Régóta kikívánkozik pár gondolat belőlem, melyek élettel és halállal kapcsolatosak, de ítélkező világunkban, amikor szinte rá vagyunk kényszerítve a véleményalkotásra, talán legszerencsésebb, ha kérdések formájában teszem fel őket. Vajon etikusabb gyilkolni, mint ölni? És jobban döntene az az ember, aki nem akar tudomást venni létének pusztító következményéről, mint az, aki tudatos döntést hoz akkor, amikor öl?
Persze itt nem emberölésről van szó, „csupán” az élethez való hozzáállásunkról, mely főleg a táplálkozási szokásainkon és azok ideológiai megközelítésén mérhető, különösen azóta, hogy különféle „trendek” óriási formáló erővel hatnak ezekre.
Amikor e kérdésekhez közelítek, nem tudom magam mögött hagyni azt a valóságképet, amely gyerekkoromtól kezdve egy gazdálkodó, állattartó családban formálódott ilyenné. Ebben az értelemben a nézőpontomhoz a hagyományos paraszti kultúra világképe áll a legközelebb. Ennek három alapvető pillére volt: teremteni, fenntartani, visszametszés által újrateremteni. Ez igaz volt mindenre az emberi kapcsolatoktól kezdve az otthonkialakításon át a gazdálkodásig.
Ez a három fázis bármennyire egyenlő súllyal is bír, mégis a teremtéssel kezdődik, így annak van egy külön aranymértéke, méghozzá, hogy a teremtményünk legyen szép, jó és igaz. Ez röviden annyit tesz, hogy legyen esztétikailag harmonikus, szép a szemnek, legyen technikailag jól megvalósítva és legyen igaz, azaz jó szándékkal, szívből létrehozott. Azért kulcsfontosságú ezeket a tételeket megismernünk, mert úgy érzem, napjaink trendjei visszaélnek ezzel a világképpel, és ennek követőire a kegyetlen, már-már barbári tulajdonságokkal bíró, önző és felelőtlen jellemvonásokat sütik rá azok, akik a tudatos, felelőségteljes, modern ember szerepében tetszelegnek.
Ezek után térjünk vissza a kezdő kérdéshez, etikusabb gyilkolni, mint ölni? Bolygót, növényt, állatot. Mi a különbség? Eredményét tekintve talán semmi. De abban a világképben, amiben én hiszek és aminek alapjairól fentebb írtam, az ölést megelőzi az élet, ami például egy emlős esetében éppen egy öl-ből született. Vagyis a gazda valamijét feláldozva (legyen az idő, pénz, energia, kapcsolati tőke) megteremtette a lehetőségét annak, hogy létrejöhessen valami, ami érzése szerint szép, jó és igaz lesz.
Mindegy, hogy ez azt jelenti, hogy vett egy földet, amit tisztított, kaszált, trágyázott, szántott, boronált, művelt, vagy épp jó (!) helyet és körülményeket csinált egy állatnak… mindenképpen áldozott valamit valamiért. Ezzel kezdődött annak a lénynek az élete. Mert van élet a halál előtt! Sőt, mivel hisz az ember a teremtményében, ezért a fenntartása azt jelenti, hogy szívvel-lélekkel a gondját viseli, megad neki mindent, ami csak tőle telik. Teremtés-fenntartás kettőse ez.
Most érünk el az öléshez: a visszametszés, újrateremtés. Mit öl meg ez a gazda? A legkedvesebb teremtményét, vagy azt, ami az újonnan teremtett és szeretettel táplált új rendbe már nem fér bele, ami megbontja ezt az új harmóniát? Ami veszélyezteti a többiek és önmaga létének minőségét. Persze, hogy ezt és nem mást. Szokták mondani, azért öl, mert éhes. Nem hiszem, hiszen a legtöbb gazdát sokkal jobban nyomasztja az, ha nem jut az állatainak megfelelő étel, mintsem saját magának! Dehogy ezért. A gazda tányérjára kerülő hús ebben az értelemben a „rendszer” velejárója, mert
mindig lesz többlet, és mindig lesz a rendből kilógó teremtmény is.
