Otthon

Tekerd le, oltsd el, légy tudatos! – Szakértő tippjei arról, hogyan spórolj otthon az energiával

Sokak ereiben megfagyott a vér az első tavalyi gázszámla láttán. Hiába hangoztatták a hírekben, hogy elképesztően sokba kerülhet a fűtés, ha csak egy kicsit is túllépjük a kiszabott mennyiséget, nem mindenki tudta, hogyan, hol foghatna vissza a fogyasztásán. És hiába telt el egy év, a kérdés ma is éppen ugyanennyire aktuális: miképp spórolhatnánk az energiával otthonunkban?

Kiskoromban gyakran jártunk Erzsi nénihez és Jozsó bácsihoz. Nagy kártyacsatákat vívtak anyuékkal, mindig jó volt a hangulat, télen mégsem szerettem hozzájuk menni. A szoba ugyan be volt fűtve, de az előszobában és a vécében nagyon hideg volt. Ők így nőttek fel, nekik ez volt a természetes – nekem, az én generációmnak már nem. Talán innen ered az, hogy számunkra a spórolás is nehezebbnek, már-már lehetetlennek tűnik: a megszokások rabjai vagyunk, és sokunknak igazi mintája sincs, hogyan lehetne másképpen élni, mint ahogyan élünk.

„Sajnos hazánkban sokaknál az alapok hiányoznak, vagyis rengetegen nem tudják, hogyan kell beosztóan élni – bár ez nem feltétlenül az egyén hibája. Magyarországon

a korábbi időszak panelépületei és az ottani gyakorlatok nem sokat adtak az energiatakarékosságra, így a lakosság nem tudta elsajátítani a jó megoldásokat.

Ennek ékes példája, hogy nem volt fűtésszabályozás, mindenki egyformán fizetett, így aztán volt értelme sem odafigyelni a fogyasztásra. Most viszont már van” – mondja el elöljáróban Baumann Mihály épületgépész mérnök, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa. 

Nincsen semmi veszve, fejlődni minden helyzetben, mindenféle szűkös anyagi keret dacára lehetséges. A szakember segített eligazodni, mit tehetünk akkor, ha nem költenénk tatarozásra, de néhány tippel, trükkel csökkentenénk a gáz-és villanyszámlákat, és milyen lehetőségeket érdemes megfontolni, ha nagyobb összeget szánunk otthununk energetikai fejlesztésre.

Tippek, hogy visszafogd a villany- és gázfogyasztást

A különféle praktikák, tippek felhívják a figyelmet, hogy elsődlegesen szubjektív hőérzetünket érdemes javítani, vagyis ne egy szál pólóban üljünk otthon, hanem öltözzünk fel, és egy vastagabb talpú papucsot vagy házicipőt is szerezzünk be. A szakember sem tartja elhanyagolhatónak ezeket az alapvetéseket – ezek kiegészítéseként, folytatásaként érdemes inkább szokásaink alakítására és otthonunk technikai fejlesztésére gondolni.

Ott fűts, ahol vagy!

Sok energiát tudunk megtakarítani, ha mindig csak azt a hőmérsékletet tartjuk, amire a komfortérzetünk miatt szükségünk van – ha nem vagyunk otthon, akkor még ezt a hőmérsékletet sem kell tartani. Baumann Mihály mindenképp leszámolna azzal a tévhittel, hogy egész nap fix hőmérsékletet érdemes tartani, egy lakóházban

a falak nem hűlnek ki abban az esetben, ha napi nyolc-tíz órás távollétünk alatt nem fűtünk.

Sőt: nagyobb épületek esetén se hiábavaló az éjszakai leállás.

