Nyílt levél a babakocsit toló okostelefonozó szülőkhöz

Kedves Anyuka/Apuka!

Látlak nap mint nap. Tolod és nyomod. Mintha az életed múlna rajta. Mármint nem a babád levegőztetésén, hanem az online harctéren. Küzdesz, az arcodra van írva. De miért?

Te, aki görcsösen szorongatod a telefonod, felhúzott vállakkal és lehajtott fejjel baktatszt a babakocsi után… mit keresel? Mi után áhítozol? Látszik rajtad: tested a mostban van, gondolataid viszont valahol máshol lebegnek.

Hahó! Ha alszik az a gyermek, épp itt az ideje, hogy te magaddal foglalkozz. Azzal, hogy feltöltődj arra a percre, amikor majd újra kinyitja a szemét és újra 100 százalékban téged követel. Fárasztó kisgyerekes anyának lenni, tudom, tudja mindenki, aki próbálta már. Kőkemény, nehéz munka. Épp ezért kell odafigyelni magadra. Kihasználni minden adandó alkalmat, amikor töltődhetsz. Mert szükséged van rá!

De a virtuális világ hajszolása nem egyenlő a töltődéssel. Könnyű szökőutat mutat az életedből, a gondjaidból, hogy másokkal foglalkozol – kikapcsolhat egy percre, egy órára, de valójában, mélyen, nem tudom, valaha feltöltött-e bárkit a hírfolyam görgetése.

Az inkább olyan, mint te és a gyereked, mikor építőkockákkal játszotok: te összerakod, ő szétszedi. Az online térben a gondolataid messze révednek. Eltávolodsz tőlük, a felszínen messze leszel, de mélyen semmi sem változik. Aztán ha hirtelen felsír a baba, te visszacsöppensz a valóságba és úgy érzed, mintha üresebb és fáradtabb lennél, mint azelőtt, hogy elindultatok.  

Hallod a vadgerle énekét, látod, hogy tegnap óta mennyit zöldült a fű? Érzed a tavasz illatát? A lelked ezekre az ingerekre vágyik, mert ezekből tud töltekezni, nem attól, hogy a szomszéd Sárika éppen hány kalóriát égetett el futás közben. Mikor láttad utoljára a napsugarak játékát? Vagy vajon láttad, csak nem vetted észre, mert fejben máshol jártál?

Ha pedig ébren van az a csöppség a séta közben, miért vonod meg a figyelmedet tőle? Megoszthatnád vele az örömödet, a szépséget, ami körülvesz bennünket. Tudományosan bizonyított, hogy a kisgyerekek érzelmi és értelmi intelligenciája akkor fejlődik leginkább, ha a szüleik szeretettel foglalkoznak velük. Nem a telefonjukkal, hanem VELÜK.  Amikor a babakocsiban ott kalimpál két kis kéz és ott gügyög a tulajdonosa, nem lehetne nem arról mesélni, hogy nézd, ott a vadgerle és milyen szívderítő a tavasz illata. Ezek olyan pillanatok, amelyeknek nincs lenyomata a közösségi médiában, de van a gyerekek lelkében, akiknek ott marad az érzés, hogy mennyire fontosak.

Kedves Anyuka, kedves Apuka! Ne érts félre! Nem szóllak meg, mert követed a közösségi oldalakat, nem szóllak meg, mert nem akarsz kiesni a világ körforgásából csak azért, mert szülő lettél. Csupán kérlek, nézz a tükörbe és kérdezd meg magadtól, hogy biztos ez az, amit szeretnél?

A gyereked majd szép lassan mindent lemásol, amit tőled lát: a jót, a rosszat egyaránt. Ha pedig csodálkozva nézel majd hamarosan, ugyan kire ütött ez a gyerek, megint csak állj a tükör elé és ne keress tovább kifogásokat.

Most pedig játsszunk egyet: hunyd le a szemed, és képzeld el, te és a babakocsid utasa helyet cseréltek. Te békésen alszol vagy nézelődsz, ő nyomkodja a telefonját. Most hogyan érzed magad?

Nyitókép: Dan Burton / Unsplash