A házimunka sose pihentet, mégis teret ad a belső rendrakásra

Két háztartási gép beszerzése jelentősen változtatott az életminőségemen: az egyik a mosógép, a másik a mosogatógép. Kis történelem: a mosogatógépet természetesen egy nőnek köszönhetjük. Bizonyos Josephine Cochrane-nek, aki továbbfejlesztett egy már létező alkotást, a Joel Houghton, amerikai feltaláló által szabadalmaztatott mosogatóeszközt. Kicsit furcsa ugyan, de egy olyan nő nevéhez fűződik az eszköz megalkotása, aki soha nem mosogatott, ugyanis úrihölgy volt, az alkalmazottak szennyezték be a kezüket helyette – ő maga csak bosszankodott azon, hogy a személyzet mennyi tányért, poharat eltör a nagy úri-murik után. A takarékoskodás igénye vezette gondolatait, amikor egy olyan eszközt álmodott, ami a mosogatással járó eszközveszteséget csökkentheti.

Nos, én magam is nagyon sok poharat meg tányért eltörtem a mosogatógép nélküli életemben. A négy gyerekemet ugyanis egy olyan háztartásban neveltem fel, amely nélkülözte ezt az eszközt. Gyerekként se állt a család rendelkezésére ilyen gép, tehát jókora tapasztalatra tettem szert arról, miként lehet gyorsan, alaposan és igen hatékonyan hatalmas mennyiségű szennyes edényt eltüntetni szem elöl.

A mosás és a mosogatás vitte a prímet nálam a háztartásban – szerintem a legtöbb munkát ez a két feladat adja. Koszos edény meg koszos ruha valahogy folyamatosan termelődik minden háztartásban, mégpedig akkora sebességgel és mennyiségben, hogy aligha van olyan háziasszony, aki azt kézzel győzné... persze győzni kellett. Egy ideig kézzel mostam a gyerekekre is, később szereztem egy keverőtárcsás gépet, aztán lett egy félautomata gépem, végül az automata mosógép is beállt a sorba helyettem. Kényelmesebb volt így az élet, dacára a másféle tapasztalatoknak, és a magabiztosságnak, hogy gép nélkül is boldogulnék, ha nagyon muszáj volna. 

A 2019-es Eurostat adatok alapján Magyarországon a háztartások 80 százaléka rendelkezett mosógéppel. Ennyi otthonban juthat már a családtagoknak – jellemzően a nőnek – ideje kényelmesebb, gyorsabb módon mosni. Persze tudjuk, a nők feladatai nem fogytak az utóbbi évtizedekben, hiszen a munkában és az élet sok más területén kell helyt álljanak, nem csak a háztartásban, mégis: (többek között)

a háztartási gépek széleskörű elterjedése tette lehetővé, hogy felelős pozíciókat vállaljunk, kedvünk szerint válasszuk meg életünk csatáit, amiket nem feltétlen a szennyes ellen vívnánk.

Személyes döntés, ki milyen munkafolyamatot ad át szívesen egy gépnek. Legtöbbek a mosást, egyesek a szárítást is szívesen átengedik, így teregetni sem kell. A tésztagyúrásra is különféle eszközöket vetnek be a modern háziasszonyok, szaladgálnak körülöttünk a robotporszívók, -felmosók, -fűnyírók, és ha kedvünk tartja, vasalás helyett elég csak kigőzölnünk egy-egy inget pár pillanat alatt. És ez hihetetlenül jó, mert a gyorsabb munkafolyamatot nagy szabadságot adnak. 

Érdekes módon a környezetemben mégis úgy látom, a mosogatás átadása mai napig várat magára sok háztartásban. Arról nem találtam statisztikát, hányan mosogatnak még mindig kézzel, hányan öblítenek, súrolnak a hagyományos módon, de azt tudom, egykettőre visszaszoknék magam is, ha úgy hozná az élet. Egy barátnőm mesélte minap, hogy ő kézzel mosogat, és nagyon szeret mosogatni. Neki az a meditáció, ahogy könyékig benne van a keze a habban és szépen, megfontolt mozdulatokkal simogatja a tányérokat, rakja a szárítóra egyiket a másik után. Közben gondolkodik, feldolgozza az aznap vele történteket, és mire felragyog a konyha, felragyog a lelke is. Mintha közben azt súrolná fényesre.

Nekem a válás után, az új otthonom kényelme kínálta fel elsőként a mosogatógépet, amit nagyon megszerettem. Talán éppen azért, mert emlékszem arra a sok ezer elmosott kis bögrére, pohárra, tányérra, ami valahogy sose fogyott el a kezem alól. A számtalan elsúrolt fazékra, edényre, a forralt tej habjára, ami olyan trükkösen tudott a melegítő edény oldalára égni, hogy se körömmel, se kefével le nem jött. Emlékszem az álldogálása, a mosogatószeres víz habjára, meg arra, hogy milyen reménytelennek láttam néha a mindennapokat. Hogy éppen csak elpakoltam az edényeket, már tele volt megint a mosogató. 

Szóval abszolút értem a barátnőmet is. Bennem is tapasztalat, hogy

a házimunka sose pihentet, mégis teret ad a belső rendrakásra.

Van aki mosogatással tesz rendet a gondolatai között, más a vasalás ürügyén meditál – én ruhákat pakolok. Abban jó vagyok, szekrényből ki, szekrénybe be. Hajtogatom a ruhákat szépen, egyiket a másik után, míg takaros kis halmok nem állnak a polcokon. Stóc, stóc hátán. Ahogy kell. Eközben a tevékenység közben nem szenvedek, talán ezért is tudok közben töltődni. Mert nem muszájból csinálom. 

A mosogatógép hiányát azért megsiratnám.