Szeretek sorozatokat nézni, olykor „darálni”, és nem szégyellem!

Legtöbbünknek megvan az a valami, ami a teljes kikapcsolódást, „kicsekkolást” jelenti az életből. Nekem – és vagyunk így ezzel még jó sokan –a sorozatok jelentik ezt a különleges állapotot. Amikor azt érzem, hogy telítődtem, sok volt a munka vagy éppen a társas kapcsolatokban fáradtam el, akkor remélem, hogy este lefekvés előtt még van időm megnézni egy részt az éppen aktuális kedvencemből. 

Nem tartom magamat sorozatjunkinak, nem nézek meg akármit és nem darálok le mindent egy-két nap alatt. Nem szoktam az alvásidőmből képernyőnézésére szánni, bőséges a szociális életem és olvasni is szeretek. Sokszor előfordul, hogy étkezések közben nézek valamit Netflixen. Persze, ha nagyon tudatos szeretnék lenni, akkor nem kötném le mással a figyelmem mint az ízek élvezetével és a rágással, de én igyekszem megengedőnek lenni saját magammal szemben (is).

Nemrég fejeztem be tíz milliomodjára a Jóbarátokat – amit egyébként vagy két éve kezdtem el újra nézegetni, tehát nem haladtam vele túl gyorsan – és most a Gilmore Girls az aktuális „go to”-m, ha úgy érzem, hogy jólesne nézni valamit reggeli közben.

Persze velem is előfordul, hogy egy-egy sorozatot egyben ledarálok. Darálásról pedig akkor beszélhetünk, ha egy show legalább 2-6 részét nézi meg egymás után az ember. Az amerikai streamingszolgáltatók 2016-os adatai azt mutatják, hogy a felhasználók 64 százaléka legalább egyszer egy évben bindzsel – ez a szó a darálás angol megfelelője, és már a magyar nyelvben is igen elterjedt. Egy két évvel későbbi felmérésből pedig az derült ki, hogy a felnőttek 29 százaléka egy évad premierjét követő napon végzi ki az összes részt. A 18-29 év közöttieknél ez az arány 51 százalékra ugrik. )

A darálós napok mindig különleges alkalmak számomra. Egy ilyen hétvégén mintha teljesen belekerülnék magam is a képernyőn látott világba, én is valamelyik karakterré, karakterekké változom. Megélek velük olyan élethelyzeteket és érzelmeket, amiket a való életben talán nem. Máskor olyan helyzetekkel találkozom, amelyek engem is érintenek, de még nem tudtam velük megküzdeni. Így lehet terápiás jellege is egy adott széria befogadásának, hiszen olyan érzelmek szabadulhatnak fel, amiket addig elnyomtunk vagy nem volt szabad terünk arra, hogy megéljük őket. Sokszor olyan karakterekkel is találkozunk, akik problémáival mi magunk talán nem tudunk azonosulni, de segíthetnek empátiánk növelésében. Így ha a saját “aktív” életünkben találkozunk majd az adott helyzettel, nyitottabbak tudunk lenni és támogatóak. Nagyon szeretek belehelyezkedni a legkülönbözőbb karakterek életébe, imádom, hogy lehetek újra tini vagy akár gyermekét egyedül nevelő édesanya, és bár a tényleges utazást semmi sem helyettesíti, azért világot is látok és megismerhetek más kultúrákat, nyelveket.

Fontos tudni, hogy a kontroll nélküli bindzselés függőséghez vezethet. A részeket éppen pörgető, dopamintengerben úszó befogadó elméjében hasonló dolgok történnek, mint egy drogfüggő szervezetében. Ráadásul, ahogy egy szer hatásának múlásával jön a fájdalmas lejövés, úgy egy sorozat vége is hasonló ürességet és depresszív állapotot hozhat.
Viszont! Ha tudunk mértéket tartani, akkor a streamelés jelenthet sikerélményt, megélhetjük, hogy nálunk van a kontroll, tudunk irányítani. Ilyen például amikor bár nagyon durva volt a cliffhanger (egy rész végén a drámai fordulat), mégis az alvás mellett döntünk a holnapi munkanap javára.

Én mostanában egyre inkább próbálok arra figyelni, hogy ne nézzek olyan sorozatot – egyébként filmet se – ami nem tölt fel valamilyen formában. Ezalatt nem azt értem, hogy csak vidám, színes darabokat nézek – egyik éppen aktuális kedvencem az Eufória – hanem azt, hogy nem szánok időt olyanra, amitől nem kapok pluszt, amitől ürességet érzek vagy nem szippant be a világába. Vagyis nem nézek olyat, ami közben a telefonomat is nyomkodom. Szerencsére a sorozatkészítők már jó ideje rájöttek arra, hogy

a nézők nem csak az egyszerű szórakoztatásra vágynak hanem arra is, hogy valami elgondolkodtassa őket.

Emellett a készítők a vizuális élményre is nagy hangsúlyt fektetnek, így simán van művészeti értéke egy-egy show-nak.

Bár a legtöbb ismerősöm, barátom szintén élvezi ezt a szabadidős tevékenységet, mégis találkozok nagy ritkán olyan emberekkel akik nem értik, hogy mikor tudok én sorozatot nézni, ők egyenesen „sajnálják rá az időt”, lenézik a szeretett hobbim. Ilyenkor bennem az a kérdés merül fel, hogy-hogy nincs nekik erre idejük? Mit csinálnak helyette? Mi az, amivel ők ki tudnak szállni kicsit az életük realitásából?

Hiszem, hogy az alkalmankénti kiszállásra mindenkinek van igénye és ehhez kell legalább egy könnyen elérhető, egyszerű és amennyire lehet egészséges eszköz. Nekem az egyik ilyen eszközöm a sorozatnézés.