„Hadd mondjak egy megtörtént esetet! A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán 2008-ban felújították az épületeket és a fűtési rendszert. Ennek ellenére engem zavart az, hogy a folyosókon folyamatosan 22-24 fok volt – fölöslegesen. Két energiamegtakarítási intézkedést tettünk hát: a tantermekben fixen 20-21 fokos, a folyosókon 16 fokosra állítottuk a radiátorokat, és mivel speciális eszköz szükséges a szabályozásukhoz, biztosak is lehettünk benne, hogy ennyin maradnak. A másik intézkedés az volt, hogy a távfűtősök este nyolckor leállították a fűtést, és csak reggel ötkor kapcsolták vissza. Így bár megfelelő hőmérséklet volt, mire beértünk, kilenc órán át nem kellett fűteni. Ez a

két intézkedés az épületben évi hatmillió forint megtakarítást eredményezett nulla forint beruházással”

– osztja meg a szakember.

  • A megfelelő eszköz: wifis termosztát

Ha nagyon zavar minket, hogy hűvösebb van, mikor hazaérkezünk, érdemes lehet egy wifis hőmérsékletszabályozót beszerezni – párezer forintért megvásárolhatjuk –, amivel előre beállíthatjuk, hány órakor kezdjenek melegedni a radiátorok.

Helyiségenként számolj!

Bár sokat jelent az otthonlét és távollét idején való megfelelő hőszabályozás, nem elég ehhez az egy szemponthoz igazodni. Az otthonunk egészét érdemes helyiségekre, zónákra bontani, és csak ott és csak akkor fűteni, amikor valóban használjuk az adott teret.

„Ha megnézzük, hogy egy család egyszerre hány helyiséget használ, akkor kiderül, hogy sokszor mindössze egyet vagy kettőt – elég ennyiben komfortos hőmérsékletet tartani, a többi szobában csökkenthetjük a hőmérsékletet egy-két fokkal. Ha ezt tartósan csináljuk, akkor öt-hat százalék energiamegtakarítást érhetünk el. Nagyon sokat jelent az is, ha a hálószobában csak este csavarjuk fel a fűtést. A fürdőszobában is felesleges egész nap fűteni, elég reggel egy órát, meg este egy órát, amikor használjuk. A nap folyamán nyugodtan lehet akár 4-5 fokkal alacsonyabb a hőmérséklet. Ha ilyen módon használjuk az épületet, akkor

akár 25-30, sőt nem túlzás: 40 százalékos megtakarítást is el lehet érni”

– mondja a szakember.

  • A megfelelő eszköz: Termosztatikus szelep

Nyugat-Európában nem bízzák a véletlenre, ott minden helyiségben biztosítani kell a hőszabályozás lehetőségét. Nálunk is ez a jövő, az épületenergetikai rendeletekben már jellemzően szerepel a helyiségenkénti szabályozás lehetősége. „Egy ilyen szelep a hozzátartozó fejjel együtt nagyjából 10 ezer forintba kerül, a felszerelése még egyszer 10 ezer forintba. Ha megfelelően használjuk, másfél, maximum két fűtési szezon alatt megtérül ez az összeg. A termosztátokon mindig csak az a hőmérséklet legyen, amire szükség van, ha nem használjuk az adott szobát, vegyük vissza. Akkor is, ha csak néhány óráról van szó” – számolja a mérnök.

Textilek

Az is segíthet, ha vastag sötétítőfüggönyünk van, és azt behúzzuk, így az ablak üvegfelületéről áradó hűvösebb levegő nem ér el bennünket. A vastag függöny mellett a parkettára helyezett szőnyeg is jó szolgálatot tehet. A radiátorok mögé, ha azok hideg falon vannak, érdemes hővisszaverő fóliát tenni – ez párezer forintért beszerezhető háztartási boltokban, nagyáruházakban –, így is spórolhatunk.

Edukáció, edukáció, edukáció

A szakember szerint azonban

nincs az a trükk, amivel annyit tudnánk spórolni, mint a tudatossággal és tudatosságra neveléssel.

