„Nincs olyan mélység, ahonnan ne lehetne kitörni”– Oláh Gergővel beszélgettünk

Szíveden viseled a hátrányos helyzetű gyerekek sorsát, ahogy a koncertjeiden a számok közt elhangzó mondatokból és a nyilatkozataidból is kiderül. Ez saját történetedből fakad?

Igen, számomra ez nagyon fontos, valószínűleg azért is, mert mondhatjuk, hogy én is hátrányos helyzetű gyerekként éltem. Zsigeri késztetésem, hogy ha lehet, tegyek értük. Legfőképpen ezt úgy tehetem meg, hogy utat mutatok, és elmondom, nincs olyan mélység, olyan környezet vagy családi helyzet, ahonnan ne lehetne kitörni. Viszont azt is elmondom: ehhez tényleg kemény harcok szükségesek, mert sajnos ahol a szülők sem tudnak motiválni – hiszen maguk is olyan körülmények között nőttek fel, ahol nem kaptak ehhez jó mintákat –, ott nagyon sok minden félremehet. Küldetésemnek tekintem, hogy motivációs előadásokkal és a koncertek alatt beszúrt mondatokkal segítsek.

Honnan indultál? Hogy éltél, mielőtt megismert az ország? 

Szegény, de szerető családban nőttem fel egy nógrádi faluban, rasszizmussal akkor és ott egyáltalán nem találkoztam. A szüleim nagyon jól neveltek minket, ez biztosan ennek is köszönhető. Aztán, mivel profi táncos szerettem volna lenni, Nyíregyházára jártam táncművészeti középiskolába, amit nem tudtam elvégezni:

ott szembesültem először azzal, hogy valakinek nem tetszik, hogy roma vagyok.

Nagyon sokféle módon bántottak a kollégiumban. Soha nem támadtam vissza, mert nem olyan a személyiségem, viszont nem tudtam jól kezelni ezt a helyzetet, egyre rosszabbul éreztem magam, ezért végül visszaköltöztem Karancslapujtőre. Ekkoriban OKJ-s képzésen elvégeztem a gyermek- és ifjúsági felügyelő szakmát, és már jött is a következő pofon: nem kaptam semmilyen munkát a szakmámmal, aztán szembesültem azzal is, hogy még gyárakba se vettek fel dolgozni. Mivel húszévesen megházasodtam, amikor 24 évesen az X-faktorba kerültem, már két gyerekünk volt. Ekkoriban közmunkákból tartottam el őket.

Ezekben a nehéz években sem távolodtál el az előadóművészettől, táncot tanítottál a szülőfaludban. Még húsz éves sem voltál, amikor ebbe belekezdtél. A pályád elejétől fogva él benned az a küldetéstudat, hogy továbbadd a tudásod és lelkesítsd azokat, akiknek erre szüksége van?

2012 decemberében nyertem meg az X-Faktort, és 2013-ban már megfogalmazódott bennem a motivációs turné gondolata. Rögtön azt gondoltam, hogy vissza kell mennem oda, ahonnan sikerült eljönnöm, és ott kell példát mutatnom, segítenem minden módon, ahogyan csak tudok. Végül 2018-ra sikerült megvalósítanom a motivációs turnét, amivel iskolákba járok. Idén kifejezetten kis falvak általános iskoláiba megyek, mert talán az itt élő gyerekek látják legkevésbé a lehetőségeket, nekik mondják el legkevesebbszer, hogy tényleg bárhonnan ki lehet törni. Az eltelt öt év is tanulságos, megtapasztaltam, hogy olykor nem tudunk rögtön megtenni valamit, de akkor is ki kell tartani amellett, amit elhatároztunk. Hiszem, hogy akkor meg lehet valósítani azt, amit szeretnénk. 

Olyan iskolák is vannak, ahova rendszeresen jársz?

Mivel Bátonyterenye nagyon közel van hozzánk, oda „önszorgalomból” minden héten elmegyek. Nagyon sokféle témáról beszélgetünk a fiatalokról. Az utóbbi időben például a lelki sebekről, az adásról, az élet fontossági sorrendjeiről beszélgettünk.

Egy országos tehetségkutatóig nem mindenki fog eljutni, és nem is ez a többség útja. Mivel motiválod a gyerekeket, milyen „receptet” kínálsz nekik?

A saját történetemet mondom el, hiszen azt éltem meg, olyat nem tudok mondani, amiről nincs tapasztalatom. Mindenki indul valahonnan, és azzal sokan tudnak azonosulni, hogy hátrányos helyzetű emberként is el lehet érni valamit. A kitartás fontos az életemben, már gyerekként sem adtam fel semmit, akkor sem, ha nagyon nehéz volt. Ez talán minden területen lehet motiváció, bármerre is indulnának a fiatalok. Nem azt javaslom nekik, hogy menjenek tehetségkutatóra, hanem, hogy legyen céljuk, és azért tegyenek meg mindent. Emellett az istenhitet is ki szoktam emelni. Nekem ez segített, én ezt az utat tudom javasolni másoknak is.

Ha Istenhez fordulunk, bárhonnan ki tudunk jönni. Nekem ez működik, én ezt tudom másnak is mondani.

Ha mástól hallom, hogy neki mi segít az életében, az is elgondolkodtat, lehet, azt is megpróbálom. 

