Kissé undorító, ahogy régen gyógyítottak vele, de ma is sok mindenre jó: a vizeletről

Kényes a téma, az már biztos. Vizeletet kenni magunkra, vagy azt elfogyasztani, nem túl gusztusos. Viszont az, hogy miért és miképp csinálták az emberek ezt, kultúrtörténeti szempontból nagyon érdekes. Ráadásul, lévén ma is időről időre foglalkoztatja az embereket ez a módszer, érdemes khm, hogy úgy mondjam, tiszta vizet önteni a pohárba. Ebben a cikkben erre vállalkoztunk: felkértük Vilmos Krisztinát, a természetes bőrápolás szakértőjét és az alternatív, különösen a gyógynövényes terápiák ismerőjét, egyben a ClearCosmetics natúrkozmetikumok megálmodóját és termékfejlesztőjét, hogy segítsen feltárni a vizeletterápia titkait.

Krisztina az elmúlt évtizedekben hagyományos gyógymódok, természetes bőrápolási rutinok és alternatív terápiás rendszerek tucatjával ismerkedett meg, és ezeknek tanításait mind a munkája során, mind a magánéletében sikerrel alkalmazza. Szabadidejében szívesen kutat elfeledett gyógymódok és régi hiedelmek után, így az urinoterápiával is foglalkozott már.

Vizelet és széklet mint gyógyszerek

 „A vizelet és az emberi egészség, a vizelet és a bőrápolás kapcsolata évezredekre nyúlik vissza. A ránk maradt feljegyzések szerint a Rómában gyógyító Aszklépiadész volt az első olyan tanult orvos, aki gyógyszerként alkalmazta az emberi vizeletet, a Krisztus előtti első században. Úgy tartotta, a vizelet tartalmazza az emberi szervezet minden hasznos és hasznosítható anyagát. De egyes régészeti leletek arról tanúskodnak, a kora egyiptomi orvosok is sokszor alkalmaztak emberi és állati, pelikán- és vízilóvizeletet a gyógyításban” – vágunk rögtön a közepébe.

Krisztina szerint

„hasonlóan nagy hagyománya volt a széklettel történő gyógyításnak is.

Plinius az első században íródott művében tevetrágyát ajánl hajhullás ellen, és fekete koca vizeletét epilepszia kezelésére. De Avicenna, a tizenegyedik századi világhírű perzsa orvos például nyíl ütötte sebre javasolja az emberi székletet. Mai fejjel megdöbbentő, ugye?”

Nemcsak a múltban éltek ilyen bizarr gyógymódok, a mai orvostudományban is létezik a szkatoterápia, azaz a széklettel való gyógyítás tudománya. Egészséges székletet transzplantálnak antibiotikus terápia okozta mellékhatás kivédésére vagy a normál vastagbélflóra baktériumtörzsének újrakolonizációjára. Természetesen ezek a módszerek nem ugyanazok és nem úgy használják őket, mint a történelem kezdetén, azonban sejtetnek valamit arról, hogy „van valami” ezekben a felettébb különös irányvonalakban. Számos kutatás zajlik a fekális transzplantáció területén, ugyanis ezzel a módszerrel vissza lehet állítani a végletesen károsodott bélflórát. A módszer majd egy évtizedes múltra tekint vissza, és ha túltesszük magunkat azon, hogy belénk nevelt undor kapcsolódik a széklet puszta említéséhez is, el kell fogadnunk: milliárdszámra élnek benne nagyon hasznos bélbaktériumok. A vérbankok mintájára már székletbankok is működnek, és több tízezerre becsülik azoknak a kezeléseknek a számát, amelyek során sikerrel alkalmazták a székletterápiát a Clostridiodes difficile baktérium okozta súlyos, gyakran halálos bélfertőzés kezelésére. A szkatoterápia idehaza is ismert a módszer, Debrecenben például széklettranszplantációs betegellátó egységet és baktériumsejtbankot hoztak létre hasonló problémákkal küszködő betegek részére.

Nem győzzük hangsúlyozni: a kultúrtörténeti vonatkozásoktól élesen el kell különítenünk a modern orvostudomány vívmányait, a széklettranszplantáció nem hasonlítható össze az állati fekáliák bőrre kenésével. Éles a határvonal a néphagyomány és a biotechnológia övezte modern orvoslás vívmányai között, még akkor is, ha bizonyos elméletek vagy egészségügyi vonatkozások mentén olykor-olykor találkoznak egymással. 

Mire jó a vizelet?

A vizeletet elődeink gyakran alkalmazták szemölcs kezelésére, a kínaiak sebekre és vérkeringés serkentésére, Magyarországon pedig fülfájás ellen a fülbe csepegtetve használták, és szintén szemölcsöt távolítottak el vizeletbe áztatott tapaszokkal. 