„Szerintem mindenki hallotta a szülőktől, hogy gyerek, lesz kapsz, ha még egyszer meglátom, hogy ég a villany, amikor nem vagy a szobában. Ezt tovább kell fejleszteni! Akkor is lesz kapsz, ha nem vagy a szobában és nem vetted le a hőmérsékletet. Hozzá kellene tartozzon a neveléshez, hogy a gyerekeink megtanulják: mielőtt iskolába indulnak, nemcsak a villanyt kapcsolják le, hanem a fűtést is lejjebb tekerik. Ez a nagyon jó szokás huszonöt százalékos megtakarítást jelenthet, ami egy családi ház esetében akár évi százezer forint is lehet” – magyarázza Baumann Mihály.

Nagyberuházások, hogy csökkenjen a fogyasztás

A szakember szerint hosszú távon nagyobb beruházásokat is érdemes belekalkulálni a családi költségvetésbe, mert ezekkel még többet lehet spórolni. Mint elmondja, az energiafogyasztásunk számos tényezőtől függhet, és ezek közül többre – például az időjárásra – ráhatásunk sincs. Ugyanakkor arra, amire van hatásunk, érdemes költeni! Ilyenek például:

Épületszerkezetek hőszigetelése 

a mai energiaárak mellett a 15-20 centiméteres szigetelésvastagságok sem ritkák, mert ezekkel lehet biztosítani a meglévő szerkezetek előírt U-értékét. Ezek ugyan jelentős költségek, ezért 10 év feletti is lehet a megtérülés, de ezek a beruházások évtizedekre jelentős energiamegtakarítást eredményeznek. De például a padlásfödém szigetelése lényegesen egyszerűbben valósítható meg, akár saját erőből is.

Nyílászárócsere

Kevésbé érdekes a keret anyaga, sokkal inkább érdekes, hogy a két- vagy háromrétegű hőszigetelt üvegezés U-értéke jóval kisebb, mint a régieké. Ugyancsak jelentős megtakarítást jelent, hogy ezek tömítéssel rendelkeznek és tömören zárnak.

Kazáncsere

A kondenzációs kazánok hatékonyabban fűtenek, 25-30 százalékkal kevesebbet fogyasztanak, mint az elavultabb típusok.

Megfelelő fűtési rendszer

Fa- és széntüzelésnél az lenne az ideális, ha gyorsan tüzelnénk magas hőmérsékleten és eltárolnánk az energiát. A kevés égési levegő egyúttal tökéletlen és rossz hatásfokú égést jelent. Ehhez puffer tároló beépítésére van szükség. Ezzel naponta egyszer elég lenne befűteni, utána egész nap az eltárolt energiát használnánk „A családomban két olyan családi ház van, amelynél a 150 négyzetméteres szabadon álló épületben mindössze 3 köbméter fa elegendő egy fűtési szezonban. Ez persze a jó fűtés rendszer mellett a jól szigetelt épületnek is köszönhető” – osztja meg a szakember.

A jelentősebb beruházások előtt kérjük ki hozzáértők tanácsát. Használjuk ki, hogy a Magyar Mérnöki Kamara ingyenes lakosságienergia-tanácsadást nyújt minden vármegyében. Ha van pénzünk, tegyünk meg mindent, hogy megfelelő legyen az otthonunk szigetelése, és a lehető legjobb a fűtőrendszer. De addig, amíg erre összegyűjtjük a pénzt, tekerjük le a fűtést, amikor és ahol lehet. Ezzel a tudatos felhasználói magatartással is rengeteget spórolhatunk!

Ajánljuk még:

Társ a konyhában egy egész életen át – Hogyan válasszunk kést?

A szakácskés amilyen egyszerű, annyira helyettesíthetetlen eszköz a konyhában. Ez az élesre csiszolt acéldarab az eredeti multifunkciós aprítógép, motorok, mozgóalkatrészek és meghibásodások nélkül. Egy életen át működő szerszám, ezért fontos, hogy gondosan válasszuk ki a nekünk megfelelőt.