„Frontkarácsonyok is formálták a mai ünnepünket” – Nagyné dr. Batári Zsuzsanna muzeológussal beszélgettünk

Kult

„Frontkarácsonyok is formálták a mai ünnepünket” – Nagyné dr. Batári Zsuzsanna muzeológussal beszélgettünk

Olyan sokat írtak már a karácsonyról néprajzi, kultúrtörténeti és laikus értekezésekben, hogy azt gondolnánk, mindent tudunk róla. Az ünnepről kialakult képet mégsem látjuk teljes egészében, hiszen a történelem zavaros korszakában nőtt ilyen hatalmas családi eseménnyé a karácsony tengeren innen és túl. A környezetünkben zajló kétségbeejtő háborús események kapcsán talán még megejtőbb az a történeti szál, amit Nagyné dr. Batári Zsuzsanna muzeológus, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum tudományos és ismeretátadási igazgatója felfejtett a karácsony hazai szokástörténetéből.

Miért kutattad a karácsonyokat, és mit találtál a régi karácsonyok kapcsán először, ami lenyűgözött? 

2014-ben kurátora voltam az Ajándék a frontról című kiállításnak, ami az első világháború 100. évfordulója kapcsán közelítette meg a karácsony témakörét. Érdekes például, hogy a karácsonyfa elterjedésének igen fontos állomása az első világháború: a császári és királyi ezredekben a német katonák faállítással ünnepelték meg a karácsonyt. A magyar katonák látták ezt, és ők is

állítottak a fronton karácsonyfát, majd amikor leszereltek, hozzájárultak a karácsonyfa-állítás szokásának elterjesztéséhez a parasztság körében.

Voltak ugyan előzményei korábban is a karácsonyfa-állításnak, de az elterjedéshez nagymértékben hozzájárult a katonák által a frontkarácsonyokról hazahozott tapasztalat. Azt az irodalmi adatokból már tudtuk, hogy a 19. században először a főúri körökben, majd a század második felétől az értelmiség és a vidéki polgárság körében is egyre inkább terjedt ez a szokás – erre erősített rá a nagy háború. Azért is adtuk azt a címet a kiállításnak, hogy Ajándék a frontról, mert a karácsonyfa széleskörű elterjedése valójában a háború pozitív hozadéka. Így kezdtem el kutatni a frontkarácsonyokat. 

Mit sikerült feltárni? Hogyan néztek ki a „nagy háború” frontkarácsonyai?

Elsőként fotóanyagot kerestem, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban és a Fortepan adatbázisában találtam is pillanatképeket arról, hogyan ünnepeltek a katonák, majd használtam naplókat, visszaemlékezéseket, képeslapokat, és szépen elkezdett kikerekedni, milyenek is lehettek a frontkarácsonyok. Nagyon érdekes anyag gyűlt össze. Tudjuk például, hogy a fronton szolgáló katonákat megajándékozták, és az ajándékok készítésére különböző felhívásokat tettek közzé, instrukciókkal arra vonatkozóan, hogy miket küldjenek nekik, mire lehet szükségük a harctéren, milyen kötöttárut érdemes nekik készíteni. A feljebbvalók drágább ajándékot is kaptak, például gravírozott cigarettatárcát. Fontos esemény volt a fronton a karácsony, hiszen az otthontól távol igyekeztek megteremteni azt a családias környezetet, azt a szeretetteljes légkört, melegséget, ami annyira hiányzott – a frontkarácsony a reményt erősítette a katonákban.

Hadikórház a Szent Margitsziget Gyógyfürdő Rt. irodaházában – karácsonyi ajándékok átadása a sebesült tiszteknek, 1914 – Fotó: Fortepan / Müllner János

Miket kaptak karácsonyra a katonák az első világháborúban?

1914 augusztusában a Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium létrehozta a Hadsegélyező Hivatalt, amelynek feladata a harcoló és a rokkant katonák, a hadiárvák és a hadiözvegyek támogatása volt. Mozgósították az iskolákat, a tőzsdéket, az egyházat, és készpénzt, bélyegfüzeteket adtak ki, valamint szeretetadományokat gyűjtöttek. A Hivatal legnagyobb hatású tevékenysége a fronton szolgáló katonák karácsonyi megajándékozásáért indított akciói voltak, amelyek közül az 1915-ös évi volt a legemlékezetesebb. Budapesten még katonanapot is szerveztek 1915 decemberében, urnákat állítottak fel az adakozásra, és a házmesterek sorszámozott gyűjtőíveken fogadták a pénzadományokat. A Hadsegélyező Hivatal mellett a Vöröskereszt is részt vett az akciókban. Fennmaradt a lista, amelyből pontosan tudjuk, hogy 1915-ben mit küldött a Hadsegélyező Hivatal a katonáknak. Száz főnyi legénység számára összekészített ládákat csomagoltak be, és ezeket osztották szét a katonák között, a tiszteknek húsz fős csomagokat küldtek, és külön érkezett az ajándék a hadikórházakban lábadozók és a tengerészek számára.

