Megosztó

Az „egyszerűbb gyermekkor” vajon rossz gyermekkor?

Az elmúlt 50-100 évben elterjedt az a nézet, miszerint a jó szülő minél több dolgot igyekszik megadni a gyermekének: több tárgyat, élményt és szabadságot. Szép elképzelés, de mára talán átestünk a ló túloldalára.

Tulajdonképpen szerencsém van, mert már az első fiam születése előtt megismerkedtem a minimalista életmód gyereknevelési mintáival, ezért nem félúton kellett észbe kapnom, hogy hoppá, túl sok az inger és a játék. Sikerült születése óta tartanom a – szerintem – arany középutat, még akkor is, ha olykor rám is rám tör a nagy anyai eztiseztiseztismegveszem-életérzés. Tudok nemet mondani, és még csak rossz anyának sem érzem magam ezekben a helyzetekben.

Ha belegondolunk, ötszáz vagy ezer éve még az volt a megszokott, hogy a gyerekeknek mindössze pár játéka volt, egy-egy csuhébaba vagy fakatona, és a szabadidejüket (már amennyi jutott nekik a libaőrzés vagy tanulás mellett) a szabadban töltötték, közös játékkal. Ma a világ fejlettebb felén a gyerekek szobája úgy néz ki, mint egy játékbolt, sokan egészen kiskoruktól kezdve a tévé-telefon-tablet szentháromsággal töltik a szabadidejük jelentős részét, esetleg babaúszáson, játszóházban, élménylovagláson vagy a fene se tudja, milyen heti programon ülnek a szüleikkel. Mindenesetre az életük folyamatosan a gyorsan érkező, színes, ingerekről szól, egy soha le nem csendesülő világba nőnek bele.

Tanulságos az a fotósorozat, amely megmutatta, hogyan néznek ki gyerekszobák a világ körül:

Ha csak ezeket a képsorokat megnézzük nem feltétlenül bánjuk, ha egy gyerekszoba tömve van játékkal. Inkább, minthogy nélkülözzön egy gyerek. A középútról viszont megfeledkezünk. 

Mélyen megmaradt bennem egy poszt az egyik lakberendezési csoportban, ahol egy kíváncsi anyuka azt kérte, mutassanak neki páran „minimalista módra” berendezett gyermekszobát. Valóságos kommentcunamit kapott annak kapcsán, hogy ilyen lakóhelyet biztosítana gyermekének, ami gyakorlatilag az utód ellen elkövetett bűn. Aztán jöttek a képek a túlzsúfolt, játékgyárhoz hasonlatos, túlingerelt gyerekszobákról, hogy a gyerekeknek márpedig ez kell, kacaj és öröm csak ott lehet, ahol még leülni sem lehet a cuccoktól. No meg, hogy a minimalista szülőnek nem fontos a gyereke, csak az, hogy flancos legyen a szoba. Arra jutottam, onnan a félreértés, hogy sokan nem tudják, a minimalizmussal kapcsolatban álló, egyszerűséget hirdető gyerekkor nem a szegénységet, az elmaradottságot, valamilyenfajta középkori nevelési elvrendszert emel piedesztálra. Csak figyelembe veszi, hogy egyre több pszichológus és gyerekekkel foglalkozó szakember szólal fel az ingerben túláradó gyermekkor veszélyei kapcsán. 

Kim John Payne amerikai pszichológus-pedagógus Egyszerűbb gyermekkor című könyvében ezzel a problémával foglalkozik, és ad is jó néhány gyakorlati tippet annak kapcsán, hogyan tudja egy mai szülő minimalizálni (némileg) a gyermekeit érő ingereket, a hétköznapok stresszmentesebb kezelésétől kezdve a gyermekszoba ideális berendezéséig. Mint minden életmódtanácsadó könyvet, úgy ezt is kritikával érdemes kezelni, a magam részéről nem is értek mindenben egyet, ugyanakkor hasznos olvasmánynak tartom. Van néhány elv, amelyet saját magam is igyekszem betartani a hétköznapokban.

