Sorozat-mennyország, avagy mi vár ránk odaát?

Az utóbbi években az egyik nyerő sorozattéma a bűn volt, a főként kábítószerrel üzletelő rosszfiúk országokon (Breaking Bad/Better Call Saul - USA, Narcos - Kolumbia és Mexikó, Gomorra - Olaszország), sőt, korokon (Peaky Blinders) átívelő sztorikkal ültettek tízmilliókat a tévé elé.

De ezzel párhuzamosan egyre több alkotó indult el teljesen ellenkező irányba: a kézzelfogható, hiperrealista mocsok és fertő helyett azt a meseszerűen tiszta világot akarták bemutatni, amiről nem is tudhatjuk, hogy egyáltalán létezik-e. A túlvilág ezért praktikus: ha egy művész ebben a témában alkot, élő ember nem kérheti rajta számon, hogy: „De az nem is úgy volt!”.

A néző mégis egyfajta bizonyosságra vágyik. Bár tudja, hogy mese, amit lát, szereti és akarja, mert a világot csak történetekben tudjuk elképzelni - naná, hogy a másvilágot is. Ez akkor is igaz, ha a sztori végül nem az eredeti kérdéseinket válaszolja meg.

Igazi nézőkínzásnak tűnhet, pedig fantasztikus spirituális utazás egy olyan sorozat, amelyben nemcsak a túlvilág, de maga a halál sem biztos.

A gyász feldolgozásáról valaha készült legszebb széria, személyes kedvencem, A hátrahagyottak (The Leftovers, HBO Go) azzal a gondolattal játszik el, hogy a Föld lakosságának 2%-a egy pillanat alatt egész egyszerűen eltűnik. Itt a vallás(i fanatizmus) az egyik lehetséges reakcióként jelenik meg, a válaszkeresés intézményesült formájaként. A magyarázatok helyett azonban az „odaát” jelenség arra mutat rá, hogy ideje lenne végre beletörődni: az a fontos, ami itt és most van. A Leftovers úgy sci-fi, úgy lép ki a valóságból, hogy mégis a legrealistább sorozat, ami az utóbbi években készült.

Aki inkább megnyugodna, és azt szeretné látni, hogy van konkrét válasz, sőt, mi magunk dönthetünk a sorsunkról, annak is van egy ajánlatom. Mert létezik olyan elképzelés, hogy a Mennyország nem is hely, hanem mesterséges tudatállapot. Ezt a forgatókönyvet mutatta be 2016-ban a Black Mirror (Netflix) antológiasorozat egyik legbátrabb, és talán legjobb epizódja, a San Junipero is, amelyben a Mennyország egyfajta virtuális valóság, ahol a tudatunk a fiatal testünkben, általunk választott helyen és korban él tovább – és már a halál előtt, öregen, betegen ide menekülhetünk.  Nincs tehát ítélőszék, bűnlajstrom, pláne Pokol: akinek módja és kedve van, a Mennybe megy, már csak az a kérdés, mihez kezd ezzel az első hallásra irigylésre méltó alaphelyzettel.

Sorozat-Mennyország pedig azokra vár csak igazán, akik rettegés helyett inkább kinevetnék a túlvilágot: a legújabb tematikus alkotásokból úgy tűnik, a halál utáni létet egyelőre inkább mégsem akarjuk komolyan venni. A nagy ismeretlent bemutató vígjátéksorozatok a Mennyet lehúzták a földre: „odafent” is mindenki esendő és emberszerű, így a bizonytalanság és félelem helyét átveszi az ismerős bénázáson való jóleső kacagás.

A leginkább önfeledt szórakozást a Good Omens (Amazon Prime) nyújtja: ebben a rendkívül erős szereposztású sorozatban egy angyal és egy démon a Földön próbálja megakadályozni a közelgő világvégét, méghozzá együtt. A létező összes emberi hibát felvonultatják, vagyis talán mégsem lehet annyira félelmetes hely, ahonnan érkeztek…

„Az angyalok is csak emberek” elképzelés áll a Csodatévők (Miracle Workers - HBO Go) középpontjában is, és ezt vehetjük szó szerint: mint kiderül, a Mennyország dolgozói egytől-egyig halandók voltak korábban, erről vannak is emlékeik, és lényük egy részét új helyükre is viszik magukkal, emiatt pont olyan rossz döntéseket hoznak holtukban, mint életükben. Megnyugtató gondolat, hogy az örökkévalóságban sem kell tökéletesnek lenni, nem igaz? Bónusz, hogy a legtökéletlenebb szereplő maga Isten, aki még annyira sincs képben a dolgokkal, mint Jim Carrey figurája a Minden6óban.

Rosszul működő, túlbürokratizált hivatal a túlvilág A jó hely (The Good Place - Netflix) című sorozatban is, ami vígjáték létére nagyon is átgondolt koncepciót mutat be, erkölcsfilozófiai leckék egész sorát felvonultatva. Itt nincs Isten, sőt, a Mennyország és a Pokol neveket is visszafogottabb kifejezésekre cserélték, de a fő kérdések maradtak: Hogyan dől el, hová jutunk a halálunk után? Milyen döntéseket kell hoznunk a Földön és a másvilágon, hogy önmagunk lehető legjobb verziója legyünk? Hány esélyt kapunk az élettől - és a haláltól? Itt Kant, Locke, Kirkegaard és sok más erkölcsfilozófus gondolatai köszönnek vissza két nevetés között, és ettől minden könnyedsége ellenére súlyossá válik a sztori.

Földhözragadt túlvilágképek ezek, nem akarnak szebbek-jobbak-okosabbak lenni a nézőiknél, de talán ez így is van jól.

Felvállalják, hogy csak magunkból tudunk kiindulni, amikor megpróbáljuk elképzelni, mi jön az élet után, és pont ettől szerethetők. A nihilizmustól a kálvinista eleve elrendelésen át a buddhista reinkarnációig mindent sorra vesznek, de nem tukmálnak ránk semmilyen végső, nagy igazságot.

Azt üzenik azoknak, akik belefáradtak mások okoskodásába, telítődtek a „megint rosszabb hely lett a bolygónk” hírekkel, hogy szabad a másvilágról elmélkedni, szabad hibázni, szabad embernek lenni – és ez az igazi Mennyország.