Elég későn, kiskamaszként derült fény a származására. Mesélne erről?
Ez egy nehéz történet, de a magyar zsidóságban nem ritka. Tíz-tizenegy éves koromig az apai nagyszüleimnél laktunk, akik katolikusok voltak, egyébként a világ legjobb emberei. Aztán elköltöztünk a saját lakásunkba, és egy alkalommal édesanyám lement a boltba. Ott felejtette a személyi igazolványát az asztalon. Ez 1977 körül lehetett, akkoriban az okmányokban szerepelt az apa neve is. Én úgy tudtam, az anyai nagyapám Markovics Dezső, de az igazolványba Ehrenfeld Farkas volt beírva. Nem értettem, ki az, így amikor anyukám hazajött, felháborodva kérdőre vontam, ő meg sírva fakadt. Elmondta, hogy mi zsidók vagyunk, és az apját meggyilkolták a háborúban. A nevelőapja, akit a nagyapámként ismertem, rokonságban állt az eredeti nagyapámmal. Miután az ő családját szintén kiirtották, elvette feleségül a nagyanyámat, később pedig adoptálta anyut, így lett ő Markovics Zsuzsa. Később nyomoztam a család után, sokáig úgy gondoltuk, az Ehrenfeldeket teljes egészében meggyilkolták, de néhány éve kiderült, az egyik Ehrenfeld-lány túlélte a holokausztot. Egyébként keresett minket, csak hát a hajdúsámsoni feljegyzésekben az szerepelt, hogy az anyám, Ehrenfeld Zsuzsa tífuszban meghalt, következésképpen befejezte a keresést.
Miért szerepelhetett ez az adat rosszul?
Senki nem emlékszik rá. Anyu valóban tífuszos volt, és feltételezésem szerint arra gondolhattak, hogy halottként nem keresik vagy könnyebb menekíteni.
Fotó: Krisztics Barbara
Mindez identitás szempontjából késői szembesülés lehetett önnek.
Igen, ráadásul mi elég komoly identitást kaptunk a Szabó nagyszüleinktől is, akik öntudatos magyar emberek voltak. De ahogy szembesültem a származásommal, rengeteget olvastam, és a holokauszt nyilván erősen hatott rám. Tehát ha megkérdezik, minek vallom magam, magyarnak vagy zsidónak, akkor értelemszerűen mind a kettőnek. Mindig azt mondom a bátyámnak, addig jó, amíg saját magunk választhatunk, és nem mások választanak helyettünk, mint ’44-ben.
Nehéz volt egyeztetni ezt a kettős identitást?
Tinédzserként nem nagyon foglalkoztam ezzel, de igazából nekem később sem okozott nagyobb gondot. Egyes belpolitikai események hatására néha válsághelyzetbe kerülök,
ha pedig az embert lezsidózzák az utcán, akkor egy kicsit meginog benne a kettős identitás. De aztán helyreáll.
Ez nem megváltoztatható egyik irányban sem. A családfám zsidó ága majdnem 250 évre visszamenőleg Debrecenben élt, Hajdúsámsonban és Nyírvasváriban. Ez letagadhatatlan és kitörölhetetlen kapcsolódás Magyarországgal.
Hogyan lett vallásos?
Hosszú-hosszú évtizedeken át nálam vallástagadóbb ember nem volt. Semmiről nem voltam hajlandó hallani, ami a vallással kapcsolatos, semmilyen formában – annak ellenére, hogy a feleségem és a legkisebb lányom miatt rendszeresen jártam zsinagógába. Ugyanis 21 évesen kimentem Izraelbe: a katonaság után meg akartam nézni, milyen az élet máshol, és a múltam is izgatott. Végül tizenvalahány évig éltem ott, bevonultam ott is a hadseregbe, dolgoztam banánföldön, bányában, aztán visszatértem az eredeti szakmámhoz, a nyomdászhoz. Telepes is voltam hat évig Ciszjordániában, ahol a palesztin terroristák rendszeresen robbantottak, megéltem, hogy utáltak minket a tel avivi izraeliek. Kint ismertem meg a feleségem, akinek az anyja ‘56-os magyar zsidó volt, az apja pedig izraeli. A cég, ahol dolgoztam, nyitott egy kirendeltséget Magyarországon, és felkértek, hogy vezessem. Így jöttünk haza.
Szóval részt vettünk a vallásos szertartásokon, de
tökélyre fejlesztettem, hogy melyik imarészlet tart pont egy cigaretta hosszúságig, és mindig kimentem.
