Nem egy otthonülős típus, hogyan élte meg a kényszerszünetet?
Eléggé szerencsés ember vagyok, mert a járvány idején dolgozhattam a szakmámban. Részt vettem a „Mottó”-ban, a Művészek az Otthoni Oktatásért programban, amelyben több kollégámmal együtt verseket vettünk filmre gyerekeknek. Ott van az Örkény Színházban a Vers csak neked, ennek a lényege, hogy egy sátorban egy hallgatónak mondunk verset. Most ezt megcsináltuk telefonon, én
heti 18 embert hívok fel, néha eltalálom mi a kedvencük, vagy ők választanak, hogy mit szeretnének hallani,
emellett leforgattam a Segítség, itthon vagyok! Karantén-sorozatot is.
Mi lesz az Örkényben, mikor tér vissza az élet a normális kerékvágásba?
Nem tudjuk, világításpróba már volt, valószínű, hogy az elmaradt bemutatókat fogják sorra venni, aztán jön a többi, de konkrétum még nincs. Várjuk, hogy újrakezdhessük.
Többször nyilatkozta, hogy az Örkényből menne nyugdíjba. Van még szerepálom?
Soha nem volt. Nem is mertem kijelenteni azt, hogy de eljátszanám ezt vagy azt. Mi van, ha nem ideálisak a körülmények? Akkor nagy bukta az egész. Inkább az az álmom, hogy a kapott szerepet a legjobban eljátsszam. A rendezők úgyis tudják, hogy mi való nekem, és mi nem. De ha már itt tartunk, így utólag a IV. Henrik. Az álmaimban sem gondoltam, hogy eljátszhatom a királyt és Falstaffot is egyazon estén, gyors átöltözésekkel. Már levették a műsorról, de
ezt azért lehet szerepálomnak nevezni, bár én ezt nem álmodtam, hanem a valóság volt.
Az egy olyan kettős főszerep volt, amire azt mondja az ember, hogy jutalomjáték.
Van ilyenkor a kényszerszünetben motiváció?
Van, persze. Heti tizennyolc emberrel beszélgetek, mind azt mondja, hogy alig várják a színház újranyitását.
Megható sztorikat és embereket találok, a szeretetet igyekszem magas színvonalú munkával viszonozni.
A színházat úgy fogjuk természetesen csinálni, mint ezelőtt, vagy még jobban.
Állandó kérdés, hogyan lehet bevonzani a közönséget a művészszínházba. Mi a tapasztalat?
Nem azt mondom, hogy tömegével, de jönnek. A Pillantás a hídról-t játszottam, több család is megvárt az előadás után, volt, aki azt mondta, csak azért jött, mert
kíváncsi volt arra, hogy ez az „easy rider” gyerek mit hoz ki egy komoly darabból.
Bízom abban, hogy vígjátékokban eltöltött időszakom így kamatozik, behozzák a nézőt a komoly darabokra az Örkénybe.
Fiatalokat is?
Ott a Tartuffe, a Hamlet, a József és testvérei, az Ügynök halála – a nézőtér mindnél tele van fiatallal.
A társulaton belül van korszakváltás. Milyen az új generáció?
Mácsai Palinak nagyon jó szeme van, aki oda szerződött hozzánk, az mind nagyon tehetséges, a fiatalabb generáció is. De látom máshol is, filmekben, hogy elég jó a felhozatal. Olyan mindig lesz, akit az idő rostája kiszór. A színház és a film közös játék, ahol mindig mindent meg lehet beszélni. Jól működünk, mert érezzük egymást, mint egy jó kosárlabdacsapat.
Aki ismeri, tudja, hogy a versek jelentős szerepet játszottak az életében. Hogyan kezdődött ez az elköteleződés?
Nagymamámnak köszönhetem, aki ötéves koromban kezdett el versekre tanítani, és hamar kiderült, hogy fogékony vagyok rá. Átjártunk szomszédolni, és amikor kifogytak az asszonyok a pletykákból mindig jött az a mondat, hogy: „Imi, mondj egy verset!”. Tulajdonképpen nekem az volt a színjátszóstúdióm, itt tapasztaltam először a közönség reakcióit, a pityergést, a nevetést, a sóhajokat, a csendeket. Szebb nyelven, ahogy mondják, a katarzist.
Volt egy népművelői kanyar is az életében, még az átkosban. Ott is érte katarzis?
