Koreából importált kultúra: Kelet után Nyugat is rászokott a koreai popzenére

Kult

Koreából importált kultúra: Kelet után Nyugat is rászokott a koreai popzenére

Sokszor és sokféle forrásból elhangzott már, sőt, szinte már közhelyszerű az állítás: a huszonegyedik század Ázsia évszázada lesz. Kína 2028-ra a világ legnagyobb gazdasága lehet, de rajtuk kívül a kontinens több országa is sokat tesz azért, hogy az emberiség minél nagyobb része az ő termékeiket használja. És termék alatt nemcsak autót meg mobiltelefont kell érteni, hiszen ugyanilyen exportcikk lehet a kultúra is. A japán mangát például már évtizedek óta zabálja a világ, Korea pedig a popzene piacára tört be olyan lendülettel, hogy lassan az egész világ koreai popot, azaz K-popot hallgat. 

Napjainkra a K-popnak sikerült még a szinte az egész világot uraló, ezért a legkeményebb piacnak számító Egyesült Államokban is népszerűvé válnia. Jenna Gibson, a Chicagói Egyetem PhD-hallgatója szerint a „K-pop, és különösen a BTS (a legnépszerűbbnek tartott koreai popegyüttes) úgy tört be a mainstreambe az elmúlt év során, hogy azelőtt még nem nagyon láthattunk ilyesmit.”


A mondandója alátámasztására megemlíti, hogy a BTS az utóbbi időben szerepelt az Amerikában rendkívül népszerű Jimmy Fallon show-ban vagy éppen James Corden Carpool Karaokéjában, ahol a házigazda a legnagyobb sztárokat (például Billie Eilish-t, a Red Hot Chili Pepperst, Mariah Carey-t vagy éppen Paul McCartney-t) viszi el egy körre, hogy közben együtt énekeljenek a kocsiban. Ilyesmi pedig nem angolszász kultúrából érkező előadóval előtte még sosem történt meg, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy elég nagy durranás, és tökéletesen megmutatja, hogy itt valószínűleg nem valami gyorsan múló divathóbortról van szó.

A K-pop sikere különösen meglepő, azért is, mert a koreai nyelvet nem beszélő közönség a szövegekből általában nem sokat ért. Más helyzet ez, mint amilyen például a körülbelül hatvan évvel ezelőtt kezdődött brit invázió volt, amikor olyan együttesek hódították meg az Egyesült Államokat (például a Beatles és a Rolling Stones), akik mást stílust képviseltek ugyan, mint amit a hazai közönség megszokott, de legalább érteni lehetett a dalaikat. A nyelvi akadály ellenére tudott elképesztően sikeressé válni a korei pop, nemcsak nyugaton, de Japánban és Kínában is. 

Ugyanakkor részben a másságnak köszönhető az irányzat sikere: más a szerkezete, mint a nyugati popzenének – kicsit mindegyik szám olyan, mint egy nagyon rövid musical. Megeshet például, hogy egy sort az együttes egyik tagja énekelve ad elő, a következőt valaki más elrappeli, majd újra egy énekelt sor következik (ez például annak is köszönhető, hogy egy-egy K-pop együttesnek simán lehet 7-8 tagja is). Ez elsőre furcsának tűnhet a műfajhoz nem szokott hallgatóknak, de lehet olyan különlegesség is, ami miatt rá lehet kapni a régi, jól ismert popzenei sablonok után.

És van a puszta zenén kívül még két tényező, amitől a K-pop lehengerlő erővel hat: a stílus és a koreográfia. A leginkább a hip-hopra épülő, tökéletesen megtervezett táncmozdulatok és az elképesztően színes és mozgalmas klipek (sőt, élő koncertek) is vitathatatlanul nagy szerepet játszottak abban, hogy a K-pop mára ennyi rajongót tudott szerezni.

De miért jó a koreaiknak, ha a világ K-popot hallgat?

Dél-Korea ma egy fejlett, gazdag ország, de fél évszázada, a koreai háború után egyáltalán nem volt az. A gödörből azért sikerült olyan hamar kimászniuk, mert rájöttek, hogy exportra kell termelniük. Samsungból és Hyundaiból viszont csak véges mennyiségűt lehet gyártani, és ezen a ponton jön be a kultúraexport, jelen esetben a popzene exportja.


Koreában tudatosan „termelnek” zenét külföldre, ami már abból is látszik, hogy csak az ország lakossága egyszerűen képtelen lenne eltartani annyi gigasztárt, akik szemmel láthatóan mind vígan megélnek a művészetükből. És hogy mekkora üzlet a popzene? 2018-ban Dél-Korea GDP-jének 0,3 %-át adta egyedül a BTS. Ez nem tűnik soknak, de ha azt nézzük, hogy az autóipari óriás KIA 3 %-ért volt felelős, akkor már láthatjuk, hogy már néhány tucat együttessel (ha nem is mind olyan népszerű, mint a BTS), nemzetgazdasági szinten is jelentős pénzeket lehet hozni a konyhára – meglepő módon nem is a nyugati piacokról, hanem inkább Japánból és Kínából.

Többek között ez az „exportirányultság” különbözteti meg a K-popot a néhány évtizede egy időre szintén külföldön is népszerűvé váló, majd idővel lecsengő J-poptól, azaz japán poptól. Mivel Japán nagyobb ország, ezért az ottani zenekarok tökéletesen elvannak azzal, hogy csak a hazai igényeket szolgálják ki, és nincs különösebb szükségük rá, hogy külföldi rajongókat szerezzenek maguknak. 

Hogy a J-pophoz képest más célokkal rendelkező K-pop-úthenger hol áll majd meg, azt most még megsaccolni sem lehet, de az eddigi története alapján nem merész dolog azt feltételezni, hogy olyan riválisa lesz a nyugati popzenének, amilyen a már említett manga a nyugati képregényeknek. Ki tudja, lehet, hogy Amerika, Japán és Kína után még Magyarországon is.

Ajánljuk még: 

FOLYTATÓDIK A KULTIKUS SOROZAT, AMI ÖRÖMTELI, DE FÉLELMETES IS: JÖN AZ ÖTVENESEK SZEX ÉS NEW YORK-JA

CSAK ÚGY LESZEL A MŰVÉSZETTŐL KULTÚRLÉNY, AHOGY A SÜLT GALAMB A SZÁDBA REPÜL. SEHOGY.

AMINEK EL KELL JUTNIA EGY ADOTT FÜLHÖZ, AZ EL IS JUT” – MILYEN AZ UTCAZENÉSZEK ÉLETE ÍNSÉGIDŐBEN?