Végül úgy döntöttem, várok. Még egy jelre. Legalább egyre. Hogy kiderüljön.
Mindenütt szembejött velem. Hol a rádióban hallottam egy művészettörténészt, aki éppen róla beszélt, hol egy filmbe botlottam a tévében. Eddig szinte soha. Most meg állandóan. Aztán egy reggel úgy ébredtem: kell egy „monalisás” puzzle. Igen, az nem olyan snassz, mint egy reprodukció.
Az olyan, hogy da Vincié is, de egy kicsit az enyém is.
Mindeközben egyre jobban beszippantott Leonardo, a 15. századi reneszánsz ember megtestesítője, sőt, archetípusa, aki egy igazi polihisztor volt, festő, tudós, hadmérnök, feltaláló, és még sorolhatnám sokáig. Aztán megláttam egy plakátot, a Művészet Templomai című ismeretterjesztő sorozatra hívta fel a figyelmemet. Leonardót, a világ titkait kutató, fáradhatatlan felfedezőt mutatta be, találmányaival, a modern kor vívmányain keresztül, hiszen az ipar, az orvostudomány, a kommunikáció, az anatómia és a 21. századi modern művészet gyökerei da Vinci munkásságáig nyúlnak vissza. Lenyűgözött a mester géniusza.
És a múzsa. A festmény. A műremek. A nyárfatáblára festett, megfejthetetlen mosolyú hölgy, aki a Louvre-ban lakik. Gondoljunk bele: évente hatmillió ember kerekedik fel csak azért, hogy láthassa!
De Gioconda nemcsak mosolya miatt vált a világ egyik legérdekesebb nőalakjává.
Személyét is rejtély övezi. Tudósok vitáznak arról, vajon del Giocondo feleségét ábrázolja, netán magát a művészt női ruhában, esetleg a Visconti-Sforza család egyik tagját, vagy da Vinci édesanyját.
De a hölgy csak ül és félmosolya hűen őrzi titkát. A festményt az egész világon ismerik, fotózzák, sokszorosítják, sőt még karikatúrákat is készítenek róla. Filmekben bukkan fel – mint Mona Lisa mosolya, The Smile –, stratégiai szerepet játszott a da Vinci-kódban és a világ első crossover szoprán triója is Mona Lisáról kapta a nevét.
Hát csoda, hogy engem sem hagy nyugodni?!
Szóval képkirakó. Nekem ez lett a mániám.
Ezt viszont alaposan meg kell tervezni. Hol lehet monalisás puzzlet kapni? Végigjártam a boltokat, ahol ilyesmiket árusítanak. Semmi. Egy hétvégén Pestre utaztam. Eldöntöttem, hogy megnézem az IKEA-ban. A skandinávok olyan alaposak, azok mindenre gondolnak. Még az ilyen kósza tervekre és tervezőkre is, nyilván. Nem jártam szerencsével.
Akkor néhány hétre elült a dolog, a gondolat megpihent agyam valamelyik hátsó rekeszében. Hogy aztán annál nagyobb elánnal törjön be a tudatomba: kell az a fránya puzzle! Ki akarom rakni és kész!
Felmentem a netre. Megguglizom, szörfölök egyet, szinte kérkedtem a szakkifejezésekkel. Mintha értenék hozzá... szóval, az informatikai analfabéta brillírozik a világhálón! Mert egy kirakós játékot keresek, ami a 15. századi reneszánsz géniusz egyik legkiemelkedőbb alkotását ábrázolja. És ha igazán ügyes vagyok, akkor talán ki is tudom rakni. Arra ugyanis rendkívül büszke vagyok, hogy a sudoku-ban már-már mesteri tehetségre tettem szert. Jó, kis túlzással. De a lényeg, hogy a keresőbe beírtam a bűvös szavakat: mona lisa puzzle.
Megtaláltam. Megrendeltem. Megérkezett. Kifizettem. Hullámoztam, pulzáltam, igazi flash volt.
Hiszen valóra vált egy álom. Csoda történt. Végre. Végre...
A doboz a következő évben is érintetlenül állt a polcon. Mona Lisa maradt, csak a célterv változott: Mona Lisa mosolya szmájliként. Na ezt kellene kitalálni, hogy hogy is nézzen ki…
Táncok, versek, alkotók – Szerintünk EZ kultúra!
A magyar kultúra napjának alkalmából összegyűjtöttük, mi van a mi szívünk csücskében!
