Kult

Másfél évszázada gyönyörű: építészeti programajánló Budapest 150. évfordulójára

Idén 150 éves fővárosunk, és ezt a Budapest100-nak köszönhetően méltó módon ünnepelhetjük. A május 11-14 között tartott programsorozat részleteibe előzetes bepillantást nyerhettünk, és ezek alapján bátran ajánljuk mindenkinek, hiszen ezúttal a város 150 éves épületeibe látogathatunk! Érdemes ezegyszer más szemmel nézni a városra, ami körülöttünk van.

A városok olyanok, mint az emberek: a hibáikat akkor látjuk meg, ha beléjük költözünk. A vágyakozás, amit költözés előtt érzünk, éppen olyan, mint a plátói szerelem. Elgondoljuk, milyen a másik, előre örvendünk a szépnek, a jónak, a boldogságnak, amiket vele, általa élhetünk majd át. Aztán összebútorozunk, az életünk egy kicsit az övé is lesz. Igazodni próbálunk a másikhoz, és meglátjuk a hibáit, például, hogy szaga van, meg olykor nem akkor van csöndben, amikor mi elvárnánk tőle, néha meg egészen csúnya arcát mutatja nekünk. Előfordul, hogy duzzogunk miatta, már-már utáljuk is.

De ahogyan az embereket, úgy a városokat is lakva szeretjük meg igazán, éppen azért, mert akkor ismerjük meg a másikat mélységeiben. Ha szerencsénk van, az együttélésben minden felmerülő negatívumra három pozitívummal válaszolhatunk, mert nemcsak a rosszból, de a jóból is sokkalta többet találtunk, mint valaha képzeltük.

Életem során eddig három országban, három nagyvárosban éltem huzamosabb ideig, Budapest szépségeit azonban számomra sem az együttélés, sem a távolság nem tudta elhalványítani. Katalógusszerű felsorolást ejthetnénk itt a gyönyörű helyeiről (vár, Andrássy, Dunakorzó etc.), a legklasszabb zugairól (vízivárosi kiskocsmák, művészközpontok, váratlan helyeken felfedezett csodaházak stb.), a hidjairól (válasszon mindenki kedvére kedvencet, enyém például a Margit, a róla nyert kilátás miatt), de mindez felesleges volna, hiszen a város nem a helyekben lakik, hanem bennünk. Mi meg százötven éve ebben a folyamatosan formálódó, kezünk-lábunk nyomát viselő, lüktető városban.

A Budapest100 egy építészeti-kulturális fesztivál, amely az OSA Archívum és a KÉK – Kortárs Építészeti Központ kezdeményezésére indult 2011-ben. A programsorozat célja az volt, hogy az adott évben századik születésnapjukat ünneplő házakat bemutassák. 2016-tól kezdve városrészekre fókuszáltak (hiszen az első világháború alatt kevés ház épült), idén pedig a városegyesítés évfordulója alkalmából a 150 esztendős házak közül válogattak. Így május 11. és 14. között számos programon ismerkedhetünk az egykori Budapesttel, és azzal, ami abból az időből maradt ránk. Nyitott házak, séták, gyerekprogramok várnak ránk szerte a városban – a részletek ITT elérhetőek.  

A Budapest100-nak köszönhetően idén megismerhetjük a városegyesítés évében, 1873-ban épült házakat. Ha végigjárjuk őket, főleg Pesten cikázunk majd: ebben az időszakban a budai oldalon kevés új épületet húztak fel, inkább az elmaradottabb partot fejlesztették. Itt viszont gyönyörű lakóháztól indulhatunk el az Ó utcán, vagy ha úgy tetszik, a Lázár utcán: egy nagydarab, körfolyosós építmény mindkét oldalra rendelkezik bejárattal. Steiner Berthold és Knopf József kereskedők építették, akiknek közös vállalkozásuk: érctáblagyáruk volt.

Az épület lokációja kiváló: A Lázár utca felé kilépve máris az Opera hátánál találjuk magunkat. Itt egykor egy mocsaras terület volt (ezért is nevezik Hajós utcának a szomszédos utat), ez lehet az oka annak, hogy egy kút áll a Lázár utca 20. udvarán ma is. Persze ez csak egy tipp, valójában senki sem ismeri a kút rejtélyes eredetét – Judit szerint, aki már 46 éve él e falak között. 