„Erről és hasonló érdekes szokásokról Berde Károly A magyar nép dermatológiája című könyvében is olvashatunk, de a vizelet- és egyéb emberi nedvek alkalmazásait leginkább az úgynevezett medicina pauperumokban írták le: a szegények patikájának nevezett gyűjtemények célja az ingyen beszerezhető orvosságok bemutatása volt, és az emberi melléktermékek tökéletesen beleillettek ebbe a képbe. Ezzel együtt nemcsak a szegények eszköze volt a vizeletterápiára” – meséli Krisztina.

Egy 1704-es gyógyszerészeti lexikon a vizelet nyolcféle alkalmazási módját sorolja fel.

„Sokszor állati vizelet is szerepelt a receptekben: a tehén vizelete például régi és jól ismert népi orvosság volt, habár nem tehénvizeletnek, hanem ezerjó fű vizének hívták. Ruland János Dávid, Bethlen István gróf udvari orvosa egy egész könyvet szentelt a vizeletterápia lehetőségeinek, Pharmacopoea nova címmel. Ajánlotta vízkórság, rühesség, sárgaság és szemproblémák kezelésére is. De a középkorban nőgyógyászati problémák kezelésére is segítségül hívták, és a híres francia smaragd víz sem volt más, mint lepárolt vizelet.”

 Fotó: Vilmos Krisztina

Urinoterápia – mire jó és mire nem?

A mai alternatív gyógyászatban urinoterápiáról hallhatunk: ez az emberi vizelet gyógyászati és kozmetikai célokra történő alkalmazása, beleértve a saját vizelet elfogyasztását és az ember bőrébe masszírozását is.

Alapvetően a természetes gyógyítás sajátja volt ez az eszköz, a nyugati világban John W. Armstrong hozta újra helyzetbe a vizeletterápiát. „Ő brit természetgyógyász volt, az urinoterápia egyik legnagyobb népszerűsítője, aki maga is előszeretettel használta a vizeletet csípések és fogfájás kezelésére. Állítólag több mint egy hónapos böjtjei alatt csak vizet és vizeletet ivott. Pozitív tapasztalatain felbuzdulva 1944-ben kiadta a vizeletterápiáról szóló értekezéseit, amelyet az urinoterápia egyik alapművének is tekintenek. Az ayurvédikus tanokban is gyakorta találkozhatunk vele, akár fogfehérítés lehetséges szereként is” – mondja Krisztina.

Armstrong módszerét azóta többször cáfolták.

Vizeletet inni vagy nem inni?

Nem csak Armstrong fogyasztotta vizeletét. „Kínában a mai napig milliók isszák rendszeresen saját vizeletüket, Indiában pedig klinikákon is alkalmazzák ezt a technikát az orvosok. Kezelik vele az asztmát, bélbetegségeket és az ekcémát. Gombabetegségek esetén javallott, de fennmaradt alkalmazása szembetegségek és fülbetegségek esetén is” – mondja Krisztina..

Ezzel szemben a modern tudomány álláspontja szerint a vizelet a szervezet számára mérgező és káros anyagok kiválasztódásának végterméke, tehát az orvosok szerint

meginni azért nem tanácsos méregtelenítés céljával, mert éppen visszavisszük a szervezetünkbe azokat a mérgeket, amiktől szeretnénk megszabadulni.

A vizelet – ahogy a széklet is – tartalmazhat olyan szerves anyagokat vagy vegyületeket, amelyek hasznosak a számunkra, ezeket ki lehet vonni, és hatóanyagaként használni (például legismertebb ilyen anyagok a hormonok, míg a karbamidot a kozmetikában használják urea néven). De ez nem jelenti azt, hogy magának a vizeletnek az egészét egészséges lenne fogyasztani.  Egészen bizonyos, hogy ha valaki például Salmonella, Pseudomonas, Shigella, Escherichia coli vagy E. coli illetve Staphylococcus baktériummal fertőzött vizeletet iszik, akkor a fertőzés és a komplikációk esélye megsokszorozódhat.

Az, hogy a vizeletivás széles körben elterjedt világszerte, a The Golden Fountain – Is urine the miracle drug no one told you about? címmel megjelent értekezés szerint szükségszerű volt, hiszen a legelmaradottabb, legszegényebb területeken esély sem volt más gyógyulási lehetőségekre. A gyerekek vizelettel történő gyógyítását a kényszer szülte cselekvésnek írják le, és az egyre szegényedő nigériai lakosság körében kifejezetten negatív aspektusait emelik ki. Ilyen a vizeletben kimutatható antibiotikum-rezisztencia és a bakteriális szennyeződések. Az ezzel kapcsolatos kutatások vizsgálták a gyermekkori mortalitással való összefüggéseket is, és bár a konkrét párhuzamokat nem tudtak feltárni, a kérdőjelek hatalmasak az amúgy is rossz egészségügyi állapotban lévő gyermekek vizeletterápiás kezelésével kapcsolatban.

Az urinoterápia hasznossága

Kutatók sora állítja, hogy megfelelő módon érdemes használni az urinoterápiát. Krisztina mesél például a medúza és darázscsípések vizelettel történő kezeléséről, a napégés vizeletes gyógyításáról, és olyan intézményekről és szervezetekről, amelyek szerint a vizeletterápiának nemcsak komoly története, hanem komoly tudománya is van: „Mexikói onkológiákon kiegészítő terápiaként választhatják a betegek, és számos országban működnek vizeletterápiás egyesületek, szervezetek, alternatív gyógyászati klubok. A spanyoloknál például kiterjedt kultúrája és hagyománya van, több száz recept foglalkozik gyógyászati felhasználásával ”. 