Képesítés nélküli üzemi népművelő – ezzel a titulussal kerültem egy állami gazdasághoz, ahol nagyon sok Ady-verset tanítottam az embereknek. A „Mezőgazdaság szocialista kultúrája” vetélkedőre készítettem fel a különböző ágazatok dolgozóit, és a tehenészek megnyerték.
Ez kicsit szürreálisnak hangzik most 2020-ban, lehet azt mondani, hogy mégis valamennyire hatékony volt akkor a kultúraközvetítés?
Emlékszem, éjjel fél kettőkor mentem ki az istállóba, akkor almoztak, fejtek, vitték a tejet a boltokba.
Villázták a ganajt, én meg mentem utánuk, és nyomtam az Ady-verseket. Abszolút jól működött,
csináltam szilveszteri mulatságot, a gyerekeknek Karinthy-műsort, a Röhög az egész osztály-t dramatizáltam a padláson talált régi iskolapadokkal. Nagy élmény volt, közben pedig fel tudtam készülni a főiskolára. Ekkor tudatosult bennem, hogy ezt szeretném csinálni hosszú távon elmentem egy debreceni színházi stúdióba, vittem a főiskolára 14 monológot, és felvettek.
Ez így elég egyszerűnek hangzik, de tudjuk, hogy ez korántsem ennyire egyszerű. Rengeteg film, szerep jött, aztán a díjak. Hol voltak a nagy fordulópontok?
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy lépcsőzetesen jutottam előre, vagy felfelé, mindegy hogyan fogalmazunk. Sosem voltam szerep vagy színház nélkül, akkor sem, amikor megszűnt az Arany János Színház, rögtön hívtak a Katonába. Szabadúszóként is végig vendég voltam valahol, jöttek a filmszerepek, komolyak, vidámak. A díjak persze meghatározóak, ezek közül talán azok a legérdekesebbek, amelyekre nem számít az ember. Jászai-, Érdemes-, Kossuth- díjat a színész kiérdemelheti a pályája során, de én kaptam két olyat is, amire nem is gondoltam. A Páger-gyűrűt a filmes szereplésekért és a Gábor Miklós-díjat a IV. Henrik és Falstaff szerepéért. Ott áll az ember a színpadon és az Ascher Tamás bejelenti, hogy Csuja Imre kapta a legjobb Shakespeare alakításért járó díjat.
Nagy és inspiráló pillanatok.
A versek eddig szóltak mindenkihez, a karitatív tevékenység most szünetel?
A hajléktalanszállókon történő verselés most érthető okok miatt nem működik, de valószínűleg visszajön az is. Hajléktalan költők éves díjátadóján is részt szoktam venni, olvasok a műveikből. Nagyon jó költőket ismerek közülük, több kötetüket is otthon őrzöm.
Kerek így az egész?
Most a család tölti ki az életem. Jól érzem magam hatvanévesen, rengeteget kertészkedem a magam tempójában, konyhakertet készítettem, fát, bokrot ültettem. A két hónap stresszmenetes időszak nagyon jól jött, de minden járvány elmúlik egyszer. A színész pedig azt kapja vissza az élettől, amit a színpadon ad. A legfontosabb a munkamorál, abban minden benne van.
(Nyitókép:Gordon Eszter/Örkény Színház)
Ajánljuk még:
„Duracell-ember vagyok, de kell a folytonos kétkedés” – Interjú Scherer Péterrel
Kétkeréken vagy egykeréken gurulni, de kertészkedni, tenni-venni is nagyon szeret. Ha most nem volna kényszerpihenőn, valószínűleg már Lisszabonban nézné a metálkék óceánt feleségével, akivel májusban ünneplik házassági évfordulójukat. Mindenben megtalálni az örömöt és a feladatot, többek között ez az örökmozgó háromgyerekes édesapa, színész, rendező Scherer Péter életfilozófiája, aki elmondása szerint egy másik életben talán idegenvezető lenne. Olyan, aki sok nyelven beszél. Interjúnk.
„Mulassatok, ne versenyezzetek!” – Interjú Berecz Istvánnal
„Nem eszünk meg egy bödön zsírt reggelire, és nem kísérjük le egy üveg pálinkával, és nem szívunk fel utána egy csík erős paprikát” – tisztázza beszélgetésünk kezdetén a néptánccal foglalkozó Berecz István koreográfus, a Fonó művészeti vezetője. Interjúnk néphagyományokról, magyar kultúráról, no meg a zsírosbödönről.
„Olyanok vagyunk, mint a letojt tyúkok” – interjú Lackfi Jánossal
