„Aminek el kell jutnia egy adott fülhöz, az el is jut” – Milyen az utcazenészek élete ínségidőben?

Kult

„Aminek el kell jutnia egy adott fülhöz, az el is jut” – Milyen az utcazenészek élete ínségidőben?

Ádám Kornél az élőzene talán legszemélyesebb műfaját választotta: utcazenész. A korlátozások miatt csak kompromisszumok árán művelhetné, amit a legjobban szeret – a maszkban éneklés viszont neki nem pálya, számára a muzsikálás a szabadságról szól. Amíg nem tud újra találkozni a közönségével, addig alkot, és ha már a négy fal közé szorult, ki is adta első saját lemezét.

Mivel telnek mostanában a napjaid?

Stúdiózom, zenét írok, rengeteg új dalötletem van. Dobolni is tanulok, autodidakta módon kezdtem el: főleg abból merítek, amit ellestem más dobosokól.

Tavaly ilyenkor mit csináltál? Az még egy más világ volt...

Az utcazene mellett a turizmusban dolgoztam. Teljesen más világ, amiben ihlet sem volt annyi, mint most, szerintem ugyanis ez az alkotás időszaka. Szeretném hinni, hogy a világ nem fog teljesen megváltozni, az utcazene azért is fontos, hogy valamit megőrizzünk a régi, vírus előtti időkből.

Turizmus és utcazene? Akkor te duplán károsultja vagy a koronavírus-járványnak. Miből tartod most fenn magad?

Statiszta melókat vállaltam, hiszen mielőtt 16 évesen zenélni kezdtem, színésznek akartak szánni. Persze tisztában vagyok vele, hogy a statiszták „kasztja” nem éppen a filmszakma tetején foglal helyet, de szeretem csinálni, jó embereket ismertem meg ott is.

Kik szántak színésznek? A család? Ők egyébként mit szóltak ahhoz, hogy utcazenélésre adtad a fejed?

Kis bohóc voltam, főként anyai ágon ragaszkodtak ehhez.

Tehát nincs gondja a famíliának a bohém élettel. A „civilek” amúgy kétféleképpen szokták elképzelni az utcai muzsikálást: 1. végtelenül szabad, romantikus dolog, 2. éhen halnak, akik csinálják. Melyik áll közelebb a valósághoz?

Sokkal inkább az első, és ha valaki romantikusan, szeretetből csinálja, akkor működik csak, és keresni is csak akkor lehet vele.

Tényleg, mennyit lehet vele keresni?

Másfél órabér 5000 forintot tesz ki. Ez a bevett mértékegység mifelénk.

Hosszú távon is ebben képzeled el magad?

Mindig csinálni szeretném, ha befutok, ha nem.

Sokan azt gondolják, leülsz az aluljáróban, aztán egyszer csak elkezdesz muzsikálni. Valójában milyen szabályok vonatkoznak az utcazenészekre?

Tényleg így működik, csak nem az aluljárókban, ott nem lehet, engedélyt sem adnak.

Hol lehet? És kitől kell engedélyt kérni? Gondolom, helypénz is van.

Igen, helypénzes a történet. Csak föntre adnak engedélyt, és a legfrekventáltabb fönti helyeken is tilos zenélni, például a Váci utcában. Az önkormányzattól kell kérni engedélyt, meghallgatás is van, és ha sikerül minden, helypénz fejében kiadják.

Hogy néz ki egy ilyen meghallgatás?

Egy hosszú, U alakú asztalnál ült sok elegáns ember, nekik játszottam el a Losing My Religion-t az R.E.M.-től. Az látszott, hogy nem az utcazene a fő profiljuk, a meghallgatáskor rajtam kívül nem volt ott zenész.

És ha átmész a „vizsgán”, mit kapsz cserébe az önkormányzattól?

Sajnos a gyakorlatban nem ér semmit az engedély, a hatóságok nem védenek meg, csak a pénzt szedik be. Ez az egész csak más utcazenészekkel vagy hangszeres vagy hangszer nélküli bohócokkal való konfliktusokhoz vezet.

Mi volt a legkomolyabb atrocitás, ami utcazenélés közben ért?

Ezekből sajnos regényt lehetne írni...

Egyszer például egy jó barátommal játszottunk az Astoriánál, és egy csávó lopott a tokunkból.

Kérdőre vontuk, mire ő a középső ujját felmutatva továbbhaladt. Balszerencséjére azonban a látványpékség előtt ültek a punkok, akik csíptek minket. Észlelték, odarohantak, meg akarták verni – az egyikük még a pénz visszaadása után is üldözte volna, a végén még nekünk kellett megvédeni a tolvajt. De voltak Jedi lovagnak öltözött srácok is táncolni mellettünk, az utcán akármi megtörténhet: farkasok és csodák földje egyben.

