E kalandos életű magyar nőnek köszönhetjük az afrikai gyarmatosítás egyetlen hiteles krónikáját – találkozásom Sass Flórával

Be kell vallanom, mindig is lenyűgöztek, a kivételes női sorsok. Nem azt mondom, hogy hétköznapi nőnek lenni nem ugyanakkora csoda – ráadásul nem is vagyok feminista –, de valahogy az utóbbi időben oly mértékűre nőtt bennem az empátia és az érdeklődés általában a női sorsok iránt, hogy azon kapom magam, hogy sokkal hosszabban leköt, és sokkal szívesebben olvasok egy-egy női sorsról, mint kortársaik ünnepelt férfi hőseiről.

Így jártam Sass Flórával.

Nem tudom már, hogyan bukkantam rá, de amikor olvasni kezdtem róla, rögtön megrendeltem az életéről szóló antikvár könyvet, és nem tudtam letenni. Anne Baker – Sass Flóra unokájának a felesége – 1965-ben talált rá a padláson a különleges sorsú asszony naplójára. Ebből született a Morning star című könyv, melyet 1972-ben adtak ki Londonban. A magyar fordítás Dr. Krizsán László szerkesztésében 1987-ben jelent meg Budapesten, Rabszolgák földjén címmel.

 

Sass Flóra saját bevallása szerint 1841-ben született az erdélyi Háromszéken. 1848 szeptemberében a magyar forradalmat elfojtani kívánó császáriak engedélyt adtak az erdélyi románoknak a fegyverkezésre, és a következő hónapokban a felfegyverzett román parasztok több helyen is váratlan támadásokat intéztek magyar falvak ellen.

Sass Flóra gyerekkoráról keveset tudunk, de azt igen, hogy 1848 októberének második felében családját a saját szeme láttára mészárolták le román felkelők Nagyenyeden.

Flórát csak a család – valószínűleg román származású – szolgálójának lélekjelenléte mentette meg azzal, hogy magáénak vallotta a gyermeket.

A kislányt ezután egy Finnián nevű erdélyi örmény család vette magához. A családfő valószínűleg azonos azzal a honvéd őrnaggyal, aki Bem seregében szolgált, így a világosi fegyverletétel után – mint sok más emigráns – ők is Vidinben telepednek le. 1949 őszén Vidinben a szabadságharc 3000 tisztje és közkatonája gyűlt össze, köztük Kossuth Lajos is. Sokan családostól érkeztek, így a menekültek száma elérhette az ötezret is. A törökök Vidinben csak menedéket nyújtottak, de emberi körülményeket alig.

Kossuth írta 1849 szeptemberében a vidini menekültekről: „Itt kell vesztegelniök pénz nélkül, minden nélkül. Eledelt kapnak, egyebet semmit. A katonák nagy része mezítláb, köpeny nélkül. Itt van a híves ősz. Halnak, mint a legyek.”

Nem sokkal később a török hatóságok úgy döntöttek, hogy a magyar menekülteket a birodalom belső tartományaiba telepítik. Ez a rendelkezés azonban meglehetősen nagy zűrzavart okozott, és bizonyos források szerint

ebben a felfordulásban az árva kislány elszakadt az örmény családtól, és egy leánykereskedő karmaiba került.

Európában ekkor már nem létezett a rabszolgaság intézménye, és hivatalosan a Török Birodalomban is eltörölték.

A Balkánon viszont a tilalom ellenére virágzott az emberkereskedelem.

Hajdanán Vidinben inkább gályákra való rabok cseréltek gazdát, de történetünk idején a szép rabnők iránt nagyobb volt a kereslet. Elképzelhető az is, hogy nevelőszülei adták el Flórát – nem tudjuk. Az azonban tény, hogy a kislány Vidinben egy időre eltűnt, és legközelebb a vidini rabszolgapiacon tűnt fel, közel 18 évesen.  

