Tartózkodni szigorúan életveszélyes: egy nap a nőgyógyászaton

Megosztó

Tartózkodni szigorúan életveszélyes: egy nap a nőgyógyászaton

Olvasom a híreket, és nem hiszek a szememnek. Már átsiklottam a rezsi/kata/Brüsszel/kerítés sorokon, és itt az újabb: az abortusz. Én még olyan világból jövök, ahol nem néztünk vacsora közben hüvelygombát és intimbetétet, nem küldtük a boltba az első randi után a kiválasztottat tamponért. Nem volt szokás kiteregetni sem a menstruációt, sem más intim dolgot. Nem biztos, hogy jó volt ez így. De bárhogy is változik a világ, az biztos, hogy a nő egy csomó dologban egyedül marad. Kiszolgáltatottan és sokszor megalázottan. Egyedül.  

Olvasom a legfrissebb híreket, a hozzászólásokat. A fejem lehanyatlik a laptopra, fájdalom hasít a hasamba. Négy gyermeket hordott és már nem létező méhem fájdalma az agyam mélyéig hatol. Leányaimra, leendő anyukákra és nőtársaimra gondolok – hát még nem volt elég ennek a világnak, nem tettek még elég terhet ránk, nőkre?

Állok a folyósón, nézegetem az olajfestékkel lekent falat. Itt-ott pattogzik, ahogyan az ugyanilyenre festett székekről is. Ha nem ülnének mindegyiken, meg tudnám számolni, hányféle szék van. Az egységet a mázolás adja, amúgy mind egy-egy egyedi darab.

Küretesek a hatos ajtó előtt sorakozzanak, pattog egy hang, és hangosan névsort olvasnak. Mindenki számot kap, terelnek be a szobába. Mint a puli az engedelmes nyájat, gondolnám, ha lenne kedvem hasonlatokat gyártani. Levetkőzni, hálóinget felvenni. Minden holmit a szekrénybe, bezárni, kulcsot a nyakba, pattog a hang tovább.

Kettes a számom, az ágyon ropogós, tiszta hálóing, bújok bele. Combközépig ér, oldalán tenyérnyi folytonossági hiány. Kevésbé cizelláltan: hatalmas lyuk tátong rajta. Nem baj, de tiszta, jó lesz ez ide, ha ezt adják.

Hat ágy, hat egyforma hálóinges nő. Ülünk az ágyakon, nem szól senki egy szót sem. Csak olykor egy sóhaj, semmi más.

Ajtó felpattan, nagydarab, vidám fickó lép be, egyenesen hozzám: ketteske, indulunk. Van magán bugyi, kérdezi meglepetten. Nagyon vérzek, suttogom. Vegye le, a műtőben nincs idő ilyenre, csapunk a lába közé addig papírvattát, harsogja, és megyünk. Végig a folyósón, erősen fogja a karom. Csoszogok a papucsban, nem nézek, csak magam elé. Próbálom erősen bámulni a követ, fényes, olyan, mint a márvány. Nem akarom látni a folyósón álldogálókat, a várakozókat, nem akarom látni, amint követik szemükkel, ahogyan végigvonulunk valahová, ami nagyon messzinek tűnik.

Vesztőhely, műtő vagy akármi.

A műtőben csak a hangjáról ismerem fel az orvosom, maszkban, sapkában, szemüvegben bárki más is lehetne. Ne féljen, minden rendben lesz, vigyázok magára, mondja szelíden, megnyugtatóan, és szétárad a fény.

Minden fehér, csak fehér, valami finom hang szól és talán egy selyemkendő lengedez. A fehérbe tarka sárgás virágok úsznak be, a selyemkendő napszínűvé változik. Lassan kitisztul a kép: a fehér mennyezeten a virágok inkább a beázás nyomai, a karnison a szél lebegeti a napszítta függönyt, a fém sínen énekelnek a még meglévő gurigák. Az erkélyajtón valami kopott tábla fityeg, próbálom olvasni, mi lehet rajta, a szöveg jócskán hiányos már: tartózkodni szigorúan életveszélyes.

