Szerintem bunkóság kihangosítva telefonálni, de nem mindenki gondolja így

A technológia villámgyors fejlődése rengeteget adott nekünk, és sok tekintetben megkönnyítette az életünket. Amikor én készültem világra jönni, a szomszédasszonyunk a néhány utcával messzebb lévő telefonfülkéhez szaladt le, hogy értesítse édesapámat, aki épp dolgozott, öt évvel később, amikor anya az öcsémet várta és beindultak a fájások, már saját vezetékes telefonon hívtuk apámat. Aztán hamar megjelentek a családban a mobiltelefonok, amelyekről középiskolás koromban a gombokat is „elhagytuk”, cserébe több és több funkcióval bővültek. Már nemhogy boomboxot, de discmant vagy mp3-lejátszót sem kellett magammal vinni, ha zenére vágytam. Emlékszem, gyakran kapkodtam ki a fülemből a fülhallgatót, hogy ellenőrizzem, csatlakozik-e rendesen, nem túl hangos-e – ennek ellenére az utastársaim néhányszor kénytelenek voltak az én zenémet hallgatni akaratukon kívül. Minden ilyen alkalommal szívesen elsüllyedtem volna szégyenemben, és azóta is odafigyelek arra, hogy ne zavarjak másokat a saját szórakozásommal – pont ezért tűnt fel az utóbbi négy-öt évben, hogy exponenciálisan megnőtt azoknak a száma, akik a nyílt utcán vagy tömegközlekedési eszközökön kihangosított telefonon társalognak.

Nem fér a fejembe, hogy miért viselkednek így. Szerintem rettentően illetlen és tapintatlan dolog ez, nemcsak az utastársakra nézve – akik nem kíváncsiak a magánbeszélgetésre – hanem a vonal másik végén lévő beszélgetőpartnernek is. Én csak otthon használom ezt a funkciót, mert persze praktikus, hogy szabad marad mindkét kezem, és tudok tenni-venni, de úgy tűnik, sokak erre vágynak a villamoson is. Mivel már több évtizede használjuk a mobiltelefonokat, azt hihetnénk, hogy az emberek tisztában vannak a telefonálás illemszabályaival. Például azzal, hogy ha a hívást ki szeretnénk hangosítani, és többen tartózkodunk a helységben, akkor egyrészt illik megkérdezni a társaságot, hogy nem zavarja-e őket, másrészt tájékoztatnunk kell a hívott felet is erről a szándékról, nehogy kellemetlen helyzetbe sodorjuk őt.

Mindennap használom a tömegközlekedést, és gyakran utazom vidékre vonattal, ezért

bátran állíthatom, hogy sokan tojnak az illemre, kortól és nemtől függetlenül.

Tíz-húszperces telefonbeszélgetéseket bonyolítanak le úgy, hogy az egész fülke hallja őket, de nem zavartatják magukat. Betegségek, családi problémák, a gyerek iskolai ügyei, szívfájdalmak, politikai nézetek, egyszóval minden terítékre került már a fülem hallatára, volt, hogy egészen drámai párbeszédeket kellett végighallgatnom úgy, hogy az cseppet sem érdekelt – ez utóbbi meg a beszélgetőket nem érdekelte.  Utóbbi időben olyat is tapasztaltam, hogy hiába a fülemben a fülhallgató, átszüremkedik azon is az idegen telefonos cseveje.

Aztán ott vannak azok, akik videóchatelnek is. Egyik „kedvenc” jelenetem az volt, amikor

az előttem ülő utas a családját hívta fel videón, én pedig óvatlanul felpillantva a saját arcommal találtam szembe magamat,

mivel akaratomon kívül benne voltam a hívás hátterében. Rendkívül kellemetlen volt, úgy éreztem, hogy betolakodtam valahová, pedig nem az én hibám volt, hogy ez így alakult.

Hogy miért nem emelek szót ilyenkor? Egyrészt mert nehezen veszem rá magam a konfrontációra, másrészt mert láttam már, milyen következménye van az ilyesfajta jelzésnek – maradjunk annyiban, hogy a hangos telefonálók nem fogadják pozitívan a kritikát.

Utánanéztem, mások is osztják-e a véleményemet, miszerint nyilvános téren kihangosítva telefonálni szimpla bunkóság. Találtam is néhány ezzel kapcsolatos Gyakori Kérdések-, illetve Reddit-posztot, utóbbiból nemcsak magyar, hanem angol változatot is. Megnyugtatott, hogy a válaszolók között többségben vannak azok, akiket szintén zavar ez a módi. Ugyanakkor a kommentek alapján kiderült, hogy többféle indok is létezhet arra, ha az ember így társalog a mobilján. A legnépszerűbbek az alábbiak voltak:

• Gyakori, hogy az idősebb korosztály tagjai telefonálnak ilyen módon, mert a hallásuk már nem a régi, és így jobban hallják a vonal másik végén beszélő szavait. Bár a végeredmény ugyanaz – a kívülállók részéről nem szándékos részvétel a telefonáló magánéletében –, feléjük igyekszem türelemmel fordulni.
• Olyat is lehet olvasni, miszerint „rossz a telefonom, de nem akarom megjavíttatni”, vagy „eldugult a hangszóró és csak így hallani”. Úgy tűnik, sokaknak ez elég indok arra, hogy ne a szervízbe vegye az irányt, hanem utastársait szórakoztassa.
• Érdekes és számomra kissé mulatságos ok a „telefonnak rákkeltő hatása van!” frázis. Ezen logikán elindulva vajon a mobil csak akkor sugároz, ha telefonálnak rajta, ha egész nap az ember kezében vagy zsebében/táskájában van, akkor nem?

Persze vannak ennél nagyobb problémák is a világban, de egyszer úgy tényleg kíváncsi lennék a hangosan telefonálók gondolataira is. Nem zavar, hogy hallom, amit az anyukád bizalmasan osztott meg veled a telefonban? Szerinted rám is tartoznak a pénzügyeid, a jövő heti programod, vagy épp a telefonpartnered TAJ-száma? Szándékosan vagy bunkó, vagy csak figyelmetlenség, és ha szólnék, akkor kapcsolnál?