A Hadsegélyező Hivatal által küldött ajándékok 1915-ben:

Tisztek számára küldött ajándékok:
400 db Mirjam szivarka
200 db Palmas szivar
20 tábla csokoládé
20 üveg teakivonat
144 db patent gomb
144 db biztosító tű
20 db jegyzőkönyv
100 db levelezőlap

100 főre jutó legénységi ládák tartalma:
2000 db Duna szivarka
500 db Palmas szivar vagy Palmitas
25 csomag pipadohány
70 csomag bonbon
10 db gyümölcskenyér
25 ill. 48 cseréppipa
50-60 db öngyújtó
14 tucat patent gomb
14 tucat biztosító tű
28 db kézitükör
24 db szappan
50 db fésű
100 db jegyzőkönyv
10 fanyelű kés
100 db levelezőlap
több példány Érdekes Újság

Hadikórház betegei számára küldött ajándékok:
549 890 db cigaretta
41 750 db szivar
20 897 csomag dohány
771 palack bor
640 palack rum és likőr
294 palack üdítőital
1967 palack befőtt
107 ládika sütemény
173 doboz cukorka
200 kg kockacukor
64 tábla csokoládé
21 kg füge
52 090 képes levelezőlap
1 600 db levélpapír és boríték
21 400 db imakönyv
21 754 skatulya gyufa
300 db társasjáték

Haditengerészek számára küldött ajándékok:
könyv
szivar
cigaretta
pénz
levélpapír
vízhatlan gyufás skatulya
cigarettatárca

A társasjátékot értem, hiszen a kórházban fekvő, kevésbé súlyos állapotú katonák élete elég unalmas lehetett, de a frontra küldött Érdekes Újsággal mit kezdtek a katonák? Mikor volt idejük olvasni?

Mivel állásháború volt, nem voltak folyamatosak a harcok, így elég sok szabadidejük is volt a katonáknak. Sokan kértek otthonról könyvet, újságot, sőt, hangszert is a hozzátartozóktól, de volt, hogy a lövészárokban készítettek maguknak hangszereket. Ez is a lövészárok-művészet része volt. Azzal is próbálták elütni az időt, hogy különböző dísztárgyakat, ajándéktárgyakat készítettek a hadianyag-hulladékból, ezzel aztán a karácsonyfát is díszíthették. Azontúl, hogy lekötötte a figyelmüket, jelentős érzelmi töltetet is képviseltek ezek a kimunkált darabok, olykor szakrális vagy éppen a népművészetből vett motívumokkal díszítették a fából vagy fémből, üvegből készült tárgyakat. Gyufa- és hamutartók, borsőrlők, sószórók, dohánytartó dobozok, de türelemüvegek is készültek a fronton, de bármilyen meglepő is, még emléklapokat, párnákat és kendőket is hímeztek a katonák, gyöngyhímzéssel. Némelyikkel így készült tárggyal a felettesüket ajándékozták meg, vagy éppen jótékonysági célra ajánlották fel.

 Hadifoglyok karácsonya, 1917 – Fotó: Fortepan / Lőw Miklós

Milyen volt a frontkarácsonyfa?

A karácsonyfák lehettek kis, kivágott fák, de élő fenyőt is díszítettek – attól függően, hogy mire volt lehetőség – jellemzően azzal, ami éppen a kezük ügyébe akadt: rögtönzött papírfüzérrel, villanykörtével. Olyan adatot is találtam, hogy kártyalapokat tettek a fára, de van fotó, amin látszik, hogy habcsók került rá. Szépirodalmi adatok vannak arra vonatkozóan is, hogy itthonról is küldtek ki díszeket, tehát a fronton készült karácsonyfák igen sokfélék lehettek. 

A harctéren megélt karácsonyok hatására hogyan változtak otthon, a faluban a karácsonyok?