Nyílik az ajtó, a pattogó hang érkezik: akit műtöttek, levest kap. Ha evett és pisilt, mehet haza. Van kanala, kérdezi, és kezembe nyom egy tányér levest. Hármaska, maga nem ehet, majd jön az orvosa, megmondja, mi a helyzet, és lép is tovább négyeskéhez. Huszonnégy órája nem ettem, gyomrom kordul, kanalazom a levest. Szomorú leves, de most jólesik, apró sárga és fehér darabok úsznak benne, talán zöldség, akár finom is lehetne. De nem az. Egyeske könnyei némán csorognak a levesbe, kanalak koccannak a tányéron, a függöny olykor sóhajt egyet gúnyosan a csendbe.

Belép az orvosom, arcán fáradt mosoly. Mellém telepszik az ágyra, átölel. Minden rendben van, de a nagy műtétet nem ússza meg. Menjen haza, pihenjen, és két hónap múlva találkozunk – szinte suttogja meleg hangján. Nem ezt várom, de pillanatra megnyugtat, sietve öltözöm.

Egyeske ágya végéhez fiatal doktornő érkezik. Minden rendben, máskor vigyázzon jobban, rá se néz, úgy nyújtja a papírt, és már megy is.

Nehezen húzom a cipőmet, egyeske a melltartójával nem boldogul, keze reszket. Doktornő jön hármaskához. A műtét közben váratlan dolog történt, mondja, ilyen előfordul, ez a kockázat. Valószínűleg átszakadt a méhfala, hamarosan jön az altatóorvos és feltárják a helyzetet. Nagyon sajnálja, és már az ajtón kívül van. Nem merek odanézni, remegek, csak el innen, tartózkodni szigorúan életveszélyes, ott a táblán is.

A lift nem jön, álldogál a tömeg, lebotorkálok az ötödikről, ki a kertbe. Végre egy pad, lerogyok, patakokban folyik rólam a víz, minden porcikám reszket. Gépiesen telefonálok, igen, jöhettek értem, minden rendben van.

A rózsaágyás gyönyörűen pompázik, gyerekek fogócskáznak körülötte. Sikítanak, látom, de a hang nem éri el a fülemet. Észre sem veszem, hogy egy valószínűtlenül öreg néni tipeg mellém, járókerete majdnem a lábamhoz ér. Aranyoskám, olyan rosszul néz ki, olyan sápadt, nincs valami baj, kérdi. Igyon egy kis vizet, az jót tesz. A járókeretre akasztott szatyorból egy üveg ásványvizet vesz elő. Tiszta pohár, új, mondja. A büféből szoktam elhozni egyet-kettőt, tudom, hogy nem lenne szabad, de nincs, hol elmosogassam. Miközben kortyolok, megsimogatja a karom:

„Itt a kijárat felé olyan nehéz szívű emberek szoktak üldögélni, kellene nekik a jó szó.”

Vigyázzon magára, mondja, mennem kell, messze van ezzel a robottal nekem a szobám, mondja, és a járókeretet kicsit megemelve biccent felém.

Nézek utána, ahogy távolodik törékeny termete, folyik a könnyem. A fátyolon át egyszerre előtűnik négy gyermekem, ölelnek: ugye, anya nem fogsz meghalni, ugye, jól vagy, nagyon fáj? Nem, nem halok, meg, legalábbis most még nem tervezem, de gyerünk, menjünk innen. Itt tartózkodni szigorúan életveszélyes.

Ajánljuk még:

Minek beszéljen a gyerek, ha nem figyel rá a szülő?

Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy egy gyereknek be ne álljon a szája. Én gyerekként folyton folyvást csacsogtam, és sokkal gyakrabban hangzott el felnőttek szájából, hogy maradjak már csendben egy percre, mint fordítva.

 
X
Már követem az oldalt