„Kidolgoztam a saját módszeremet, és a tojáspatkolás a szenvedélyemmé vált” – László Gyula tojáspatkolónál jártunk

Kult

„Kidolgoztam a saját módszeremet, és a tojáspatkolás a szenvedélyemmé vált” – László Gyula tojáspatkolónál jártunk

A tojáspatkolás magyar találmány, de talán ennél is fontosabb, hogy kiveszőben lévő kuriózum. A 19. századi kovácsok, akik télen munka szűkében – azért, hogy ügyességüket megmutassák – elkezdték ezt a – fizika törvényeinek kissé ellentmondó – hagyományt, talán nem is sejthették, hogy tudományukból hungaricum lesz. Sajnos, ma már egyre kevesebben művelik ezt a különleges mesterséget, amelynek egyik kitartó képviselője László Gyula markazi tojáspatkoló, akinek Patkolt Tojás Kiállítását idén mi is megnéztük.

A Mátraalja egyik legkedvesebb faluja, Markaz sokáig csak víztározójáról és a várromról volt nevezetes, mely – balladai története szerint – egy meg nem épült vár maradványa: állítólag Bél Mátyás jegyezte fel 1730-1735 között, hogy „Markaz vára szintén csak rom. A helybeliek mesélik róla, hogy építését csak megkezdték, de be nem fejezhették, mert amit nappal építettek, éjjel szétszedték”. 2013-ban azonban – régi álmát valóra váltva – László Gyula itt nyitotta meg a közönség számára patkolt tojásokat és a tojáspatkolást bemutató magángyűjteményét, ami azóta idegenforgalmi látványossággá vált. 

„Már amikor Pesten laktam, akkor próbálkoztam a tojáspatkolással, és szerettem volna már ott egy kiállítást, de amikor elkezdtem gyűjtögetni a tojásokat, rájöttem, hogy nincs elegendő helyem a tárolásukhoz. Amikor nyugdíjba mentem, még egy darabig visszajártam dolgozni, de nagyon szerettem volna vidékre költözni, és végül ez a hely megtetszett. Ha kimegyek a kertbe, rálátok a tóra, az egész falu csendes és nagyon szép fekvésű, és persze itt tudtam megfelelő körülményeket teremteni a gyűjteményemnek is” – mondja László Gyula. 

Fotó: Krisztics Barbara 

„Eredetileg kétféle céllal kezdték el patkolni a tojást a kovácsok: egyrészt, amelyik kovácslegénynek azt mondták, hogy ügyetlen, az megpatkolt egy tojást, azzal bizonyítva, hogy ha egy tojás nem fog ki rajta, akkor egy ló sem fog gondot okozni, másrészt pedig télen, amikor nem volt lópatkolás a kovácsműhelyben, akkor ezzel ütötték el az időt. Pontos dátum nincs, hogy ez mikor kezdődhetett, csak sejtjük, hogy valamikor a 19. században, de azt tudjuk, hogy 

csak a magyar nyelvterületen található meg a tojáspatkolás hagyománya” 

– mondja László Gyula, miközben megérkezünk a Patkolt Tojás Kiállítás egyik szobájába, amelyben a saját készítésű patkolt tojásait láthatjuk.

Aki több készítőtől is látott már patkolt tojásokat, észrevehette, hogy nemcsak mintájukban, de a készítés technikájában is különbözhetnek. „A híradóból láttam húsvétkor, hogy létezik tojáspatkolás, már nagyon régen. Amikor elkezdtem ezzel komolyabban is foglalkozni, azt láttam, hogy kalapálják a tojást, és nagyon izgatott engem, hogy hogy lehet ezt megcsinálni. 1999 körül aztán úgy döntöttem, hogy kipróbálom, de az első két darab összetört a kezemben, de nem adtam fel, próbálkoztam tovább, és kidolgoztam a saját módszeremet, és a tojáspatkolás a szenvedélyemmé vált. Húsvétkor kimentem a Szentendrei Skanzenbe, és ott volt egy – most már mondhatom, hogy – kolléga, és megkérdeztem, hogy ő hogyan, milyen technikával dolgozik. Kiderült, hogy az egyik furatból a másikba áthúzott kis forgóval rögzítette a patkókat a tojáson, de azt mondta, hogy mindenki úgy rögzíti, ahogy tudja, csak ragasztani nem szabad, mert az tisztességtelen. Ma is van, aki úgy készíti, hogy két lyukat fúr, és a mellé fúrt lyukon keresztül áthúz egy kis horgot, és azt hajtja vissza, de látunk ragasztott tojásokat is: az előfúrt lyukba megragasztózott gombostűt szúrnak, úgy fogják fel a patkót.

Én szimmetrikusan dolgozom: a tojás mindkét oldalán megtalálható a minta, így a szálak a tojás belsejében átérnek, és az átfűzött drót mindkét mintát megtartja” 

– avat be László Gyula saját technikájába. 

