vagy megijednek, cumiznak. Tehát az a tendencia, hogy az ételnek nemcsak kalóriaértéke van, hanem érzelmi értéke is, sőt úgy tűnik, az érzelmi érték dominánsabb, fontosabb” – mondja Dr. Forgács Attila pszichológus, Az evés lélektana című könyv szerzője. 

Életformánk egyik „főszereplője”, a bőséges élelmiszerkínálat is csábítóan hat túlevési késztetéseinkre. „Evolúciós szempontból azt tanultuk meg, hogy a kríziseket éhínség követi, tehát tartalékolni kell. Ez az elmúlt többszáz évben igaz is volt, ám az utóbbi 60-70 évre már nem jellemző, hogy nélkülöznünk kellene. A bevásárlóközpontokban olyan mennyiségű étel érhető el, amit mondjuk 200-250 éve a leggazdagabb király se tudott volna elképzelni. Ehhez a bőséghez nem tudtunk adaptálódni. A második világháború utáni 70 év nem volt elég, hogy valamilyen új mechanizmus alakuljon ki” – magyarázza a szakember.

További erős, kulturálisan beágyazott késztetés az étel közösségi megosztása, az étellel való kommunikáció és bizalomépítés. Nem csupán gasztronómiai kultúránk, de szokásaink az élet minden területén őrzik a közös ételfogyasztás, a kínálás és étellel való tiszteletadás gesztusait, amelyek nélkül ma már elképzelhetetlen a közösségi élet. „Kulturális vonatkozásban egyértelmű humánspecifikum az étel közösségi megosztása, ami nagyon erős érzelmi köteléket biztosít a társadalomban. Az állatok legfeljebb leszármazotti viszonylatban osztják meg élelmüket, míg az ember bárkivel gyakorolhatja ezt a gesztust. Többek között azzal is magyarázható ez a viselkedés, hogy míg például egy csimpánz egy 10 kilós majomig tud prédát ejteni, amit helyben el tud fogyasztani, addig az ember nála sokkal nagyobb tömegű állatok levadászására is képes, azaz tartalékolni is tud az élelemből. Nem véletlen, hogy a legtöbb kultúrában durva illetlenségnek és egyértelmű bizalmatlanságnak számít a kínált étel és ital visszautasítása. Tehát a környezetünk is nehezítheti fogyókúrás ambícióink sikeres teljesítését” – mondja dr. Forgács Attila, aki a különféle evészavarok kulturális háttérét is vizsgálja könyvében.

Egyik legelemibb késztetésünkkel, az evési ingerrel kell tehát megküzdenünk, amikor súlyvesztésre adjuk a fejünket, ráadásul napjaink szépségideálja,

a szilfid sziluett kívánalma is nyomasztóan hat „kipárnázott” énképünkre.

„Nagyon ősi evolúciós impulzusok határozzák meg az evést, még a civilizáció előtti korokból, és a civilizáció csak színesítette az evési magatartást. Igen nagy kereslet mutatkozik ugyanis a sovány testre: hetente átlagosan négy új fogyókúra reklám jelenik meg, teljesen új megoldást kínálva a fölösleges kilóktól való megszabadulásra. Mégis keveseknek sikerül ezt tartós eredménnyel elérni: mintha csak valaki enne bennünk, mintha nem lennénk urai ennek a fogyókúrás folyamatnak. Jelenleg a magyarok a legkövérebbek Európában, már a briteket is magunk mögött hagytuk, világviszonylatban pedig a negyedikek vagyunk” – mondja a pszichológus.