A nagy, szombati étkezéseknél, amikor történeteket mesélnek a Tórából, szintén gondosan ügyeltem rá, hogy időben rágyújtsak. Hallani sem akartam erről az egészről, egészen addig, amíg tíz évvel ezelőtt egy kedves, vallásos zsidó barátomnál voltunk egy péntek este. Ahogy szokásom volt, a megfelelő pillanatban kimentem az erkélyre dohányozni. Amikor visszajöttem, a barátom kérdőre vont, hogy mondjak egyetlen indokot, miért tűnök el állandóan. Azt válaszoltam, nekem nem egy indokom van, hanem hatmillió. Ezzel sikerült kellőképpen elrontanom az este hangulatát. Amikor aztán vége lett a vacsorának és elkezdtünk öltözködni, egyszer csak valaki elkapott hátulról, és erővel megfordított. Ez a barátom volt. Annyit mondott: tudod, most Hitler mosolyog. „Pont azt folytatod, amit hetvenegynéhány évvel ezelőtt félbehagyott. Az ilyen emberek miatt szűnik meg a zsidóság, mint amilyen te vagy.” Ezek a mondatok annyira megütöttek, hogy egész éjszaka forgolódtam az ágyban. Miután kiment a szombat, felhívtam, és mondtam neki, hogy az egész világomat megfordította. Egy hónapra rá gyakorlatilag már szombatot tartó zsidó voltam.
A menekülésből egycsapásra átfordult mindennek az élére, a legszigorúbban tartja a vallást, és felvállalta a zsidóság képviseletét is a politikában.
Az sem menekülés volt, inkább tagadás. Korábban én is mindig azt kérdeztem, amit olyan sokan: hol volt az Örökkévaló a holokauszt alatt? A túlélők körülbelül 50-50 százalékban vagy elhagyták a vallást, vagy még vallásosabbak lettek, mint valaha voltak. Tehát azért ez nem ritka.
Fotó: Krisztics Barbara
Ön ráadásul az egyik legkonzervatívabb ortodox vallási irányzat, a haszidizmus követője.
Még azon belül is van többféle irány, és mi a lubavicsihoz tartozunk, ami rendelkezik az ortodoxia valamennyi jellemzőjével, de a leginkább nyitott a modern világ irányában, illetve a nem vallásos zsidók elfogadásában. Emellett számunkra kiemelten fontos a zsidóság megismertetése a külvilággal.
Nem volt nehéz teljesen megváltoztatni az életét, és felvenni ezeket a nagyon szigorú szabályokat meglett felnőttként? Ha belenő az ember, nyilván könnyebb.
Nem egyszerre változtam meg, és mindig elsajátítok, tanulok valami újat. Igen, nyilván könnyebb annak, aki – én úgy szoktam mondani – gyárilag vallásos zsidónak született. Ezért van az, hogy a zsidó filozófia alapján az Örökkévaló előtt a valláshoz visszatért ember jóval magasabb szinten áll, mint az, aki eleve annak született. Hiszen én ismerem a másik világot, tudom, mitől kell tartózkodom.
Mitől?
Például a csülöktől pékné módra. Ezzel a kihívással nem találkozik a vallásosnak született ember. Szombaton nem lehet dohányozni sem, ez szintén nagy probléma. Elektromos cigit sem szívhatok, mert az tűzgyújtásnak számít. Tehát a zsinagógában be van készítve egy doboz cigarettám, hogyha kimegy a szombat ötkor, már mehessek is rágyújtani. A különböző szabályokról napokig lehetne mesélni. Azért sem fogtam kezet önnel, mert nem érünk az asszonyokhoz. Ezt sokan félreértelmezik, soviniszta vallásnak gondolva az ortodoxiát, pedig nincs még egy vallás, ami a nőket ennyire megbecsülné, hiszen a nő szerepe legalább olyan fontos, mint a férfié, ha nem fontosabb. A kézfogás nem a nő alacsonyabb rendűsége miatt tiltott, hanem a tisztátalansági törvények okán. Nagyon leegyszerűsítve,
nem kérdezhetünk meg egy hölgyet, hogy a havi ciklusának melyik stádiumában van, ezért inkább nem érünk hozzá.
Nyilvánosan a saját feleségemet sem érintem meg, hiszen az információ lenne a helyzetéről vagy szóbeszédre adna okot, hogy nem tartom az érintéstől való őrizkedést. Ezért nem megy be az ember egy nemkóser kávézóba sem, annak ellenére, hogy a kávé minden formájában kóser, ha üvegpohárban szolgálják fel. Ugyanis messziről meg lehet állapítani rólam, hogy ortodox vagyok. Ha meglát valaki, azt gondolhatja, itt kóser az étel, és ő is bejöhet mondjuk túrós csuszát enni. Pedig nem.
Jó sok mindenre kell gondolni.
