A kézfogás is tabu, szokványos randi pedig nincsen – ilyen a testiség nélküli ismerkedés

Képzeld el, ahogy találkozol valakivel a Ferenciek terén és beültök egy ebédre valami forgalmas helyre. Egy olyan ember ő, akit ismerősök által ismertél meg. Tudod, hogy elköteleződni vágyik, már az első találkozás után tudja – és meg is mondja –, lesz-e részéről folytatás. Nem kell vele játszmázni, félni attól, hogy nem ír vissza, pláne nem „kell” lefeküdni vele, és azon görcsölni, vajon túl korán vagy épp túl későn történt-e meg a dolog.

Ennek a férfinak kerek perec megmondhatod, te nem hiszel a két nem közti barátságban és csak házasság céljából ismerkedsz. Vele nincsenek felesleges körök.

A világon csak ő van és te, és az a néhány hét, amíg eldől, összeilletek-e a frigyre.

Elmondja rögtön, hogy ő készül a találkozásra, beírja a Google-keresőbe, hogy „kérdések első randira”. Okos, kedves, szellemes, elvisz a New York kávézóba. Arra kíváncsi, milyen a kapcsolatod a szüleiddel, mennyire csinálsz extra dolgokat a kötelező vallási gyakorlatok felett. A kezét szemérmesen a kezedre helyezi a beszélgetés vége felé, de te elhúzod. Ő ezt nem veszi sértésnek, és bár jó eséllyel szétfeszíti a vágy, tovább nem nyomul, mert tudja, hogy házasság előtt nem csak a szex, de még a kézfogás sem fér bele muszlimok közt.

Csak semmi romantika, minden testiség akkor jöhet, amikor már eldöntötték a felek, hogy elköteleződnek egymás mellett.

Elárulod neki, kendőd alatt hosszú barna hajad van, leér a derekadig. Biztos elképzeli, de látni úgy sem láthatja a házasságkötés napjáig. A további beszélgetések alkalmával látszik rajta, hogy komolyan veszi megfogalmazott álmaid, nem az ő akaratát akarja folyton rád tukmálni, hagyja, hogy az történjen, amit te szeretnél. Együtt nevettek. Mivel minden, amit átbeszéltetek, klappol, megvan a vonzalom is, néhány hét beszélgetés után megkéri a kezed a Gellért-hegyen. Valahogy így ismerkednek a muszlimok. Sok beszélgetés, semmi testiség.

Mégis hogyan lehet így megismerni a másikat, teheted fel a kérdést, hisz Európában egyre inkább egyértelmű, hogy a társkereséssel együtt jár a kézfogás, az ölelés, a szex, és a huzamosabb ideig való együttélés is.

A puding próbája az evés, szoktuk mondani. Szerintem ha ez igaz lenne a párkapcsolatokra, nem lenne ennyi zátonyra futott házasság.

Mindenesetre nálunk, vallást tartó muszlimoknál ezekről szó sem lehet. Persze, nem állítom, hogy mindenki szentfazék, és ne csúszna be egy-egy lopott érintés, de alapjában véve tartózkodunk minden testiségtől, szimplán azért, hogy egy olyan fontos elhatározás, mint a házasság, ne csupán egy rózsaszín ködön keresztül, a kémiára alapozva köttessen meg, hanem legyen ez inkább logikával és észérvekkel átitatott döntés.

Hogy dr. Mihalec Gábor párterapeuta szavait idézzem:

a szex a párkapcsolat barométere.

Azaz ha amúgy jól vagytok a kapcsolatban, mondja a párterapeuta, akkor nagy eséllyel az intimitással sem lesz gond. Hiszen a nők, a férfiakkal ellentétben, nem a látványtól fogják megkívánni az együttlétet, hanem azoktól az apró kedvességektől, amit a párjuk tesz feléjük egy nap. Ezt dr. Mészáros Ádám házasságterapeuta is megfogalmazza egyik videójában: „esti együttlétre vágysz a feleségeddel? Vidd ki a szemetet!” Ha egy nő biztonságban érzi magát a kapcsolatban, érzi a törődést, testileg is befogadóbbá válik. A férfiak pedig igenis tudnak várni, hogy vágyaikat egy olyan, elsősorban a nők számára biztonságot adó kereten belül elégítsék ki, mint a házasság.