1. Minimális képernyőidő: bár a könyv valójában nulla képernyőt javasol a gyerekeknek hétéves kor alatt, egyelőre ezt lehetetlenségnek tartom betartani. Naponta 15-20 perc mese jut a kétévesnek, jellemzően amíg én kávézom, cserébe a tablet, telefon, laptop és minden más valóban tabu.

2. Kevés játék: azt hiszem, az én fiamnak lehet a legkevesebb „kacatja” az ismerőseink között. Természetesen megvan mindene, ami a magakorú gyerekeknek, kisautók, könyvek, építőkocka, plüss – de mindenből visszafogott mennyiségben. A zenélős-villogós játékok viszont egy-két kivétellel kimaradtak a babakorából, valahogy sosem jutott eszünkbe ilyesmit venni.

3. Kötetlen programok: lehet vitatkozni a fejlesztések fontosságán, és persze mi is megfordulunk néha a zenebölcsin, mert klassz dolog az, de nincsen betáblázva a hetünk, nincs rendszer, hogy melyik nap megyünk ringatóra, babaúszásra, Montessori-délutánra. Tulajdonképpen nincs tervben semmiféle szakkör óvodás korára – kivéve természetesen, ha ő maga szeretne járni, akkor örömmel.

4. Egészséges táplálkozás: semmiben, így ebben sem vagyok a szélsőségek híve, de a könyvvel egyetértve igyekszem minimálisra csökkenteni a gyerekeket felpörgető cukrok és a mindenféle feldolgozott, kitudjamiveltele élelmiszer fogyasztását. Nincs itthon előre cukrozott kakaó, nem mindennapos a nasizás, és az üdítőkkel sem ismertettük még össze.

A kérdés nyilván az, akar-e ilyesmivel foglalkozni egy szülő, személy szerint problémának látja-e egyáltalán a gyermekét érő információk sokaságát. Nekem néha úgy tűnik, a többséget bedarálta már a megszokás, hogy ezt így kell csinálni. Ha nem jár különórára már középsős óvodásként, ha nincs meg neki minden Mancs őrjáratos figura, mint a szomszéd gyereknek, ha nem tudja háromévesen kezelni a telefont, akkor jaj, lemarad. Senki nem szeretné, hogy az ő gyereke hátul kullogjon tudásban, izgalmakban, örömben. A szülők egy része pedig kompenzál, a saját szegényes gyermekkorát szeretné kárpótolni, ebből lesz a „mindent meg akarok adni neki, ami nekem nem volt meg” kezdetű, kétes kimenetelű játszma.

A magam részéről nem a teljesen ingerszegény gyermekkor pártján állok, és nem vagyok ellene a játékoknak, programoknak, élményeknek sem – mindössze ezek mennyisége kapcsán igyekszem visszafogottságra. Időről időre megkérdezem, kell-e valóban annyi belőlük egy gyereknek az igazán tartalmas gyermekkorhoz, amennyit mostanában kapnak. Vajon nem kéne-e a kölyköknek időnként egy egészségeset unatkozniuk, hogy gyakrabban ráfanyalodjanak a fantáziájuk használatára (ami a személyiségfejlődés egyik legfontosabb része kellene, hogy legyen).

Az egyszerűbb gyermekkor tulajdonképpen arról szól, hogy mindenből jut a gyermeknek, amiből a társainak, csak kicsit kevesebb. Nem szorul nélkülözésre, de nem is osztjuk be a napjait, nem foglaljuk le minden percét, nem veszünk meg mindent, amit szeretne.

Ajánljuk még:

A városban anyagi jólét, vidéken pedig egészséges élet vár – hol és hogyan él a jövő embere?

A városok koszosok, zsúfoltak, szmogosak. És a városok kényelmesek, izgalmasak és otthont adnak több milliárd embernek. Már amíg bírja ezt a bolygó. Az elmúlt években egyértelművé vált, hogy változásokra van szükség, és egyre többet hallani a fenntartható városok fogalmáról, amiről kiderült, hogy szoros kapcsolatban áll a vidékkel. Hogyan is fog kinézni az a szép, zöld jövő, amire vágyunk – vidéken és a városban?

 

Már követem az oldalt

X