„Nincs itt semmi látnivaló: mindenki látnivaló” – Kiállításajánlónk

Kult

„Nincs itt semmi látnivaló: mindenki látnivaló” – Kiállításajánlónk

A Műcsarnokban látható Martin Parr: Strand az egész világ/Life’s a Beach című, tespedt és lankadt lelkünket életre keltő, a felfrissülés élményével megajándékozó, felforgató, optimizmusra hívó és egyben elgondolkodtató kiállítása, amely a világszerte ismert brit művész strandfotóiból válogat.

A strand a kikapcsolódás helye.

Egy testekből rendezett kiállítás, ahol a tárlat alakítója az emberi természet és a véletlen. Nincs itt semmi látnivaló: mindenki látnivaló. A látványba rendeződött testek tulajdonosai a nyár gyermekei, télen, hideg időben – érthető okokból – nem borul emberbe a strand.

Egy strandon bármi megtörténhet: egy strandon bármi megtörténik. Nyílt szín: a tér közös, a kényelem nem. A strand a homokban és napfényben megfogalmazott szabadság.

A Műcsarnok gondolt egyet, és a világhírű fotós, Martin Parr strandjait befogadta, közszemlére tette. Bentről élvezhető a tágasság. Lenyűgöző. A háborús fenyegetettségben, az emberi gonoszság fegyverre hasonlatosságában, hagyományok alakította fogalmaink megtagadásának korszakában, a huszadik századi történelem borzalmas epizódjaihoz fogható tehetetlenségben egy strandlakosságot ábrázoló fotókiállítás a legjobb lázadást. A kiállítás határozott elképzelést alkot a „nincs veszve semmi”- teóriájáról. Albert Camus A Minótaurosz avagy pihenő Oranban című esszéjében írja: „Hogy megértsük a világot, időnként el kell fordulnunk tőle.” Érdemes-e máshova fordulni, mint a strandok irányába?

Parr képein pompa és esendőség összeforr. Álló és fekvő alakok, férfiak, nők, gyerekek, az érzékiség, a kiszolgáltatottság, az ügyetlenség, a játék, a víz , a bőr rugalmassága, gödre, a test múlékonysága, árnyéka, „hibája”, konzerválhatatlan szépsége, egyszeri és megismételhetetlen csodája vibrál a képeken.

Külön-külön esettanulmányt érdemelne a fotó ábrázolta jelenet, képalany, az élet és komikuma ábrázolta ember.

Nincs beállítás, nincs műtermi fény: a véletlen diktált. Perr jókor volt jó helyen. Tisztában volt vele, hova kell néznie, hol van a kép, a képe.

Egy-egy munkája ízig-vérig festmény, a tájképfestészet legjobbjainak alkotásait idézi: nem egyről azonnal a tizenkilencedik században élt francia Eugéne Boudin tengerparti képei juthatnak eszünkbe.

Fotóin a részleges maradandóságra ítélt tárgyak, egy világítótorony, egy szélmalom, egy korlát zavarba ejthet: ezek a mi kapaszkodóink, ezek tartanak meg, hogy el ne felejtsük, kik vagyunk. Kik vagyunk a strandon, a törölközőnkön, a napszemüvegünkben, az idétlen öltözetünkben, koktéllal a kezünkben.

Élhetünk-e tárgymentesen, és mentesülhet-e a tárgy az embertől?

Nyugtalanító kérdések sora merülhet fel bennünk egy strandokon készült fotókból rendezett kiállításon. Leválásunk a tárgyainkról az anyjáról leváló gyermek tanácstalanságához hasonlatos, a tárgyaink közösségéből kikerülést kiskorúsításként éljük meg, gyermekmód botladozunk a tárgyaink, a ruháink, a személyiségünket körberajzoló „halott élőlények” hiányában. Halmozott hústárgyak vagyunk, nevetségességünkben szépek és gyönyörűek, mint Pilinszky János kerti széke, kint felejtett nyugágya, vasgolyója.

Ne feledkezzünk meg a tárlat kritikus, társadalombírálattal felérő üzenetéről. Az évtizedek munkáiból válogató kiállítás címe beszédes: Strand az egész világ. A fogyasztói társadalom nem tűr meg intimitást, takargatást, a magánszféra és a külvilág egybenyílt, a titok fogalma kiürült. Árucikké egyszerűsített, közszemlére tett életünk vonásaiban az egyediség, a Selbst tűnt el, felszívódott, mint a tengerparton kiömlött kóla, a bőrünkre felvitt naptej.

A strand azt hiteti el velünk, a napfény megrögzött szerelmeseivel, hogy a nyár soha nem érhet véget. Bocsánatos tévedés. Egyszer befejeződik a szezon, egyszer bezár a strand, egyszer bezár az élet.  

A kiállítás június 26-ig látogatható.

Ajánljuk még:

 
X
Már követem az oldalt