Nü-su: egy nyelv, amit csak nők ismertek és használtak

A nyelv kialakulásának ideje vitatott. Egyes források szerint a Song dinasztia korában kezdték el használni, valamikor 960 és 1279 között. Mások szerint sokkal régebbre nyúlik vissza története, és akár már háromezer évvel ezelőtt megszülethetett a nü-su nyelv. Az viszont biztos, hogy kívülállók számára nagyon sokáig rejtve maradt létezése: csupán a 20. század második felében fedezték fel, és kezdték el tanulmányozni.

Amit ma tudunk róla, az nagy részben Zhou Shuoyinak köszönhető, a helyi kulturális intézet munkatársának, aki nagynénjétől hallott a nü-suról, miután a nő egy olyan faluban élő férfihoz ment feleségül, ahol aktívan használták egymás között a közösség nőtagjai. Zhou kíváncsiságát felkeltették az addig számára ismeretlen írásjelek, és elkezdte kutatni a nyelvet. Mao Ce-tung kulturális forradalma alatt a ‘60-as években azonban államellenesnek minősítették kutatómunkáját és a nü-su használatát is, mivel az Kína feudális múltjára emlékeztetett.

Elégették az összes addig elkészült tanulmányt és 21 év munkatáborra ítélték a férfit a kutatásért.

Zhou azonban nem adta fel munkáját, és szabadulása után folytatta a nyelv feltérképezését, immár a kínai állam támogatásával.

Miért alakult ki a nü-su?

A nü-su egyszerre volt az írástudatlan nők kommunikációs eszköze és lázadás az erősen patriarchális rendszer ellen. Egy olyan korban alakult ki, amikor a nők nem vehettek részt az oktatásban, nem tanulhattak meg írni és olvasni. Nem dönthettek szabadon életük folyásáról, hanem apjuk, férjük vagy fiuk szavának kellett engedelmeskedniük. Szerényen és morálisan feddhetetlenül, a konfuciánus elveknek megfelelően kellett viselkedniük életük minden pillanatában. Ráadásul sok nő lábát már egészen fiatal korában elszorították, hogy megfelelően kicsi maradjon. Ez a procedúra rendkívüli fájdalommal járt, és teljes életükre megnyomorította a nőket, akik ezután csak korlátozott mértékben tudtak mozogni. Ezzel tulajdonképpen röghöz kötötté váltak. 

Az egyik elmélet szerint a nü-su nyelven írt dalokkal, versekkel, üzenetekkel az elnyomó rendszer ellen lázadtak, három-négy fős csoportokba tömörültek és esküdt nővéreknek nevezték magukat: nü-su nyelvű dalokat énekelve fogadtak hűséget egymásnak. A nyelv anyáról lányára szállt, generációkon keresztül adták tovább a titkos jelek rendszerét. Az eredetileg csak írott formában létező nyelv megkönnyítette a nők közötti kapcsolattartást, segítette a társadalmi nehézségek leküzdését,

lehetővé tette, hogy olyan témákról is kommunikáljanak egymás közt, ami tabunak számított.

A kínai kultúra hagyományai szerint társadalmilag nem volt elfogadható, hogy egy nő a mindennapi élet nehézségeiről, a háztartásbeli kihívásokról, személyes fájdalmáról vagy akár a gyászáról beszéljen. A nü-su nyelven írt üzenetek, a zsebkendőkbe, legyezőkre vagy fejpántokra hímzett biztató szavak, a később kialakult dalok teret adtak ezeknek az érzelmeknek a kibeszélésére és egymás támogatására. Az idősebb nők gyakran találtak ki önéletrajzi ihletésű énekeket, melyekben elmesélték élettapasztalatukat vagy tanításokat fogalmaztak meg a fiatalabb generációnak arról, hogyan váljanak jó feleséggé. 

Amikor egy lány férjhez ment és elköltözött szülei házából egy olyan helyre, ahol adott esetben még soha nem járt korábban, és valójában a férjét sem ismerte, gyakran érezte magát magányosnak és elszigeltnek. A helyzet megkönnyítése érdekében az esküvő után három nappal egy kézzel készített, textil borítású könyvet adtak át neki legközelebbi barátai és édesanyja. Leírták benne bánatukat, amiért elveszítették közösségükből a lányt, de egyúttal jókívánságaikat is megfogalmazták a friss feleség felé, és ellátták őt jótanácsokkal. A füzet nagy része üres oldalakat tartalmazott és a megajándékozottnak szolgált személyes naplóként.

Kép forrása: Wikimedia

A rengeteg írásos emlékből és a hímzett, titkos üzenetekkel ellátott ruhadarabokból nagyon kevés maradt fenn. Legtöbbjük a sírba szállt készítőjével, aki halála előtt megkérte nőtársait, hogy a számára legfontosabb darabokat temessék el vele együtt – a többit pedig gyakran elégették. 

Konyhai eszközökkel

A nü-su nem egy önálló nyelv: a Jiangyong megyében használt négy dialektus keverékéből alakult ki. Minden jel egy-egy szótagot jelent, amit jobbról balra, fentről lefelé kell olvasni. Mivel a nők nagy része írástudatlan volt, másolás útján sajátították el a jelek használatát, a gyakorláshoz pedig kihegyezett bambuszrudakat használtak, tintaként a wokban letapadt égett maradékok szolgáltak. A mintegy hat-hétszáz írásjel hosszúkás, vékony, cérnaszál szerű. Kinézetük elterülő szúnyogokra emlékeztet, emiatt gyakran emlegetik szúnyogírásként is.

Zhou nem adta fel

Mire a korábban széles körben használt titkos nyelv a külvilág számára ismertté vált, már túl volt virágkorán. A kulturális forradalom által szabott szankciók és a nők hozzáférése az oktatáshoz együttesen vezetett oda, hogy halott nyelvvé vált. Az utolsó személy, aki részleteiben ismerte az írásjeleket, Yang Huanyi volt, aki 2004 szeptemberében hunyt el. Kislányként sajátította el a nyelvet, és képes volt azt aktívan használni. Habár ma már nincs olyan ember, aki generációs örökségként tanulta volna meg a titkos írást, mégis vannak, akik képesek értelmezni a fennmaradt forrásokat.

Az említett kutató, Zhou 2003-ban megjelentetett egy nü-su szótárat, majd létrehoztak egy múzeumot, ahol a nü-su történetét és a megőrzött írásos emlékeket lehet megtekinteni, de kurzusokat is szerveznek a jelek elsajátítására. 2006-ban az egykor titkolt, majd üldözött nyelvet a kínai szellemi kulturális örökség részévé nyilvánították. 

Források: itt, itt, itt, és itt