A belső nő újrafelfedezése: kezdek pontosan azzá válni, akivé akartam

Pszicho

A belső nő újrafelfedezése: kezdek pontosan azzá válni, akivé akartam

Ha lányom születik, ügyelni fogok rá, hogy megtanulja: benne is él egy nő, akinek a megismerése, szeretete és képének helyes alapokra helyezése egy kihagyhatatlanul fontos része az életnek. Ugyanis az a nő hatással van a szerepekre és helyzetekre, amikbe kerülhet, így a magával és másokkal való kapcsolatra is.

Életem egyik legfontosabb felismerése, hogy kezdek pontosan azzá válni, akivé akartam. Igaz, nem egészen úgy, ahogy azt elképzeltem. Kamasz éveimben kialakult bennem egy első vázlat, egy portré arról a lányról, aki az ideálom. Úgy voltam vele, hogy ha már kicsi vagyok, legalább lennék vékony csontú, törékeny. Az a lány, aki az oversized pulóverekben úgy mutat, mint egy szeretnivaló manó. Aki elfér az ölelésekben, akit fel tudnak kapni, mint egy könnyű zsákot, aki néha kicsit esetlen, néha megmentésre szorul. Mert úgy képzeltem, hogy az ilyen lányok hordják előbb utóbb a párjuk pulóvereit és kockás felsőit, az ilyen lányok derekán igazán szép egy férfikéz, az ilyen lányok válnak igazi nővé szőröstül-bőröstül, miközben egy részük örökre játékos maradhat. Mondjuk ki, úgy gondoltam az ilyen lányok élnek boldog, teljes életet. Én akartam lenni A cuki lány.

Meg is rajzoltam kamaszfejjel a női portrét, mindene megvolt, amit akkor fontosnak véltem. Karcsú derék, telt idomok, vékony csontozat. A kép alapján láthatóan elesettnek érzi magát, de a csuklóján ott az erőt sugárzó férfikéz, az húzza és vezeti a bizonytalan jövőbe. Ez a nő akartam lenni, és vártam, hátha egyszer csak menthetetlenül átváltozom, mint egy lepke. Mivel ez sohasem következett be, eltemettem magamban ezt az álmot, elpakoltam a portrét és nem foglalkoztam többet azzal a kérdéssel, hogy ha nem A cuki lány vagyok, akkor ugyan kicsoda? 

Évekkel később, amikor megismerkedtem a párommal, újra elém került a belső nő kilétének témája. A párom első látásra is jóval magasabb, mint én. A kezei erősek, elbírnak, fel is tudnak kapni, mint egy zsákot. Észrevettem, hogy mellette kicsinek és könnyűnek érzem magam. Nem értettem. Mégis én vagyok A cuki lány? Tény, hogy elbírt, tény, tény, hogy a pulóvereit hordtam. Na de mi a helyzet a belső tulajdonságok terén? Észrevettem, hogy mellette (és egymagamban is) hajlamos vagyok kétségbeesni, ledermedni bizonyos helyzetekben. Mintha csak azt várnám, hogy valaki megmentsen, kisegítsen, mert annyira tanácstalan vagyok.

Hirtelen úgy éreztem, hogy elő kell keresnem a portrét. Oda kell járulnom az egykori női ideál lábai elé, és megkérdezni, hogy mégis mi folyik itt? Ki is hámoztam a rajzot a fiók aljából, néztem, forgattam. Ismerős volt, emlékeztem, hogy mennyire odavoltam érte. Annyi év után, kezemben a régi portréval mégis azt éreztem, hogy a nő cseppet sem vonzó, inkább sajnálatraméltó. Ekkor értettem meg, hogy bár az évek alatt a testi adottságaim nem közeledtek az ideálomhoz, a lelkem kétségtelenül elindult a „törékeny”, „esetlen” szavakkal kikövezett úton. Azon az úton, amit én jelöltem ki magamnak. Hiába volt a Mulan az egyik kedvenc rajzfilmem, hiába szerettem dínókkal játszani és számítógépes játékokat játszani, az életem egy pontján – részben talán a romantikus filmek hatására, részben a kulturális normák miatt – másfajta ideált választottam. Egy olyan alakot, aki önmagában képtelen a boldogságra, a problémák megoldására, aki a férfi nélkül semmi.

Tudtam, hogy ez így nincs rendben. Még ha a férfi és a nő olykor szükségszerűen egymás támaszai, a belső bizonytalanság ezt az egyensúlyt megmérgezheti. Ezért döntöttem úgy, hogy hogy friss alapot teremtek a bennem lélegző nőnek, és újragondoltam a számomra fontos belső jelzőket. 

„Erő”, „magabiztosság” és „szeretet”. Ezek a szavak jellemzik az új ideált, akiről portré is készült.

Az új női alak reményteli, színes, magabiztos forma, nagyjából pont olyan arányokkal, mint amilyen az én testem is. Semmi önámítás, semmi álmodozás.

Leírhatatlan érzés volt rájönni, hogy milyen rossz ideált dédelgettem eddig a szívem alatt. Ugyanakkor fantasztikus volt rádöbbenni, hogy ezen tudatosan változtathatok.

Mert nem érdemes úgy élni egy életet, hogy elérhetetlen, torz, bennünket lenyomó ideálokhoz próbálunk felnőni.

Ajánljuk még:

„HA NEM LÁTOD, HOGY LÉTEZIK, NEM IS VÁLHATSZ OLYANNÁ” – TÖBB ÉS JOBB NŐI SZUPERHŐS KELLENE
ÉREZHETED-E NŐNEK MAGAD MÁSFÉL KÉZZEL?
„TUDNI KELL ÉLNI A LEHETŐSÉGEKKEL” – HOL (IS LEHET) A NŐK HELYE A MUNKAERŐPIACON? 

 

 

Már követem az oldalt

X