A karácsonyi hagyománynak korábban is része volt a termőágazás: zöld faágat vittek be a házba, azt díszítették fel. A karácsonyfa megjelenése nem egyszerre zajlott minden vidéken, és ráépült erre a termőág-hagyományra. A kutatásokból tudjuk, hogy rozmaringot, leandert, de muskátlit is díszítettek, és olyan adatot is találtunk, hogy a mángorlót vagy a sodrófát akasztották föl a gerendára, és azt díszítették fel különböző finomságokkal.

Délvidéken például tövises ágakból készítettek gömb alakú karácsonyfát, annak a tüskéire szúrták a különféle gyümölcsöket és süteményeket,

de koszorúra is találunk példát, aminek a közepén egy lélekmadár volt. Egyes helyeken napraforgó szárat fúrtak ki, a lyukakba szúrkálták bele a fenyőágat.

Miért éppen a fenyő honosodott meg karácsonyfaként?

Ennek praktikus okai voltak: ilyentájt nem nagyon lehetett más zöldet találni a határban, a fenyőfa örökzöld, ezért alkalmas volt erre a célra. Egyébként ahol nem volt fenyő sem, ott zöldre festett lúdtollból készítettek műfát – ez a mai műfenyő elődje.

Fotó: Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendre

A népszokások és a népviselet alakulásában a néprajz a másolás logikájára hívja fel a figyelmet: az alsóbb néprétegek a felsőbb osztályokat másolták, egészen az arisztokráciáig. Úgy tűnik, hogy a karácsonnyal és a karácsonyfa elterjedésével kapcsolatban árnyaltabb a kép. 

A karácsonyi szokások tájegységenként nagyon különbözőek, és a karácsonyfa elterjedése sem egyenes vonalú folyamat, de főúri körökben sem volt egyforma a gyakorlat. Tudjuk, hogy az 1800-as évek elején jelenik meg az arisztokrácia köreiben a karácsonyfa, de miközben mindenki magának vindikálja az elsőbbség jogát, nem tudjuk pontosan, hogy  a legelső fát ki díszítette. Állítólag József nádor harmadik felesége, Mária Dorottya állította az első karácsonyfát 1819-ben, majd 1824-ben Brunszvik Teréz a krisztinavárosi kisdedóvó intézetben, illetve 1828-ban báró Podmaniczky Frigyes édesanyja állított karácsonyfát. Az 1860-as években már a pesti városháza előtt karácsonyfa vásár is volt, de ekkortól irodalmi utalásokat is találunk – például 1854-ben a Vasárnapi Újságban jelent meg Jókai Mór A koldusgyermek című novellája –, és a vidéki értelmiség otthonaiban is megjelent a karácsonyfa. A vidéki birtokosság és értelmiség szerepét azért érdemes kiemelni, mert ők voltak kapcsolatban a szélesebb társadalmi rétegekkel, és

ha az uradalomban volt karácsonyfa, akkor a cselédek, akiket megajándékoztak karácsonykor, ezt látták, és ők is szerettek volna otthon fát állítani.

Tehát egy nagy, összefüggő rendszerben mozgott a szokások eltanulása, így a karácsonyfa elterjedése is.

A másik fontos szál az intézményi vonal: Brunszvik Teréz karácsonyfája azért is fontos, mert az ő példáján később az iskoláknak, árvaházaknak, körházaknak és közösségi intézményeknek is szerepük volt a karácsonyfa elterjedésében. De ugyanitt kell megemlítenünk az 1848 után emigrálókat is, akiknek szintén komoly szerepük volt abban, hogy a karácsonyfa ma már minden otthonban hozzátartozik az ünnephez. 

Melyik volt hamarabb: a karácsonyi ajándékozás vagy a karácsonyfa?

Ez nagyon érdekes kérdés, mert ez is korábbi előzményekre és szokásokra vezethető vissza, például a római újévre, amikor megajándékozták egymást az emberek. A középkorban a feljebbvalók ajándékozták az alattvalókat, ekkor még nem vált szét a karácsonyi és újévi ajándék, az újkorban pedig már családi ünneplés keretein belül a szülők adtak ajándékot a gyermekeknek. Sokáig maga a fa volt a karácsonyi ajándék egyes vidékeken. Eredeti formájában az év végi ajándékozás lényege a bőségáldás: egészséget, termékenységet és gazdagságot kívántak az ajándékokkal – ez a funkció a paraszti kultúrában is fellelhető. Majd a fa maga lett az ajándék, mint életszimbólum, de olyan anyagot is találtam, hogy

főúri körökben a fára akasztották fel a gyermekeknek szánt ajándékokat, például a babát. 