Most milyen feltételekkel lehet zenélni az utcán, ha egyáltalán lehet?

Csak maszkban, az úgy nekem meg nem működik. Egyébként pont ezért nem csinálok semmi streamelős zenélős dolgot sem, inkább kivárom, míg az élőzene újra engedélyezett lesz, élhető körülmények között.

Az élőzenét nem lehet áttranszformálni, ez kompromisszummentes dolog.

Annyi más tere van az életemnek, ahol alkudni kell, ezt az egyet így hagynám.

Miket szoktál játszani?

Kedvenc előadóim nem agyonjátszott, elcsépelt, hanem az alulértékelt, de annál kiválóbb dalait: R.E.M., Placebo, Alice in Chains, Radiohead. És Johnny Cash – nagy hang volt, ott van az egész élet minden rezdülésében. A magyarok közül KFT, Hiperkarma, Cseh Tamás is gyakran felcsendülnek. Legutóbb a Faithlesstől a Why Go-t és a Gorillaztól az El Manana-t szedtem le. Csak olyat adok elő, ami megtetszik és szeretem, mert ha az utca embere egy unott arcot lát, csinálhat a zenész akármit, nem fogja érdekelni, egy kicsit mindig bele kell halni mindegyik dalba.

Játszol saját dalokat is. Azok milyen stílust képviselnek?

Ifj. Bodnár Attila néhai zenésztársam és jó barátom stílusát veszem kölcsön, tőle lopok legtöbbször. Mesélek gitárral a kezemben. Szenvedős sokszor, de tudok a dologról és igyekszem olykor vidámságot is sugallni. Egy ideje megfigyeltem, hogy nem tudok ütős refréneket írni, úgyhogy minden dal inkább egy kis történet, szeretném a saját utamat járni, szerintem mindig lehet újat mondani, vagy régi zenékből merítve valami eredetit létrehozni; csak az arányokra kell figyelni

Hol lehet ezeket a dalokat hallani – most, amikor az utcán nem?

Zenekarom, az Evolvo YouTube-csatornájára teszem ki a szóló dolgaimat is, ott található életem első klipje is. Emellett a Bandcampen a saját nevem alatt megtalálható az első szólólemezem is, Szobám címre hallgat.

Mi az a Bandcamp?

Egy zenekarokat, ilyen-olyan projekteket gyűjtő oldal, üzenőfal és egyéb ostobaságok nélkül. Nekem megtetszett, mint felület.

Fel sem merült a hagyományos lemezkiadás?

Nem, meg a tehetségkutatók sem, maximum ötlet szintjén. Más világ van, mindenki individualista – ami persze demokratizálja a zenét, de hátulütői is vannak. Részemről úgy vagyok vele, hogy a jó bornak nem kell cégér. Vagy másképp fogalmazva, hogy ne tűnjek beképzeltebbnek, mint amilyen vagyok: aminek el kell jutnia egy adott fülhöz, az el is jut előbb vagy utóbb.

Ajánljuk még: 

LÁZADUNK AZ ELLEN, HOGY MINDEN DIGITÁLIS LEGYEN – INTERJÚ EGY ANALÓG FOTÓSSAL
ANIME: BIZTOS, HOGY ISMERJÜK? – EGY MEGRAJZOLT VILÁG CSODÁI
„MOST KEZDJEK EL VELE VITATKOZNI, NEGYVENÖT ÉV UTÁN?” – INTERJÚ BELOBERK ÉVÁVAL ÉS GULYÁS LÁSZLÓVAL

„Játszani is csak komolyan lehet” – Nem ártana, ha ezt a játékipar és könyvszakma is tudná
A szemfényvesztés olykor tökéletesre sikerül. Van, hogy soha nem vesszük észre a repedést az idő, a képek vagy a nyelv burkain, így elsikkadnak a véletlenül vagy hanyagság nyomán keletkező tévedések. Bár ilyenkor nem bántó a hiba, mégis kárt okoz: kedvenc játékunkba hibás formájában szeretünk bele, egy-egy szövegrészlet tévesen rögzül emlékezetünkben, bizonyos történetek tárgyai pedig egyszerűen félreérthetőek lesznek. A játékipar és a könyvszakma tévedései nyilván sosem szándékosak, mégis igencsak illúziórombolóan hatnak, főként a serdülők számára.