Számodra könnyű volt kezelni a sikert? Vagy meg kell küzdened az ismertség velejáróival?

Nehéz volt, sokszor még ma is az. Még most is úgy érzem, hogy rengeteg dolgot meg kell tanulnom. De nem is mondanám magamat sikeresnek, ahhoz még jó pár év kell, hogy ezt érezzem. Eleinte a másoknak való megfelelés volt nagyon nehéz számomra, de ma már tudom: elsősorban Istennek szeretnék megfelelni, aztán a családomnak és magamnak. Ha ez a három együtt áll, akkor úgy érzem, kifele is jól meg tudok felelni. Az ismertségnek viszont van egy folyamatos nyomása, terhe, amit régen nagyon erősen éreztem, és még ma is időnként rám nehezedik. 

Te egyszerre vagy vallásos ember és a médiavilág szereplője, tehát nemcsak egy szűk réteg, hanem gyakorlatilag az egész ország ismer téged. Egy olyan közegben vallod meg a hitedet, ahol ez egyáltalán nem szokványos. Ezt a két világot ki kellett békíteni magadban, vagy természetesen megférnek együtt?

Én nem vallásosnak nevezném magam, hanem úgy mondanám, keresztény életmódban élek. Életem alapvető része a teljes bizalom egy olyan lényben, akit nem látunk a szemünkkel: Istenben. Egy kedves barátom az mondta,

a keresztény élet nem a legjobb élet, de az egyetlen működőképes.

Ezzel nagyon egyetértek. Számomra a média világa és a hitem nem ütköznek egymással, mert úgy gondolom, nem tudtam volna megállni a média világában az Istenbe vetett hitem nélkül. El tudja sodorni az embert ez a világ, sajnos nagyon sok példát látunk erre.

A roma fiatalok megszólítása, és az országban gyakran megjelenő, cigányok és nem cigányok között lévő feszültség enyhítése természetes velejárója a pályádnak és a származásodnak?

Számomra kiemelt téma, cigányként küldetésemnek tartom, hogy ha csak egy kicsit is tehetek azért, hogy a cigányságot jobb fényben lássák az emberek, akkor megragadok minden lehetőséget. Hasonlóan állok ehhez, mint a hátrányos helyzetűekhez való visszatéréshez. Cigány származású vagyok, és szeretnék tenni azokért, akik közül jöttem.

Szoktál visszajelzéseket kapni olyanoktól, akiket a te példád vagy a zenéd rántott ki egy mély gödörből?

Hála Istennek sok ilyen visszajelzést kapok személyesen, üzenetekben vagy kommentek formájában. Ezért írom a dalokat, soha nem azért, hogy pénzt keressek velük. Nem ilyen dalokat csinálnék, ha a pénz motiválna. Akkor jöhetne a mulatós vagy a csili-vili klipek bikinis csajokkal meg luxusautókkal, de nekem az a célom, hogy segítsek. Miután megjelent a Hűséggel szeretlek című dalom, olvasgattam a kommenteket, és egy úriember azt írta, tizenkét évvel azelőtt elvált a feleségétől, de ennek a dalnak a hatására valami történt benne.

Elküldte a feleségének a dalt, majd beszélgetni kezdtek, végül pedig újra összeházasodtak.

A zene ilyenekre képes.

Te írod a zenét és a szövegeket is?

Hosszú időn keresztül alkalmatlannak éreztem magam a szövegírásra. Két évvel ezelőtt ez megváltozott bennem, azóta minden dalom szövegét én írom.

A Törj ki a csendből volt az első dalod. Ezt már személyesen neked írták? Úgy hallom, teljesen a te életedről szól, hiszen te már majdnem lemondtál az énekesi pályáról, amikor végül mégis eljutottál a tehetségkutatóra. Aztán tudjuk, mi lett a vége… a dal alkotói tudták, milyen utat jártál be?

Az az érdekes, hogy a Törj ki a csendből-t nem kimondottan nekem írták, hanem az X-Faktor győztesének. Jóval korábban elkészült, minthogy lehetett volna tudni, ki fog nyerni.

De ez a dal rólam szól, az Isten keze ebben már benne volt.

Ő már előre rendezte a dolgokat, már akkor az enyém volt ez a dal, amikor megszületett.

Milyen hatások alakítják a te zenédet?

Mindig próbálom olyan dolgokkal megtölteni a dalokat, amik motiválnak, ami a lélekhez szól. A Roma Soul zenekarommal a cigányságot képviselem. Velük autentikus cigányzenét játszunk modern köntösben, hogy a fiatalokat is jobban elérhessük. A saját dalaimban is az a motivációm, hogy eljussanak a szívekig. A dalaim megírása előtt általában imádkozom egy jót,

és kérem Istent, adjon ihletet, adjon olyan szövegeket, amik által sorsok, életek változhatnak meg.

Én nagyon utálom, amikor olyan dalokat írnak, amiknek nincs tartalma. Úgy gondolom, kár az ilyen zenékért, mert a zene egy csoda, és ezért jó dolgokkal kell megtölteni.

A következő tíz évben mit szeretnél elérni? Akkor még mindig csak negyvennégy éves leszel.

Szeretném azt látni, hogy a gyerekeim jó irányba indulnak el, jó emberek lettek. Ha ez így lesz, akkor fogom magamat sikeres embernek érezni.

Nyitókép: Oláh Gergő