A parasztság körében sokáig az ehető karácsonyfadíszek jelentették az ajándékot, hiszen ezek máskor nem hozzáférhető édességek voltak. Sikerült azonban olyan adatot is felgyűjtenem, hogy Szomolyán szerelmi ajándékként is adtak karácsonyfát a lányoknak. Képeslap is van róla, ahogy a legény a tükrös szívvel együtt karácsonyfát ajándékoz a lánynak. A parasztság körében a második világháború után terjedt el az ajándékozás, és először a szülők által készített ajándékokat kaptak a gyerekek, jellemzően valamilyen ruhafélét vagy otthon készült játékot. 

Fotó: Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendre

A paraszti otthonokban mivel díszítették a fát?

Az édességeken, az almán és a diók kívül főként papírdíszekkel. Egyébként nagyon érdekes, hogy az első üvegdíszek is először az ehető díszeket utánozták. Később, főként Nyugat-Európából kerültek be a különböző fémvázas, drótos díszek. Ahogy a viselethez használt üveggyöngyök, úgy a karácsonyfadíszeken látható gyöngyök is jobbára Csehországból származtak. Az arisztokrácia vattadíszeket is tett a fára, és elég elterjedt volt a kősó bevonatú papírdíszek, a papírmasék, girlandok divatja is: ez is leszállingózott a parasztsághoz. Jellemzőek volt még a pattogatott kukoricából, aszalványokból készített díszek, de a legelterjedtebb a papírdísz volt, mert azt a legegyszerűbb körülményke között is el lehetett készíteni. Az üvegdíszek már sokkal később terjedtek el a parasztság körében, azokat először természetesen főúri udvarokban találjuk meg. 

Jellemzően a szokáskutatás „feladata” a jeles napok, ünnepek vizsgálata: a magyar folklór főleg a karácsony szövegfolklorisztikai hagyományát és dramatikus szokásanyagát tárta fel, az ünnep szokástárgyainak konkrét fizikai megjelenésével és jellemzőivel kevesebbet foglalkozott. Miért?

Az ilyen témák múzeumi bemutatásához másfajta szemléletmódra van szükség a kutatáskor: mikor ezzel foglalkoztunk, még inkább fókuszálnunk kell arra, hogy ahonnan a tárgyak származnak, ott milyen specifikus szokások, hagyományok éltek. Nagyon sok folklór-leírásban nem találjuk meg a szokástárgyak használatával kapcsolatos információkat. Például ismerjük, hogyan zajlott egy lakodalom, fennmaradtak a vőfélykönyvek, még azt is tudjuk, milyen menü készült, de azt már nem, hogy hogyan díszítették fel a szobát, milyen volt a vőfélybot, pláne, hogy hogyan készült, hogyan terítették meg az asztalt, felvágták-e a kenyeret, volt-e külön savanyúság a hús mellé – olyan részletek, amelyek ma természetesek, de a néprajzi anyagból hiányoznak. Ezeket ma már nagyon nehéz felkutatni, azért is örülök, hogy az Ajándék a frontról című kiállításunk kapcsán elindult ez a másfajta, a tárgyak felől közelítő feltáró munka.

Aki a karácsonnyal ilyen behatóan foglalkozik, bizonyára maga is éli a hagyományt. Ti hogyan karácsonyoztok?

A legfontosabb dolog számomra, hogy a saját családunkban is hagyományt teremtettünk, és próbáltuk megtartani azt. Csodálatos volt felfedezni, hogy ez mennyire fontos a gyermekeimnek: arról meséltek az óvodában, az iskolában, hogy mennyire várják az ünnepi készülődést, nem az újdonságra, hanem éppen a megszokott, meghitt hangulatra vágynak – a hagyományt akarják újraélni. Ennél értékesebbet nem kaphatok a karácsonytól.

Ajánljuk még:

Amilyen az ember, olyan a zene – Interjú Heinczinger Mikával, a Misztrál együttes alapítójával

Az Erdélyi Szigethegység kanyargós útjain araszolva lassan fogynak a kilométerek. Heinczinger Miklóssal, Mikával nyolcadik napja járjuk Erdély tündérföldjét, hallgatásra és beszélgetésre ugyanúgy bőven jut idő. Már hazafelé haladunk, mögöttünk számtalan találkozás, kézfogás és ölelés. Emberek, sorsok, érzések, lélekkel teli találkozások. Jó volt, s jó lenne ebből valamit másokkal is megosztani. Egy rövid időre bekapcsolom telefonom hangrögzítőjét.

 

Már követem az oldalt

X