Mondhatod azt is, hogy lakva ismerszik az ember. Ezzel már részben egyetértek: a mélyebb megismerést a szürke hétköznapok rejtik. Csakhogy – én úgy vélem – a beszélgetések és találkozók alapján eldől, hogy kész vagyok az összecsiszolódásra, van-e elég tisztelet és szeretet egymás felé ahhoz, hogy megpróbáljátok a közös életet. Ez is egy elhatározás, egy döntés, amit józanul hozunk meg, az érzelmekre alapozva. Ráadásul folyamatos feladat az évek során, hiszen folyamatosan változunk, rendre új helyzetekkel találjuk szemben magunkat, amikor felkapjuk a fejünket, hogy jé, a másik teljesen máshogy reagált, mint mi azt vártuk a megismertek alapján. Ha együtt éltünk, ha nem...

 „Még a hajadat sem láthatja!”

„Még a hajadat sem láthatja!” – mondod kétségbeesetten, én meg csak mosolygok, mert teljesen megértelek. De tudom már azt is: nincs annál varázslatosabb pillanat, mint amikor először csúszik le a kendőd egy férfi előtt és húzod ki a hajgumit a hajadból, hogy válladra omoljanak hajtincseid. Egy olyan férfi előtt, aki már tudod, hogy elköteleződött melletted.

Ott állsz miniruhában, talpig sminkben, egy kis henna tetoválás itt-ott megcsillan a hangulatvilágításban, először értek egymáshoz úgy igazán, először öleled át, és hagyod, hogy megcsókoljon.

Már a férjed, nem kell játszmázni, meg aggódni, hogy kellesz-e neki. Számára a legnagyobb kincs, ha téged mosolyogni láthat. Számomra pedig ez az értékes, ezért vállaltam, hogy így éljek, hogy így ismerkedjek. Senki nem kötelezett erre, senki sem tart puskát a fejemhez, szoktam mondani, hogy ezeket a szabályokat betartsam. Ezek tanítások, melyeket muszlimként önszántamból, szívből követek.

Az önzetlen szeretetet megvalósítása – Keresztény perspektíva

Nem csak muszlimok azok, akik testiség nélkül ismerkednek.

Áron és Viki két fiatal hívő, római katolikus keresztények. Hasonló utat választottak, mint én, és a tapasztalataik is hasonlóak. Ők így mesélnek a házasság előtti szextilalomról: „Hitünk szerint Isten Szentháromság: a mennyei Atya, és egyszülött Fiának, Jézusnak a szeretetkapcsolata, amely olyan erős, hogy egy harmadik személy is származik belőle: a Szentlélek. A Bibliában azt is olvashatjuk: Isten az embert a saját képére, és hasonlatosságára teremtette. Ennek a szentháromságos szeretetnek a leképeződése az, ami a lelkünk legmélyébe van írva: minden embert arra hív az Isten, hogy törekedjen ezt az önzetlen szeretetet megvalósítani az életében.  A szexualitás konkrét példáján keresztül: hitünk szerint a szexualitás annak teljes kifejeződése, amikor a házastársak teljesen odaadják magukat egymásnak. Nem akarnak elvenni, csak és kizárólag adni. Ehhez hozzátartozik, hogy a páromnak csak akkor tudom teljesen önmagamat átadni, ha egy életre elköteleződök mellette. Ez pedig a házasság. 

Amikor a „tiltás” mögött meglátjuk Isten célját, akkor megérthető, hogy ez egy olyan szabály, ami a mi javunkat akarja.

Persze ha egy társaságban, nem hívők közt, feljön ez a téma és elmesélem, hogy én ezt hogyan élem meg, úgy néznek rám, mint egy űrlényre. Pedig úgy tapasztaltam, a szexualitás megélése nélkül is nagyon jól tudunk egymás megismerésére koncentrálni. Az ismerkedés csúcspontja a szexualitás, mikor már a másik ember mellett egy életre elköteleződtünk.”

