Kult

Itt A korona hatodik évada – utánajártunk, mennyire követi a valóságot a sorozat

Elérkeztünk az utóbbi évek egyik legnépszerűbb Netflix-sorozatának végéhez, ugyanis holnap jelenik meg a platformon A korona hatodik, egyben záró évadának első fele. A brit királyi család életét II. Erzsébet koronázásától a kétezres évekig feldolgozó széria rajongóinak többsége a valósághű ábrázolásmód miatt szereti azt – de vajon tényleg jól visszaadták a forgatókönyvírók a Windsorok viharos évtizedeit?

Nemigen van a földön, aki ne ismerné a tavaly ősszel elhunyt II. Erzsébet királynő nevét. „Lilibeth-et” hetvenéves uralkodása során több mint száz alkalommal jelenítették meg képernyőn és vásznon, és családtagjainak életét is előszeretettel filmesítették meg. A legsikeresebb egyértelműen A korona című, 2016-ban indult sorozat lett, amely évadonként nagyjából egy-egy évtizedet dolgoz fel a brit uralkodócsalád életéből, és amelyet világszerte milliók követtek figyelemmel. 

Életrajzi ihletésű alkotásnál – pláne olyannál, amelynek főhősei még élnek – mindig nehéz dolga van a stábnak, főleg a forgatókönyvíróknak, hiszen fogyaszthatóvá, forgatásra alkalmassá és a közönség számára izgalmassá kell tenniük évtizedek történéseit, ki kell emelniük a lényeget és zanzásítani kell a sűrű eseményeket. Így megesik, hogy egyes események nem pontosan úgy kerülnek a nézők elé, ahogy azok a valóságban megtörténtek, sok minden kimarad, és néhány történés módosításokon esik át dramaturgiai okokból. Nézzük, mi a helyzet ezen a téren A koronával! Vigyázat, ha valaki még nem látta az eddigi évadokat: spoileres tartalom következik!

Fülöp ellenszegülése

Fülöp herceg és Erzsébet királynő házasságára alapvetően rányomta bélyegét az utóbbi uralkodói címe, az ezzel járó kötelességek, illetve kissé felborította a frigyen belüli férfi-női egyensúlyt az alattvaló-királynő viszony, így mindkettejüknek nehéz dolga volt az évtizedek során. Az első, ehhez kapcsolódó feszültséggel teli momentumok egyike a sorozatban az volt, amikor Erzsébet koronázásának próbáján kiderült, Fülöpnek majd le kell térdelnie felesége előtt – a megjelent méltóságok és a tévénézők százezreinek szeme láttára. A herceg ezt a szériában rendkívül megalázónak tartotta, és kerek perec visszautasította, azonban a történészek szerint nem valószínű, hogy ez a valóságban is megtörtént.

A herceg már csak neveltetésének okán is tisztában volt a gesztus jelentőségével.

„Kétlem, hogy Fülöp herceg valaha is kimondta volna ezeket a szavakat a feleségének, mert olyan királyi házból jött, amely rituálé- és protokollszinten rengeteget kölcsönzött a brit királyi családtól” – nyilatkozta egy szakértő az első évados jelenetre utalva, hozzátéve: „teljes tudatában volt annak, mit várnak el tőle a nyilvánosság előtt, és készen állt rá, hogy megtegye”.

Porchie és Erzsébet viszonya

Házasságuk – és a királynő uralkodásának – korai éveiben Fülöp herceg, hogy kiengedje a fáradt gőzt, rákapott a repülésre és az elitklubok látogatására, mindeközben Erzsébet figyelme a lótenyésztés felé fordult. Ehhez remek társra lelt egyik gyermekkori barátjában, Lord Porchesterben, vagyis Porchie-ban. 1969-ben versenymenedzsernek is felvette őt lovaihoz, és már csak ennek okán is szoros viszonyt ápoltak egészen a férfi 2001-ben bekövetkezett haláláig.

Azonban hiába utalt arra a sorozat a fiatal Erzsébetet alakító Claire Foy gyakori pironkodásával és a Fülöp (Matt Smith) általi felelősségre vonással,

hogy esetleg több is volt köztük,

semmi bizonyíték nincs egy esetleges románcra. Ahogy a sorozatban is elhangzott, az akkor még fiatal hercegnőt szívesen adták volna a Lordhoz, azonban ő Fülöpön kívül sosem szeretett mást.

Churchill asszisztense

Az 1952-es nagy londoni szmog emberéletek tucatjait követelte annak idején, és az országot irányító Winston Churchill a széria szerint sokáig nem akarta komolyan venni a helyzetet. Csak egy tragédia okozott pálfordulást nála, egy bizonyos Venetia Scott (Kate Phillips) halála.

Scott a sorozatban a legendás brit miniszterelnök asszisztense volt, a fiatal hölgy rajongva olvasta felettese önéletrajzát és kicsit mintha bele is habarodott volna az államférfiba. Sőt, az egyik epizódban Scott akkora játékidőt kapott, hogy a néző is azt hihette, románc fog kialakulni köztük, ám ezen reményeket gyorsan keresztülhúzta a hölgy balesete. A valóság azonban az, hogy Venetia Scott sosem létezett, csupán a forgatókönyvírók agyának szüleménye volt.