A történelem, helyesebben szólva a hatalom különleges figyelmet szentelt ennek az épületnek a vészkorszakban. Csillagos háznak sorolták, ám az Opera, aminek asztalosműhelye éppen itt volt, részben politikai állásfoglalásként azt kérte, módosítsanak az előíráson – így adódott, hogy az épület az Ó utca felől csillagos ház volt, a Lázár utca felől viszont nem, így az Opera dolgozói továbbra is ki-be járhattak a kapun.

 

Hasonlóan érdekes történettel bír a néhány száz méterrel odébb álló, Dohány utca 28-as szám alatti ház. Az épületet kívülről elegáns oroszlán őrzi, a harmadik emeletről egészalakos kőszobrok merednek ránk. A belbecs már kevésbé illusztris, a méretes betonudvaron állva lehúzott rolók illetve egyéni akarattal párosult, ízléshiányról tanúskodó hozzáépítések fogadnak bennünket. Az egykor szebb napokat látott ház mégis lüktet. Sajátos dinamikáját nem a földszinti felújítás fúróhangja, hanem a vibráló kék szín adja: az egykori lakók egységesen kékre festették a nyílászárókat, és bár a minta mára meg-megtörik, az egész látvány élménye még hatni tud. A program szervezői megosztják: itt élt egykor Mikszáth Kálmán, lehet, itt is halt meg – sajnos nem tudni, melyik lakásban.

A soron következő helyszínen, a Baross utca 6. szám alatt ismét meglepetés ér minket: egy hatalmas, furcsa alakú, toldozott-foltozott ház, amiről ha képet mutatnak, talán el sem hisszük, hogy a Kálvin téren készült. Az együttesen sok építész rajta hagyta keze nyomát, de a környék maga is megér egy misét: már az 1800-as években fontos csomópont volt a Kálvin tér, ami akkoriban (is) első bemutatkozása volt a városnak, hiszen sok vidéki ide érkezett meg. 

 

Innen alig egy percre fekszik utunk utolsó állomása, a Múzeum körút 27, ami a Nemzeti Múzeummal szemben  elhelyezkedő ház. Bár a középületre kilátással csak az utcafronti lakások bírnak, panaszra senkinek sincs oka, ugyanis az emeleten tetőterasz épült a Duna felőli oldalon. Igazán jó kilátás a környékbeli nagyra nőtt házak okán nincsen – habár néhány templomtornyot becserkészhetünk –, de aki élt már a belvárosban, tudja, minden olyan, szabadlevegőn álló négyzetméter, amin nem kell sokakkal osztozkodnunk, kincset ér.

 

Ezen a házon már a hatvanas évek neonreklámjai is nyomot hagytak, ennek örülünk is: bizonyíték ez, hogy az állandóan változó város fix pontjai nem mi vagyunk. Jól esik általuk közelíteni a jelenhez, aztán megvetni abban a lábunkat: mondjuk éppen a Múzeum körút 27-es számnál a Vinikliben, ami (nem csak) a biciklis borozók kedvenc bárja a környéken. Itt is, ahogyan a programsorozat többi kiválasztott, százötven éves házában a május közepi hétvégén kiállítással, házsétával, koncerttel, gyereksarokkal várják a résztvevőket.

 

Fotók: Schöff Gergely – Budapest100

Ajánljuk még:

„Volt, aki egész életében nem csomagolt ki a ládákból” – Ma van a Felvidékről kitelepítettek emléknapja

A 20. századi magyar történelem sötét fejezetei legfeljebb árnyalataikban különböznek egymástól. Az I. világháborút követő „vérveszteség” után felocsúdni sem volt időnk, máris belesodródtunk a II. világháború szörnyűségeibe. Épeszű ember belegondolni sem mert, nemhogy elhitte volna a deportálások hírét. Ugyanígy sokáig nem vette komolyan a honi és a külhoni magyarság a Beneš-dekrétumok irányelveit sem, gondolván, hogy ilyesmit úgysem mernek megtenni. 1947. április 12-én indult el Felvidékről az első vasúti szerelvény az otthonaikból kitelepített magyarokkal, akik közül sokan Tótkomlóson telepedtek le. Riportunk anyagát 2021-ben rögzítettük – emlékeznünk és emlékeztetnünk pedig ma is kötelességünk.