Fotó: Unspalsh.com

A legtöbb érintett nem is veszi észre, hogyan szaladnak fel a pluszkilók: alattomosan kúsznak fel, már kis mennyiségű élelmiszerfölösleg rendszeres bevitele is komoly súlyfelesleget eredményez egy-két év alatt. „Évente átlagosan 5-6 kiló túlsúlyt lehet fölszedni, ha minden nap csak 100 kilokalóriával túlesszük magunkat. Ez öt év alatt akár 30 kilónyi fölösleg is lehet, amit már jelentős mértékű elhízás. Ezt nem lehet „péntekre” leadni, ahogy a reklámozott fogyókúrák többsége ígéri. Gyakorlatilag ugyanolyan ütemben kellene fogynunk, amilyen ütemben meghíztunk, de ehhez szinte senkinek nincs türelme, mert ez nagyon lassú folyamat. A fogyókúrázók 5 százaléka képes sikeresen megtartani a súlyát hosszú távon, és minimum 40 százalék, de

a divatfogyókúrákat követők 95 százaléka egy éven belül visszahízik vagy még többet szed föl, mint amennyit leadott”

– figyelmeztet a jojó-hatás előfordulási esélyeire a pszichológus.

Az evés és a fogyókúra érzelmi hátterét boncolgatva, dr. Forgács Attila kutatási eredményekkel is segít megérteni, miért nem olyan egyszerű lefogyni: „A túlsúly érzelmi védőfunkciójáról a ’70-es évek közepén Geiger Ágota végzett egy érdekes kutatást: kisiskolás gyerekeket kért meg, hogy közelítsenek hozzá és álljanak meg a tőle számunkra komfortos távolságra. Kiderült, hogy a kövérebb gyerekek 60 centivel közelebb merészkedtek, majd, amikor tollmellényt adott a sovány gyerekekre, ők is közelebb jöttek. A kövérség tehát védőpáncél is egyben, ezért sem egyszerű lefogyni. Egy, a diétázók vásárlási szokásait vizsgáló kutatásunkban érdekes jelenségre figyeltünk föl: a számla végén mindig találtunk valami jutalomfalatot, ami jellemzően édesség volt. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a nagy fogyás következtében különböző lelki tünetek, akár depresszió is kialakulhat, tehát az evésnek egyértelműen örömszerző funkciója is van.”

Talán laikusok körében is ismert az összefüggés a hirtelen nagy arányú súlyvesztés és a hangulatváltozások között. Nem ritkán a depressziós tünetekkel is szembesülnek a fogyókúrázók, amit a gyors ütemben elveszített „zsír védőpáncél” hiánya okoz, illetve az, hogy az új külsőt még nem volt idő elfogadni. Ezt a jelenséget pszichológus szakértőnk is megerősíti: „Saját praxisomból ismerem továbbá a sikeresen lefogyott páciensek belső vívódásait: többen is bűntudatról számoltak be, mondván, hogy úgy érzik, becsapják a környezetüket az új külsővel, amit nem igazán éreznek magukénak.

Fejben még mindig kövérnek látják magukat.

Ezek a szakmai tapasztalatok és kutatások mind azt igazolják, hogy a fogyókúrázók többsége ambivalens érzelmek viharába kerül, jellemzően emelkedik a szorongásszint, hiszen a súllyal együtt a védettségükből is veszítenek.”

Fotó: Unsplash.com

Korántsem lehet felmentés számunkra, hogy ennyi evolúciós, kulturális és pszichológiai tényező játszik közre és akadályozza is olykor a sikeres súlyvesztést. Gondoljunk csak arra a példaértékű 5 százalékra, akik tartós eredménnyel szabadultak meg a fölösleges kilóktól! A titok meglepően egyszerű: türelemmel az alábbi „recept” garantáltan beválik.

„Az obezitológiai szakirodalom egyértelműen hangsúlyozza, hogy napi minimum 100 kilokalóriás deficittel és mozgással lehet tartós eredményt elérni a fogyókúrában. Ezzel a  módszerrel egy év alatt úgy lehet leadni 5-6 kilót, hogy nem lesz részünk krízisélményben, éhségélményben és nem érzünk késztetést kompenzálásra sem. A lassú tempó pedig azért is hatékonyabb, mert közben a szervezetünk és testünk formájának változásait képesek leszünk érzelmi és kognitív síkon is feldolgozni: fokozatosan hozzászokunk új külsőnkhöz” – hangzik a pszichológus által is javasolt megnyugtató megoldás.

A megjelenést a Zabosfa KerTÉSZ Kft. támogatta.