A kiállításban meg is nézhetjük, hogy néz ki egy megpatkolt tojás belseje, hiszen van olyan tojás is, amely a technikai részletek szemléltetésére szolgál. A tyúktojáson kívül van itt fürjtojás, strucc- és emutojás is. A gyűjtemény leglátványosabb darabja egy tojásokból készült templom: a templom főhajója strucctojás, a torony japán tyúktojásból van, az oldalhajót pedig lúdtojás adja. A belsejébe – a valódi templomhoz hasonlóan –  oltár, padsor, szószék, karzat, harang is került, tehát minden, ami egy templomban megtalálható. A kiállítás másik szobájában főként a más vidékekről és országokból kapott és a gyűjtemény számára vásárolt tojásokat láthatjuk, amelyek különféle tojásdíszítési technikákkal készültek. László Gyula magángyűjteményébe nemcsak egyszeri látogatók, de tanulni vágyók is járnak, és egy-egy foglalkozás keretében ezeken a tojásokon tudja szemlélteti a díszítés eltérő technikáit. Számára azonban minden darab nyilvánvaló szentimentális értékkel is bír, hiszen minden egyes tojáshoz kedves emlékek fűzik. Miközben mesél, kis történetek bomlanak ki az ajándékba kapott míves tojásokról, és a gazdagon berakott tárló egyszeriben a tojásdíszítés iránti sok évnyi szenvedély krónikájává válik.

Fotó: Krisztics Barbara 

A tárlók melletti falakon további emlékek: díjak, emléklapok, egy-egy emlékezetes újságcikk és kiállításokról készült fotók, a sarokban lévő kis asztalkán vendégkönyv, láthatóan sok elismeréssel. Az aprócska előtérben, ahonnan kilépünk a szabadba, egy asztalon ajándéktojások. Mi is kapunk egyet-egyet, szigorúan felfelé mutató patkóval, hiszen csak így hozhat szerencsét a kovácsok legfontosabb szimbóluma. Amint kilépünk, a falon a kovácsmesterség emlékei mellett is elidőzünk kicsit, és a mester azt is elmagyarázza, miért fontos, hogy lefelé vagy felfelé áll a patkó a tojáson:

a babona szerint a lefelé álló patkó elviszi a szerencsénket, a felfelé álló pedig meghozza.

A kiállítással szemben van a tojáspatkoló műhely, ahol azt is megnézhetjük, hogyan készül egy patkolt tojás. A megtisztított és kifújt tojáshéjak ot sorakoznak a műhely polcain, arra várva, hogy sorra kerüljenek, és majd ajándékként vagy lakásdíszként találjanak gazdára patkolt tojásként. A patkolás precíz művelet. László Gyula fogászati fúrót használ a karcolt minta megrajzolásához és a lyukak kifúrásához. Bár a tojást érzékeny, törékeny élő anyagként ismerjük, a jól tartott tyúkok tojásának a héja nagyon is ellenálló tud lenni. A tojáshéj minősége tehát függ attól, hogy mivel etetik a csirkét amíg felnő. A tápon tartott állat tojásának a héja vékonyabb, törékenyebb, mint a kukoricán és búzán nevelt majorságé. Márpedig ha valahol, akkor a tojáspatkoló műhelyben igazán fontos, milyen minőségű a tojáshéj.

A patkolás a patkó elkészítésével kezdődik. Egy erre alkalmas, rugalmas drótból kalapálással készülnek az aprócska patkók, amelyeket a mester ráhajlít egy fából készült tojásra, majd a meghajlított patkót rápróbálja a valódi tojásra, igazít rajta, ha szükséges és előfúrja a rögzítéshez szükséges lyukakat – mindkét oldalon. Csak ez után következik a patkolás lényege, a minta ráillesztése a tojáshéjra, ami rendkívüli türelmet és odafigyelést igényel. A tojás két oldalán lévő patkókon át kell fűzni a drótszálakat, egészen addig, amíg a patkók minden illesztési pontján át nem ér a szál. László Gyula nagy gyakorlattal mutatja be ezt a technikát, hiszen rengeteg tojást megpatkolt már saját módszerével. Bőven akad megrendelés e különleges patkolt tojásokra, sokszor még lakodalmi ajándéknak is viszik, de kiállításokra is sok tojás készül, tehát százszámra kerülnek ki a markazi műhelyből a patkolt tojások. 

Nincs ki továbbvigye a családban ezt a tudást, ami egyéni szenvedélyből született és László Gyula immár több mint húszévnyi termékeny munkája által vált az egész magyar kultúra számára fontos közkinccsé. Csak bízni tudunk abban, hogy amint a markazi tojáspatkoló mester életében is felnőttkori szenvedélyként indult a tojáspatkolás, talán lesz még, aki meglátja benne a kihívást és az értéket, és lám, nem kell kovácsmesternek lenni, hogy ügyességünket egy patkolt tojáson bemutathassuk.

Ajánljuk még:

Az államalapítás asszonyai: mit tudunk a korabeli nőkről?

Milyen törvények vonatkoztak a nőkre az államalapítást követő időkben, és mivel tölthette napjait az Árpád-ház uralkodása idején egy nő? Bachusz Dóra történész segítségével többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ. 

 

Már követem az oldalt

X