Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy egy kis pamutcsíkot húznak fel, mintha egy kis trikó lenne, plusz egy réteg, vagy olyan olyan kis felsőrész, mint a bikinifelső kislányoknak: ezek a kis topok szivacsbetéttel készülnek, persze nem a hővédelem miatt. Ezért olyan meghökkentő, ezért olyan ijesztő.
Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a gyerekek, a kislányok is szeretik utánozni a felnőtteket, az édesanyjukat is. Én is felhúztam titokban nevelőanyám óriási, emelt talpú bőrpapucsát – majd kitört benne a lábam, de azért vonultam benne órákon át.
A lányom is vitte a ruháimat, parádézott a magas sarkú cipőimben. Egy alkalommal, amikor barátok kempingeztek nálunk, divatbemutatót rendezett a sok gyerek, fiúk-lányok vegyesen. A ruháimban, a bizsukat magukra aggatva játszottak önfeledten. Még belépőjegyet is váltanom kellett, hogy megnézzem, ahogy megjelennek az én ruháimban a rögtönzött kifutón. Tündériek voltak. Játszottak, de tudták, hogy ez játék. Mi is tudtuk. Eljátszották, hogy ők felnőttek: nem hétköznapi viseletként jelentek meg ezek a ruhadarabok, hanem kellékként, eszközként a játékhoz.
A rúzsomat is gyakran elcsenték a kicsik, a lányom meg a barátnője, direkt hagytam is olykor elöl olyat, amivel játszhattak, ne a féltett, méregdrága darabokat használják el. Ki is kenték magukat alaposan a zsákmánnyal. Nevettünk, letöröltük. Vettem jómagam is olykor csillámos, vízzel lemosható körömlakkot a gyereknek. De valahogy sose volt mindez fókuszban, és nem kapott nagyobb hangsúlyt, mint amennyit ért az egész. Nem engedtem soha, hogy túlzásokba essen a gyerek, eszembe sem jutott volna rúzsban, körömlakkban, körömcipőben, csipkés melltartóban óvodába vinni őt.
Túl konzervatív vagyok? Biztos, hogy nem. Én, akit a gyerekeim csak hippi csajnak csúfolnak a hátam mögött vagy előttem is poénkodnak az ízlésemen? Messze nem állítottam szigorú határokat. De azt hiszem, a szivacsbetétes „melltartót” viselő óvodások témája nem is ízlés kérdése.
Valami más húzódik az egész mögött, és bár nem vagyok szakértő a témakörben, de bennem rossz érzéseket kelt. Túl korainak érzem ezt a gyermeki vonzalmat egy olyan ruhadarab iránt, ami nem gyerekeknek való. Nem feleslegesnek érzem, nem a rossz ízlés megnyilvánulásának, hanem „nem megfelelőnek”.
Nem olyan kockázatos, mintha pornográf tartalmat nézhetnének a neten a kicsik, de mégis van abban valami ijesztő és elgondolkodtató, ahogy
egy néhány éves kislány számára legalizálja a család, a szülők és a környezete is
– már ha az óvónők nem jeleznek vissza a szülők felé – egy felnőtteknek szánt ruhadarab viselését.
Egyáltalán nem gondolom, hogy a kislányok, akik magukra húzzák a szivacsbetétes topot, az apró melltartót, tisztában vannak annak szexuális üzenetével a külvilág felé, ezek a gyerek ártatlanok, romlatlanok, és hinni akarok abban, hogy mindez csak valami buta hóbort.
De abban is biztos vagyok, hogy nekünk, felnőtteknek tisztában kell lenni azzal, hogy ez akkor is lehet egy érzékeny határ átlépése, és a mi dolgunk, a mi felelősségünk segíteni őket abban, hogy a koruknak megfelelő módon öltözködjenek, és a mintakövetés, az anya, apa utánzása játék legyen.
Ők maguk pedig maradjanak csak pontosan addig gyerekek, amíg gyerekek lehetnek.
Még több a témáról:
Jó napot, szexi gyerekruhát keresek!
Szerintetek mitől szexi, ami szexi? Mitől szexi egy ember… és egy ruha? Nehéz rá szavakkal választ adni, viszont van jónéhány póz, mimika, smink, ruha, amiket, ha látunk, azt mondjuk: valami ilyesmit jelent az, hogy szexi. Ha pedig egy gyerekruhára nézve jut eszünkbe ez a szó, az elég zavarba ejtő. Az öltözködésünkkel üzenünk, ez természetes, noha nem árt tudatosnak lenni akkor sem, ha saját magunk megfontolt, felnőtt, szexi vagy nem szexi öltözködéséről van szó. Ez a tudatosság viszont kifejezetten életbevágó, ha a ránk bízott kiskorúak, pláne az egész kicsik ruházkodása a kérdés.