„A párkapcsolat felelősség” – Krisna-hívők döntései

„A Krisna-hívők közösségében a szerzetesek is házasodhatnak, ha úgy érzik, hogy egy életre szóló társ megkönnyítené az életüket” – meséli Szilaj Péterné, a magyarországi Krisna-tudatú hívők közösségének kommunikációs vezetője. „A templomi szerzetesek a jellemfejlesztés és a koncentrált lelki előrehaladás érdekében számos tiltó szabály és előírás mentén szervezik az életüket, igyekeznek szabályozott és önfegyelmezett életet élni, így az ismerkedés is meghatározott keretek között zajlik. Kezdetben egy képzett lelki tanácsadó, mentor jelenlétében találkoznak és beszélgetnek egymással. Később kettesben, de nem privát térben folytathatják az ismerkedést. Az intimitás előfordul, de fontos a határok betartása, mielőtt a helyzet kontrollálhatatlanná válik, a házasságon kívüli szexuális együttlét ugyanis a szerzetesek számára nem megengedett. Erről a szerzetesek maguk tesznek fogadalmat saját szabad akaratukból. A Védák azt javasolják, hogy az intim közeledést a házasság megkötését követően építsék be a felek az életükbe, ami ilyenkor azonnal érzelmi emelkedést és mélyebb elköteleződést is eredményez a kapcsolatban.

Ha a Krisna-hívő pár tagjai nem szerzetesek, hanem gyülekezeti hitgyakorlók (a Krisna-hívők zöme ilyen), akkor részükre az elvek adnak támpontot, ám mindenki saját belátása szerint követi ezeket. Ugyanakkor az egyházi rendezvényeken, templomokban, illetve bizonyos vallási tevékenységek végzésekor (pl. oltáron végzett szolgálatnál) a közösségi tagoktól is elvárjuk a szerzetesekre vonatkozó párkapcsolati korlátozások és az ismerkedés etikettjének betartását, tehát nyilvánosan nem érintkezünk egymással. Templomainkban a ruházkodási előírások a szemérmességet igyekeznek erősíteni, a szertartásokon pedig a férfiak és a nők eleve elkülönítve vesznek részt épp annak érdekében, hogy a nemek keveredése során létrejövő közelség ne okozzon zavart a gondolatokban, ne vonja el a figyelmet a lelki gyakorlatokról.

Mi mindezt nem szigorként fogjuk fel. Aki valamilyen magasztos célt tűz ki maga elé, annak elengedhetetlen, hogy lefektessen bizonyos szabályokat a saját érdekében.

Bármelyik sikeres ember életét megvizsgáljuk, látni fogjuk, hogy a siker nem jön magától. Egy lelki gyakorló célja túl van az anyagi világ nyújtotta élvezeteken, a tudatát az érzékek megzabolázásának segítségével tudja feljebb emelni, hogy előre juthasson a lelki életben. A szabályozottság szilárd értékrendet képvisel, amely a kapcsolat és a hölgyek erkölcsi tisztaságát szavatolja, és ez a legbiztonságosabb módja annak is, hogy megvédjük a fiatalokat a nem tervezett gyermekvállalás lelki és anyagi terheitől. A párkapcsolat, a házasság és a családalapítás felelősség, egy tudatos döntésen alapuló, életre szóló választás, amelyben az is fontos, hogy a kezdeti „kémián”, vonzalmon és szenvedélyen átesve a felek kitartó társként, jó barátként tudjanak együttműködni. Szabad akarata és szabad választása azonban mindenkinek van, mindenki maga dönti el, milyen mértékben tudja és szeretné követni ezt az életmódot, és ha netán úgy döntene, hogy élete során egyáltalán nem kívánja követni azokat, akkor is – noha bizonyos szentségekben nem tud részesülni – elfogadott, megbecsült tagja marad a közösségnek.”

Ezen utóbbi állítás mindhárom egyházra igaz. Bár az előírásokat ismertetik a fiatal hívekkel, és a helyes életmód követésére buzdítanak a vezetők, valójában az utóbbi évtizedekben a legtöbb közösség megengedőbb lett. A világ trendjei hatnak a vallásos fiatalokra is, akiknek sokszor vállalni kell a döntéseikért kapott rosszalló pillantásokat – ha az egyház tanítását követik, akkor a világban, ha a világ sodrával úsznak, akkor az egyházi közösségben. Végső soron pedig a lelkiismeretünk szabja majd meg, mit tudunk jó szívvel, megbánás nélkül vállalni. Persze, nagy lelki csomagot kapunk mindannyian otthon, a gyülekezetben, a kortárs közösségben, és ezek szerepe óriási – de a felelősség és a választás mégis a miénk, ezt a döntést más nem hozhatja meg helyettünk.