Az ortodox zsidó ember számára az élet minden momentumát szabályozza a vallás. Például a húsos ételek fogyasztása után hat órát kell várni, hogy tejes ételt fogyaszthassunk. Külön van tejes és húsos konyhánk is. Aztán nagyon szeretem például a mandzsettás ingeket, de nem lehet szombaton hordani, mert akkor nem szabad vinni, az pedig nem a ruha része, mint a gomb. Ünnepeken viszont szabad a viselése.
Zsidónak lenni folyamatos tanulás?
Van egy internetes platform, ahol 138 ezer olyan könyv van fent, ami a zsidó filozófiával és tanokkal foglalkozik valamilyen formában. A televízió hiányát mi esténként tanulással kompenzáljuk.
Az étkezéssel kapcsolatos szabályoknak bizonyára van jelentősége egészségügyi szempontból is.
Részben igen, de nem ezért tartjuk be őket, hanem azért, mert az Örökkévalótól származnak.
Erős, embert megtartó értékrendet hordoznak, mint minden vallás sokszor értelmetlennek tűnő szabályai.
De való igaz, mindennek egészségügyi szempontból is van haszna. Azt szoktam mondani, hogy a kóserság egy 3336 éves HACCP. Ez ugye a nemzetközi élelmiszer-minőségbiztosítási rendszer, ami gyártásra és forgalmazásra vonatkozik, és szinte mindenki elfogadja. Mi többek között ezt is megkaptuk 3336 évvel ezelőtt a Sinai-hegyen. Nagyon erősek például a tisztátalanság elleni törvények, a zsidó ember állandóan kezet mos, még ki se kelt az ágyból, de azzal kezdi a napot. Ennek köszönhető, hogy a nagy középkori járványok idején kevesebb zsidó halt meg. Csak ezt más népcsoportok sajnos úgy értelmezték: ők robbantották ki a járványt. Pedig csak kezet mostak. Pogromok lettek a következményei.
Az Egyesült Államokban népszerűbb a kóser, mint a bioélelmiszer. Jobban meg lehet bízni benne?
Ott egyértelműen többször annyi kóser termék fogy, mint ahogy azt a vallásos zsidók létszáma indokolná. A nem zsidó vásárlók 40 százaléka a kósert veszi le a polcról, ha választhat ugyanabból a terméktípusból. Ugyanakkor ott nincs akkora árkülönbség a kettő között, mint Európában. A szó a magyar nyelvben is a tiszta, illetve a magasabb minőség szinonimája. Bizonyos esetekben valóban tisztább a bioélelmiszernél, bár egészen mások a követelmények. A kóser növények esetében az a lényeges, hogy rovarokat ne tartalmazzanak. Bizonyos zöldségek ezért teljesen ismeretlenek az ortodox zsidóság számára, vagy csak mostanában vált lehetővé a fogyasztásuk, mert korábban nem volt megoldható a rovarmentes termesztésük. Ilyen a brokkoli, a karfiol, a sóska, a kelbimbó és lehet még a sort folytatni. Mindig azt szoktam mondani a kétkedőknek, hogy amikor brokkolit vagy karfiolt esznek, és valami ropog a foguk alatt, az nem homok, hanem tetű. Egy fej brokkoliban vagy karfiolban 50-150 kártevő van, tehát nem feltétlenül kell mellé rántott húst enni, hogy a fehérjebevitelt biztosítsuk. A salátafélék fogyaszthatóak, de levelenkénti ellenőrzést igényelnek, át szoktuk világítani őket a fény felé tartva, hogy vajon van-e benne légynek a lárvája.
Én a budapesti ortodox asszonyok réme vagyok, ahogy megjelenek a lakásban, az összes zöldséget eltüntetik előlem, nehogy elkezdjem ellenőrizni őket.
A kóser húst azért szerethetik sokan, mert például a marha esetében a vágást követően az állatnak minden egyes belső szervét ellenőrzik, egészséges volt-e, vagyis megfelel-e a törvénynek, miszerint élhetett volna még az állat. Ezenfelül fontos a vér teljes és tökéletes eltávolítása. Ezért annyira érthetetlenek a zsidóságot ért vérvádak, mivel a legszigorúbb tiltás a zsidó vallásban a vér fogyasztása. Szerintünk a vér a lélek hordozója. Ez onnan ered, hogyha az ember megnéz egy halottat, akkor látszik: már nem folyik benne vér. Tehát a vérben van a lélek.
Említette tréfásan, hogy eldugják ön elől az ortodox háziasszonyok a zöldségeket. Ezek szerint nem minden szabályt tart be mindenki olyan szigorúan? Hogyan változtathatott meg mindent ennyire egy mondat önben, hogy szigorúbb lett a szigorúnál?