A gúnynevek

Sokan tudják, hogy II. Erzsébet korántsem volt egyenesági trónörökös születésétől fogva, nagyapját (V. Györgyöt) nagybátyja, VIII. Eduárd követte az Egyesült Királyság és a Brit Nemzetközösség élén. Utóbbi azonban lemondott a trónról kevesebb, mint egy évvel megkoronázása után. Ugyanis csak így vehette feleségül a kétszeresen elvált amerikai Wallis Simpsont. Eduárd a szerelmet választotta, felborítva ezzel öccse és leszármazottai életét is. 1936 decemberében így Albert herceg VI. György néven király lett, ezzel pedig idősebbik lánya, az akkor tízéves Erzsébet trónörökösi rangra emelkedett – erről „normális esetben” csak akkor lett volna szó, ha VIII. Eduárd halálakor utód nélkül maradt volna a korona.

Az egykori király tehát nem meglepő módon nem ápolt túlzottan jó kapcsolatot családjával, nem is maradt sokáig az országban, noha az udvar juttatásainak hála igazán jómódban élt Franciaországban feleségével és kutyáikkal. A sorozatban ezt a fagyos hangulatot oly módon hangsúlyozták, hogy Simpsonnak írt leveleiben láthattuk, milyen becenevekkel utalt a királyi család tagjaira – ezek az egészen kedvesektől a gorombákig terjedtek.

A királynőt a kedvesnek hangzó, de inkább lekezelőnek szánt Shirley Temple-nek hívták egymás között,

az anyakirálynőre többek között „a skót szakács” néven utaltak, Churchill pedig „Cry Baby” volt a párnak. Az 1988-ban napvilágra került levelek alapján kiderül, hogy ezek bizony teljesen valóságos gúnynevek voltak, és nem a készítők találták ki őket.

Kém a palotában

A harmadik évadban az 1960-as években járunk, és már nem Claire Foy, hanem Olivia Colman alakítja a negyven körüli királynőt, akinek nemcsak a lótenyésztés tartozik hobbijai közé, hanem a festmények, műtárgyak gyűjtése is. Épp ezért volt igazán fájó számára, – a nemzetbiztonsági kockázaton túl persze – hogy művészeti vezetőjéről, Sir Anthony Bluntról (Samuel West) kiderült: az orosz titkosszolgálat (KGB) kémje.

Az eredetileg a Cambridge Five brit kémszövetség tagjaként is dolgozó férfit a szovjetek az 1930-as években maguk mellé állították, ő pedig a második világháború alatt csatlakozott az MI5-hoz, a brit titkosszolgálathoz. 1964-ben kibukott az ügy, az MI5 szólt a királynőnek, hogy ki dolgozik a palotában, azonban nem bocsátották el, mert meg akarták kímélni a királyi családot és a hivatalt a szégyentől és botránytól.

Egészen 1979-ig titokban maradt a besúgó kiléte,

mígnem Margaret Thatcher beárulta a férfit az alsóházban, aki sajtótájékoztatók keretein belül vallotta be kettősügynöki létét.

Lord Mountbatten levele

A szériában a Charles Dance és Greg Wise alakította Lord Mountbatten, becenevén Dickie az anyai nagybátyja volt Fülöpnek, és fontos, szinte atyai szerepet töltött be az életében, illetve Károly herceg számára is nagy jelentősségel bírt. A korona negyedik évadának első részében Károlyt arra utasította, vessen véget az akkor még házas Kamillával való románcának, és egy levélben azt is írta neki, hogy vegyen el helyette „egy kedves, ártatlan, jó vérmérsékletű lányt, akinek nincs múltja”.

A jelenetre vonatkozó döntéssel kapcsolatban Peter Morgan író egy podcastban azt mondta, azért találták ki, mert

biztosan tudták: Mountbatten volt az, aki Károlyt az egyik irányba térítette ezen a ponton.

Azt mondta, elég már a játszadozásból, itt az ideje, hogy megházasodjon és örököst adjon a családnak. „Azt hiszem, minden, ami abban a levélben van – mindazok alapján, amit olvastam és akikkel beszéltem – az ő véleményét tükrözi” – nyilatkozta Morgan. „Soha nem fogjuk tudni, hogy valóban megíródott-e egy ilyen levél, és azt sem, hogy megkapta-e Károly Lord Mountbatten halála előtt vagy után, de úgy döntöttem, hogy foglalkozom vele.” Tehát az a bizonyos levél itt is dramaturgiai okokból, mintsem a valósághűség miatt került bele a szériába. 

Ajánljuk még:

„Régen a mese volt a Google meg a mesterséges intelligencia” – interjú Nagy Luca meseterapeutával, önismereti mentorral

Ha a mesékre gondolunk, automatikusan a gyerekek jutnak eszünkbe, pedig a felnőtt élet nehézségei közepette is nagy segítséget nyújthatnak a történetek. Nagy Luca Múzeumi Mesék nevet viselő foglalkozássorozata a kiállítások világát ötvözi a meseterápiával. Vele beszélgettünk a programról, valamint önismeretről, kapcsolódásról és megküzdésről is.

 

Már követem az oldalt

X