Ezzel elérkeztünk még egy kulcsfogalmához ennek a világképnek, ami pedig az „elég”. Ahhoz, hogy a gazda családjának is jusson elegendő mindenből, meg gazdaságának is, kell egy optimális méret. Mindenből kell lennie elégnek. Sem többnek, sem kevesebbnek – pont annyinak. Persze sosem lesz pont annyi, de a gazda mindig ennek elérésére törekszik, hiszen a természetben alkalmazkodni kell a változáshoz. Nemcsak az időjáráshoz, hanem önnön erejének, körülményeinek változásához is. Ez az a világkép, amit kulturálisan megörököltünk. Nézzük csak meg, hogyan torzult el ez a kép mostanra!
Először is, ez a gazdasági modell egykor az önellátásra és némi kereskedelemre volt beállítva. Lehetne ma így élelmezni a világ lakosságát? Nem, de a szemléletet nagyon is lehetne hasznosítani, és ez sokkal környezetbarátabb megoldásokat szülne, mint a jelenlegi rendszer. Most ugyanis az önellátást szinte ellehetetlenítve a kereskedelem szolgálatába állították a termelést. Figyeljünk oda: nem a teremtést (szép, jó, igaz), hanem a termelést. Létrejött a profitorientált mezőgazdaság-ipari struktúra, ami az összes létező propagandaeszközzel igyekezett a fenti világképet lerombolni és kialakítani önnön felvevőpiacát, létrehozva a fogyasztói társadalmat.
Mi történik most, amikor szemmel látható következményei vannak a természetre nézve ennek az életmódnak? Ugyanez a propaganda elkezdi a saját fogyasztóit vádolni – akiket nagy erőkkel, még csak nemrég hoztak létre. Például ilyesmi mondatokkal: „A húsevők tehetnek mindenről! A fogyasztói társadalom életmódja öli meg a bolygót! Legyél tudatos te is, át kell állítanunk magunkat a tudatos fogyasztói oldalra!” Fel sem merül, hogy esetleg az önellátás felé igyekvők útját is könnyebbé lehetne tenni, nem, őket lehetőleg végleg el kellene törölni a Föld színéről. Ugyanis a piacnak fogyasztók kellenek, csak át kell címkézni őket, „tudatos fogyasztóvá”.
Úgy tűnik, hogy normarendszerünket olyan mértékű hatásokkal provokálják, amivel szemben a kulturális „immunrendszerünk” már nem tud megbirkózni. Pár évtized alatt jelentősen megváltozott a többség normarendszere. Mit csinál ez a többség?
Nem, állatot nem öl. Csak csendben, némán pusztít. Hiszen a „kő gyilkol” nem az, aki eldobta. Most meditációs ülésben, zöldbe öltözve folytatjuk a bolygónk elpusztítását, immár fejlett, tudatos emberként. „Ma már nem kell ölnünk az életben maradásért” – hangzik el sokszor. Véleményem szerint ez nem igaz. A saját életünk fenntartásához áldozatra van szükség. A kérdés inkább az arány, hogy tudunk-e többet adni a természetnek és a bolygónknak, mint amennyi áldozatra ezért szükségünk volt. Hiszem, hogy igen, és ennek egyik módja, ha elkezdünk apránként ismét gazdájává válni a földnek.
Ajánljuk még:
TYÚKSZAR AZ EDZŐCIPŐN – EGY KLÍMAVÉDŐ ESETE PISTA BÁCSIVAL
PRO ÉS KONTRA – A KORONAVÍRUS A BOLYGÓ MEGMENTŐJE?
LEHET KICSI AZ ÖKOLÁBNYOMUNK, HA NEM LÁTSZIK KI A DIGITÁLIS SZEMÉT ALÓL – TUDTAD, HOGY MOST IS SZEMETELSZ?
Olyan, hogy „az ember”, nem létezik. „Mi” vagyunk
Az ember tényleg csak egy parazita a Földön?