A vizelet különböző, hasznos anyagai még ma is kutatások tárgyát képezik, kínai tudósok például

sikerrel hoztak létre idegsejteket emberi vizeletből kivont hámsejtek átprogramozásával”

Tehát a vizeletterápiában „van fantázia”. Olvashatunk patkánykísérletekről, amelyekben a vizeletterápia hatásait mérik fel, vannak tanulmányok, amelyek leírják, hogy a vizelet valóban tartalmaz baktériumokat, amelyek károsak lehetnek, ha lenyelik vagy sebbel bejutnak a véráramba, de vannak olyan tézisek is, amelyek szerint jó hatással van a pszichére, a szellemi képességekre, sőt a szenvedélybetegségek gyógyítására is. 

A vizeletterápia bőrápolásban betölthető szerepe

Már-már zavarba ejtő a terápia ezerarcú léte, de egy dologra még kíváncsiak voltunk: mit gondol szakértőnk, aki maga is bőrápolási termékfejlesztő, a vizelet bőrápolásban betölthető szerepéről?

A szakértő szerint idehaza még csak nagyon szűk körben ismert a vizeletterápia lehetősége, ezért nincs sem komolyabb szakirodalma, sem számottevő kozmetikai vagy alternatív gyógyászati bázisa. Ha tapasztalatokra és eredményekre vagyunk kíváncsiak, akkor érdemes egyben vizsgálnunk a nyugati és a keleti bőrápolás tapasztalatait, szokásait és beszámolóit.

A vizeletterápiát alkalmazók szerint a napi első vizelet nedves ronggyal történő felvitele segíthet a pattanások eltüntetésében, és sikerrel kezelhető vele a bőrszárazság és ekcéma is, a legtöbb beszámoló szerint a bőr gombás betegségei esetén is megoldást jelenthet alkalmazása. A vizeletterápiában hívő bőrápolási szakemberek szerint a vizelet, annak összetétele és karbamidtartalma miatt jót tesz a száraz bőrnek, javítja annak szerkezetét, rugalmasságát. Ez utóbbit azért érdemes fenntartásokkal kezelni, mert a terápiát kritizálók szerint a vizeletben található karbamidmennyiség nem elegendő a kívánt hatás eléréséhez.

„Indiai tapasztalatokból és élményektől inspirálva számos összefoglaló műhöz juthatunk hozzá, mint Coen van der Kroon: Az aranyforrás című művére vagy Harald W. Tietze online is elérhető kiadványára, ami egyébként bestseller lett. A téma tehát sokakat foglalkoztat, és időről időre újra a figyelem középpontjába kerül, főleg, ha egy hírességről megtudjuk, a vizeletre esküszik. Gondoljunk csak Madonna példájára, akinek nagy szerepe volt az urinoterápia modernkori újjáélesztésében. De sztárok, leírt receptek és praktikák ide vagy oda: mindent a kellő fenntartással és kérdésekkel telve kell kezelni.

A vizelet húgysavat is tartalmaz, ami hámlasztó hatással rendelkezik. A hámlasztó rendszeres használata ráveszi a bőrünket, hogy azt gondolja: sérült, és ennek következtében fokozza a kollagéntermelést. Természetesen ez más hámlasztó hatással rendelkező anyagokkal is elérhető, gondoljunk csak a glikolsavra vagy gyümölcssavakra. Ezért a szakemberek döntő többsége inkább higiénikusabb megoldást javasol.”

Krisztina kiemeli, bárhogy is döntünk, elengedhetetlen körbejárni a vizeletterápia gyakorlati alkalmazásának szabályait. Olyan tényezőkkel kell számolnunk, mint a vizelet friss felhasználása (ellenkező esetben elkezd romlani, mint minden szerves anyag), milyen gyógyszereket szedünk, van-e húgyúti fertőzésünk, cukorbetegségünk, vagy más veszélyeztető, kockázatot növelő körülmény?

„Mivel a vizelet külsőleg történő felhasználása is kockázatokat rejthet, szakember megkérdezése és rendszeres ellenőrzése nélkül, kíváncsiságból, kísérletezésből semmiképpen se kezdjünk bele!

Nem mondom, hogy kedvet kaptam beépíteni reggeli rutinomba a vizeletterápiát, de lenyűgözött a téma múltja, jelene és megítélésének kettőssége is. Hogy jobban helyre tudjam tenni magamban a hallottakat, Krisztina ajánlott egy összefoglaló művet is, amit mindazoknak érdemes elolvasnia, akiket komolyan érdekel a vizeletterápia, és az abban rejlő lehetőségek. Alfred H. Free könyve Urinalysis in Clinical Laboratory Practice címmel jelent meg, ami igazi áttekintő olvasmány.