Megtörtént a lehetetlen, és filmen is jól néz ki: ilyennek láttuk a Gran Turismót

Anyám, kegyetlenül jó volt ez a film – mormogtam a mellettem ülőnek a stáblistát bámulva. Bár a jegyszedő srác legszívesebben kituszkolt volna a teremből, engem a filmélmény még a székbe szegezett. Kivártam szépen a vetítés legvégét, bambán bámultam, közben gondolkodtam, miért is hatott rám, régebb óta fiatal, sportok és autók iránt átlagos mértékben érdeklődő nőre ilyen nagyon a Gran Turismo.

Igyekszem elkerülni a spoilerezést, szóval a sztoriról csak annyit mondok, ami egy előzetesből és egy rövid leírásból egyébként is megtudható. A címadó Gran Turismo az egyik legrealisztikusabb versenyszimulátor neve, amelyben a játékos egy virtuális versenyautóba ül és különböző pályákon próbálhatja ki magát. Ezt teszi a főszereplő, Jann is, aki egyre jobb eredményeket ér el a szimulátorban – és itt vesz szinte népmesei fordulatot a történet. A Gran Turismo fejlesztője kitalálja, hogy a világ legjobb virtuális versenyzőiből megpróbál valódi versenyzőket faragni, és beválogatja a munkáscsaládból származó Jannt, hogy az élete kockáztatásával tesztelgesse, meddig megy el az álmaiért. A srác számos versenyen bizonyítja, képes valódi autóban is értékelhető teljesítményt nyújtani. Éppen 10 éve elindult a legendás Le Mans-i 24 órás autóversenyen is, de hogy ott hogyan végzett, az itt és most legyen titok. Egy biztos: a brit srác azóta is aktívan versenyez.

A filmről és Jannról eszembe jutott, hogy végülis van egy magyar férfi, aki – ha nem is a szomszéd utcából, de a szomszéd falumból való, és – szinte ugyanígy került a versenyzés világába. Michelisz Norbert, az Európa-kupa és többszörös túraautó-világbajnoki futamgyőztes története sok szempontból párhuzamba állítható az angol versenyzőével.

A magyar Jann: Michelisz Norbert

Norbi már korán megismerkedett a valódi autókkal, Hímesházán lakott, a nagybátyja autószerelő és versenyző volt, és gyakran elvitte a kissrácot versenyekre. Sőt, egy vaskeretes, három lóerős, három pedálos kisautót épített neki, amivel a környéken körözött. Kamaszodva a fiú, bár tudta, mit szeretne, tisztában volt azzal is, hogy az autósport drága mulatság, és abba nincs anyagi lehetőségük beszállni, ezért a számítógépen kezdett szimulátoron autózni. A gimnáziumi és az egyetemi évekeit is végigkísérte ez a hobbi, idővel hazai és nemzetközi versenyekre is benevezett, és egyre jobban ment a játék. Olyannyira, hogy magyar bajnokságokon és világbajnokságokon is előkelő helyezést ért el. Ennek köszönhette, hogy

huszonegy évesen meghívták a Hungaroringre, ahol kipróbálhatott egy valódi versenyautót.

Michelisz Norbi álmai akkor váltak valóra, amikor már letett róluk. A Hungaroringen a valódi autóban olyan jó időeredményeket produkált, hogy a Zengő Motorsport mellé állt, előteremtették a pénzt egy versenyautóra, és elindult a versenyzői pályája. Norbi sok interjúban elmondta, hogy szerencséje volt, hiszen a virtuális világban rengeteg tehetséges versenyzőt lát, akik aztán nem tudnak kilépni a való életbe. Azt mondja, ő jó időben volt jó helyen, csak ezért sikerült neki. Aztán egy beszélgetés során elmesélte azt is, a szerencse vajmi kevés: az első kudarcok megtanították arra, hogy az élet és a sport a folyamatos tanulásról szól, kell hozzá önkritika, szorgalom, és nem árt némi tehetség sem.

2006-ban és 2007-ben hazai versenyeken nyert, 2008-tól külföldön is versenyzett, 2009-ben már a SEAT León Európa-kupa első helyezettje volt. Ő lett az első magyar versenyző, aki túraautó-világbajnoki futamot nyert, 2012-ben megszerezte második világbajnoki futamgyőzelmét a Hungaroringen, mintegy 35 ezres közönség előtt. 2017-ben esélye volt a világbajnoki cím megszerzésére, végül pályafutása legjobb eredményét elérve második lett összetettben, és ő lett a magyar autósport első világbajnoki érmese. 2019-ben új fejezetet írt a magyar autósport történetében: világkupagyőztes lett. 

A magyar és a brit autóversenyző története is jól mutatja, hogy csodák márpedig vannak, és az álmok valóra válhatnak. Ehhez „mindössze” kemény munka, kitartás, alázat és szerénység szükségeltetik. (Meg az, hogy jókor legyünk jó helyen.)

A Gran Turismo is jól példázza: a legjobb történeteket maga az élet írja. Ha olvasva szirupos is a sikersztori, a film nem az, mert a küzdelem, a nehézségek és a kudarcok épp olyan valóságosak benne, mint a diadal mámora. Ráadásul a tudat, hogy ez tényleg megtörtént, hogy ilyen van, extrán inspirálóvá teszi az alkotást. A moziban ülve az a bizonyosság szegezett a székhez, hogy hiába a sok apró nyűg, de még a világrengető szenvedések is,

a hit, az időről időről beteljesedő csoda mégiscsak az emberből fakad.

Ha valaki igazán vágyik valamire, és azért még tesz is, ráadásul (mások szerint: indokolatlanul) sokáig küzd érte, akkor elérheti célját. Jobban fogalmazva: így érheti el – dacára annak, hogy esélytelennek látszott. 

A Gran Turismót nézve szinte együtt lélegeztem a karakterrel, az én szívemet is szorongatja a kín, amikor nem hittek benne, és az én lelkem is szárnyalt, amikor végül valóra vált egy-egy álom. Jóadagnyi személyes kudarcom, kínom, csatám, reményem, sikerem újraéltem a teremben. Ebben sokat segített, hogy a film jól össze van rakva: a látványvilág, a szédítő képsorok dinamikája és a technikai megoldások mind segítettek, hogy nézőként otthonosan mozogjunk az autóversenyzés legtöbbek számára ismeretlen világában. A virtuális világból a valóságba történő átlépést zseniálisan oldották meg; a gamer köré kockáról kockára felépül egy komplett autó.

Nem árulok zsákbamacskát: aki látott már hasonló filmet, igazán meglepődni nem fog a két óra alatt, mert a jelenetek kiszámíthatóak, a film sok ponton zsánereket sorakoztat, és jót tenne neki, ha egyes karaktereket kevésbé sematikusan ábrázolt volna. De én könnyen megbocsátottam ezeket a hibákat, pusztán azért, mert az alkotás, ha „belebújunk a szomszéd srác bukósisakjába”, ha engedjük magunknak újraélni a saját csatáinkat, egy csapásra határozottan élvezhetővé válik.

A Gran Turismo az a film, amit abban a pillanatban újranéztem volna, amikor az utolsó képkocka is eltűnt. Könnyű, mégis fajsúlyos, felemelő, inspiráló, szórakoztató mozi – nem csak az autók szerelmeseinek ajánlom jó szívvel.

Nyitókép: Intercom