Az ékszerkészítés ráadásul kizökkent a hétköznapi robotból. Tökéletes ellazulást nyújt, és a legtöbb esetben olyan sikerélményt kapok, ami napokon át zsibong bennem. A quilling technikát azonban még nem próbáltam, pedig a leírások szerint nem túl bonyolult.
Az alapját csíkokra vágott, különböző szélességű és színű papírok adják. Ezeket akár készen is vásárolhatjuk, de egy iratmegsemmisítő segítségével magunk is felcsíkozhatunk lapokat. Ezeket azután meg kell sodorni egy speciális eszközzel. Ha nem akarunk költeni ilyen eszközre, akkor egy tollal vagy bármilyen, henger alakú tárggyal is fel lehet tekerni őket. Ezekből a tekercsekből pedig a terveknek megfelelően egyszerű, vagy akár kifejezetten összetett formákat is ki lehet alakítani ragasztással.
Fotó: Kassai Tini
Én még a kísérletezés és az inspirálódás szakaszában vagyok, de nagyon élvezem – azok számára tökéletes lehetőség és időtöltés, akik nem szeretnének egy hobbi gyakorlásáért súlyos tízezreket kifizetni. Óvodáskortól száz éves korig mindenkinek ajánlott, hiszen a kézműves tevékenység felébreszti a fantáziát, segíti a koncentrációs- és a problémamegoldó képességet, valamint erősíti a finommotorikát – a kéz, az ujjak mozgékonyságát –, ezenfelül javítja az együttműködés hatékonyságát. Önbizalomnövelő hatása is van, ami alapja annak, hogy – legyünk akárhány évesek is – soha ne szűnjön meg bennünk az új dolgok megismerése iránti vágy.
Ebben az összeállításban inspirációkat kínálok ennek a technikának a megismeréséhez, felfedezéséhez. Remélem sokan lesznek, akik majd velem együtt gyakorolják ezt a nagyon régi technikát és még többen, akik rácsodálkoznak az így készített ékszerek törékeny bájára.
Egyébként a feltételezések szerint a quilling technika egyidős a papírgyártás kezdetével, de mivel a papír nem jól viseli az idő múlását, aligha található tárgyi bizonyíték ennek igazolására. A fennmaradt nagyon finom ötvösmunkák azonban arra utalnak, hogy a leheletvékony anyagok tekergetése, hajlítgatása, formázása régóta nagyon jól ismert módszer az ékszerkészítésben, így feltételezhetően a papír se maradt ki az alapanyagok közül.
De beszéljenek helyettem a csodás papírékszerek, illetve előtte nézzetek bele, hogy is készül egy profi kéz által egy papírnyaklánc:
Ez nálam a csúcs: az őszre elrakott napaforgó illata és a nap tüze egy hihetetlenül finom és sok munkával készített ékszerbe kalibrálva.
Robusztusabb nyaklánc is készülhet így:
Őszi párát, ködös levegőt idéz ez a derengően szürkés, rózsás kis darab:
Ha pedig megjön az első fagy, akkor egy ilyen csodakék libegő kis fülivel nevessük ki a hideget:
Ebből a fali díszből is lehet inspirálódni az őszi hangulathoz:
Mesés tekervények:
Végül egy gyönyörű falevél – igen, ilyen gyönyörűségeket ad nekünk az ősz:
Nyitókép: Kassai Tini