Mindenki legjobb tudása szerint tartja be a szabályokat. Ez a legnehezebb kérdés. Felnőttem, ahogy felnőttem. Aztán Izraelben láttam jót is, rosszat is. Egyfolytában rohan az ember a saját múltja után: kétségbeesett kutatás, hogy valamit találjon, amibe bele tud kapaszkodni. S amikor mégiscsak fölbukkannak nevek, akkor jön, hogy ezt itt ölték meg, azt ott. Mindenkiről sikerült kiderítenem, mikor és honnan vitték el, hol lőtték agyon, vagy melyik koncentrációs táborba került, de a nagyapámról csak annyit tudunk, a munkaszolgálatban nyomtalanul eltűnt. Egyszóval megy ez a borzalmas keresgélés, és akkor jön egy ilyen mondat. Ha az ember elszakad ezektől a gyökerektől, akkor mi marad? Az asszimiláció.
Hogyha elkezdem, hogy ez a rovar nem is az a rovar, meg mégis lehet mandzsettagombot hordani szombaton, satöbbi, akkor onnantól kezdve elkezdődik az eltűnés folyamata.
Tehát mégiscsak ragaszkodni kell a törvényekhez.
Ha pedig tartja őket, nagyon különbözik az átlagembertől?
Miért utálnak minket annyian? Mert különbözünk. Valóban nagyon nehéz megszokni, hogy megyek az utcán, és megfordulnak utánam az emberek, szombaton turistalátványosság vagyok, hiszen a haszidok ruházata erőteljesen különbözik más viseletektől. Elkezdenek fotózni, és nekem hátat kell fordítanom, mivel szombaton nem szabad fényképezni. Ez nehéz.
De amikor rájön az ember arra, hogy az összetartó erő semmi más nem lehet, csak egy 3336 éves minimum történelem, akkor nincs más választás, csak a visszacsatlakozás arra a vonalra, ami a zsidóságot életben tartotta. Hogy közben kilóg az ember a sorból? Na bumm. Nem nagy ár ezért. Maimonidesz, aki 850 évvel ezelőtt élt, és a zsidóság legnagyobb filozófusa, azt mondja, mi különbözőek vagyunk, és annak is kell maradnunk. Kinézetünkben és viselkedésünkben is, mert azért vagyunk, hogy emlékeztessünk.
Mire?
Az Örökkévalóra.
Hogyan lehet feldolgozni a veszteségeket? Mostanában sok szó esik a transzgenerációs traumákról. Önnek vannak élményei ezzel kapcsolatban?
Abszolút. Azt szoktam mondani, hogy Izraelben az elmegyógyintézetek soha nem a holokauszt-túlélőkkel voltak tele, hanem a gyerekeikkel. A mai napig azt mondom, nincs olyan másodgenerációs zsidó Magyarországon, aki ne rendelkezne sérüléssel. Mindenkiben vannak sebek, és sokan nem ülünk vonatra. Legalábbis rosszul vagyunk tőle.
Ez azelőtt is volt, hogy tudomást szerzett volna a származásáról?
Igen, érdekes, hogy a Szabó-nagyszüleim nagyon vallásosak voltak, nagyanyám református, nagyapám római katolikus, és hatéves koromban el akartak vinni a templomba, talán elsőáldozásra, nem is tudom. Szerettem őket, de akkor bezárkóztam a cselédszobába zokogtam és kiabáltam, teljes erővel tartottam a kilincset, hogy ne tudjanak bejönni. Nem is vittek el, és utána soha többet nem is próbáltak. Egyébként tényleg nagyon rendes emberek voltak. Nagyanyám rendszeresen vitt ennivalót a gettóba annak idején, amíg a nyilasok el nem kapták, de még utána is. A Szabó nagyapám legjobb barátja egy ortodox zsidó bácsi volt, aki a ’70-es években is kaftánban, hatalmas fehér szakállal és pajesszal rótta az erzsébetvárosi Chicagóban az utcákat, a Keleti pályaudvar mellett. Ezek a kultúrák megférhetnek egymás mellett. Azon kevés zsidó család közé tartozunk, ahol három lovagkereszt van. A sógornőm, az unokahúgom, és én is részesültem ebben az elismerésben. Az a pár száz év, amit Magyarországon töltött a család, magyarrá tette. Az, hogy halomra gyilkoltak minket nyolcvan évvel ezelőtt, ezen nem változtat. Holnapután ugyanúgy halomra gyilkolhatnak. De van más variáció? Ebben az országban születtem. Ez a hazám. Hogy lehet ezt a kettőt összeegyeztetni? Hát… néha sok szódával.
Ajánljuk még:
