Kult

7 találmány, amiről nem tudtad, hogy nőknek köszönhetjük

Ha feltalálókat emlegetünk, régi korok kikönyökölt pulóveres férfiai juthatnak eszünkbe, ám ez a kép igencsak fals. Mindenki hallott már az olyan híres feltalálókról, mint Galileo Galilei, Karl Benz vagy Alexander Graham Bell, de ki tudja, hogy a körfűrész vagy a golyóálló mellény kinek a nevéhez fűződik? Összegyűjtöttünk 7 fontos találmányt, amelyeket nőknek köszönhetünk!

1. Tabitha Babbitt – körfűrész (1813)

Babbitt Massachusetts államban, a Harvard Shaker vallási közösségben élt. Egy asztalosműhelyben a fűrészelés nehéz munkafolyamatára felfigyelve találta fel, majd készítette el az első körfűrészt. Emellett rokkák működését is optimalizálta forgófejek kidolgozásával, de vaslemezek vágásán is könnyített egy másik találmányával. Mivel egyetlen találmányát sem szabadalmaztatta, mai napig kérdéses, valóban ő találta-e fel a körfűrészt elsőként. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint egymástól párhuzamosan a világ több pontján is készítettek hasonló eszközöket, egyet neki köszönhetően.

2. Maria Beasley - mentőcsónak (1882)

Beasley 1882-ben találta fel az első korlátos mentőcsónakot, előtte ugyanis deszkatákolmányokon mentették az embereket, ha éppen mentették. A Titanicot már Beasley csónakjaival a fedélzeten indították útnak, és a fémből készült, tűzálló csónak 700 embert mentett meg csak azon a híres úton. Nem ez volt az egyetlen találmánya: Beasley fejlesztette tovább az utcatisztító gépet is. Bár az első gép nem neki köszönhető, a továbbfejlesztett változatra csupán két éven belül rengeteg vásárló akadt Amerika-szerte. Eredeti szakmája szerint Maria varrónő volt, gyerekkorában pedig édesapja malmában töltötte az időt, itt szerezhette meg az ismereteket, amiknek segítségével később találmányait megtervezte.

3. Josephine Cochrane - mosogatógép (1886)

A Chicagóban, jómódban élő Josephine gyakran tartott estélyeket, amelyeken a 17. századi porcelán tányérokból tálalták a vacsorát. Az asszony azért akarta megalkotni a mosogatógépet, mert nem volt megelégedve a személyzete mosogatói munkájával: a drága porcelánkészlet darabjai időről időre csorbultak, kikoptak az ügyetlen szolgálók hibájából. Cochrane célja volt egy olyan gépet feltalálni, ami emberi érintés nélkül mossa el az étkészletet.  Cochrane alkoholista férje 1883-ban meghalt, és temérdek adósságot hagyott rá. Ez ösztönözhette a feltalálót, hogy az ötletét meg is valósítsa. Az első mosogatógépben erősnyomású vízsugárral, egy motorral forgatott rézbojler segítségével tisztultak az edények.

4. Mary Anderson - ablaktörlő (1903)

Ahogy sok jó feltaláló, Mary Anderson is egy problémára kereste a megoldást: 1902-ben éppen New Yorkba látogatott, amikor feltűnt neki, mennyire veszélyes viharban vezetni. Bár ő maga nem vezetett, semmi értelmét nem látta annak, hogy a sofőrök időnként kihajoltak vagy kiugrottak az autóból (és villamosból), hogy gyorsan letöröljék a szélvédőt, majd úgy menjenek tovább. A ma is használt, autóból irányítható, akkor még igény szerint fel- és leszerelhető ablaktörlő piacra dobásával az asszonynak meggyűlt a baja, a szakmabeliek nem tartották szükségesnek a járművek ilyenirányú fejlesztését.

A Cadillac volt az első autógyártó, amelyik 1922-ben alapfelszerelésként építette be járműveibe az ablaktörlőt. Mary ezzel a találmányával egyetlen fillért sem keresett.

5. Melitta Benz: kávéfilter (1908)

Manapság el sem tudjuk képzelni az életünket kávé nélkül. A kávé szerelmeseként, Benz 1908-ban hozta létre a filtert azért, mert ki nem állhatta a csésze alján leülepedő zaccot. Termékét először 1909-be mutatta be, és az első vásárán már sikeresen eladott több mint 1200 darabot. Később az asszony céget alapított, amit jelenleg unokái üzemeltetnek. A Melitta Benz cég kávéfilterek mellett ma már természetesen kávét és kávégépeket is árusít.

6. Florence Parpart - elektromos hűtőszekrény (1914)

Már a kezdetektől érdekelte az embert, hogyan lehet hosszabb ideig tartósítani ételt. Florence feltalálói karrierje nem rögtön a hűtővel indult, mégis arról híresült el. Parpartot már 1900-ban díjazták egy találmányáért, az általa továbbfejlesztett utcaseprűért, amit neki köszönhetően már ipari környezetben is lehetett használni. 1914-ben találta fel a modern hűtőszekrényt, aminek hála a háztartásokban a jéggel való hűtés szükségtelenné vált. Később férjével irányította a gépek gyártási folyamatát, reklámkampányokat szervezett találmánya elterjesztésére, és szabadalmaztatta azt.

7. Stephanie Kwolek - kevlár (1965)

Az 1923-ban született vegyész a DuPont amerikai társaságnál dolgozott 40 éven át. Egészen pontosan huszonnyolc felfedezés kötődik a nevéhez, a leghíresebb mégis a kevlár, illetve az abból készült golyóálló mellény.

Stephanie egy nagyon erős, viszont könnyű anyag után kutatott, amikor 1965-ben felfedezte a kevlárt. Ez az anyag rengeteg életet mentett, hiszen felhasználásával készülnek a golyóálló mellények, de megtalálható a sisakokban, űrhajókban és abroncsokban is.

Ajánljuk még:

Így válassz jó sonkát húsvétra!

A böjt után igazi jutalom a húsvéti asztal bősége. Sok helyen a tojás, sonka, bárány, kalács és a tavalyi szőlő jól megérdemelt zamata teszi teljessé a közös ünneplést. Bármennyire is egyszerű étel, a húsvéti sonkának mégis vannak titkai: ezeknek jártunk utána.

 

Már követem az oldalt

X