Itt szakítsuk meg egy pillanatra a történetet! Sokat gondolkodtam azon, hogy mennyi véletlen és milyen gondviselés kellett ahhoz, hogy az eddig elmesélt élet olyan fordulatot vegyen, amilyet végül vett? Hogy mennyi esélye volt ennek a gyereklánynak a túlélésre, a boldogságra? Statisztikailag valószínűleg semmi. Mégis a sors egy olyan találkozást szervezett, amely mindent megváltoztatott.

Samuel White Baker 1821-ben született Londonban, igen népes és gazdag családban. Második fiúgyermek volt nyolc testvér közül, de fivére korai halála után ő lett a kiváltságokat élvező rangidős. Apja kereskedelemből szerezte vagyonát, amelynek egy részét a brit gyarmatbirodalom különböző pontjain fekvő ültetvény-gazdaságok jelentették. A kis Samuel gondos nevelésben részesül, a legjobb hazai iskolák elvégzése után a frankfurti egyetemen szerzett mérnöki diplomát.

Tanulmányai végeztével 22 éves korában megházasodott és feleségével a család nagy kávé-, tea- és cukornád ültetvényére költözött, Mauritius szigetére.

Három esztendővel később Ceylonba mentek, ahol rajongásig szeretett felesége sárgalázban meghalt. Baker nem tudott abban a környezetben maradni, és 1856-ban négy leánygyermekével visszaköltözött Londonba. Itt sem volt maradása, ezért eljuttatott egy tervet a Királyi Földrajzi Társaság elnökéhez, melyben felajánlotta segítségét a Zambézi vidékének kutatásában az évek óta Afrikában tartózkodó David Livingstone-nak. A javaslatát elutasították, és a Londonból elkívánkozó Baker, Afrika helyett a Balkánra utazott. Elvállalta a Carter és Társa cég által kivitelezett – a Dunát a Fekete tengerrel összekötő – vasútvonal építésének irányítását.

Sir Samuel White Baker – Fotó: Wikipedia / Leonis Rugitur

Hivatalos elfoglaltságai mellett maradt ideje vadászszenvedélyére is, és a Duna mentén olyan vadászparadicsomra lelt, amit mindenképpen meg akar osztani ceyloni barátjával, Dulip Szing maharadzsával. A két cimbora Bécsben találkozott, és néhány nap múlva már a pesti Duna-parton irányították a dunai vadászkirándulás előkészületeit. Az utazás azonban nem sikerült problémamentesen. A Vaskapun történő áthaladásuk kis híján tragikusan végződött, de azt még megússzák. 1859 januárjában viszont a Török Birodalom nyugati kapujánál, a vidini erődnél a jég összeroppantotta hajójukat. Vendéglátóik Bakernek és barátjának Vidinben a rabszolgapiacot is megmutatták.

Az angol mérnök az eladó emberek sokaságában figyelt fel egy 18 év körüli szőke lányra, akiről a kereskedő csak annyit tudott, hogy magyar. A különleges szépségű Sass Flórát Samuel Baker öt fontsterlingért vásárolta meg a vidini piacon.

Ez a találkozás egy életre megváltoztatta mindkettőjük életét, de Vidinben sem Sass Flóra, sem Samuel Baker nem sejtette, hogy a csodaszámba menő véletlen később a tudomány halhatatlanjai közé is emeli őket.

Florence Baker és férje, Sir Samuel White Baker – Fotó: Wikipedia / Alphonse de Neuville

A maharadzsa, a mérnök és a vásárolt lány még egy darabig együtt utaztak a szárazföldön kelet felé, aztán elváltak útjaik. Azt, hogy Flóra és Samuel mikor és hogyan házasodtak össze, szintén homály fedi. Anne Baker a könyvében azt állítja, hogy férje dédapja a „vásárlás” után azonnal, még Bukarestben házasságot kötött Flórával. Az biztos, hogy Bakernek vissza kellett térnie az építkezés helyszínére, ahol rengeteg hivatalos levél és újság várta. A hírek olvasása közben felkeltette a figyelmét egy, a honfitársai által szerveződő Nílus-expedíció, amely eszébe juttatta korábbi Afrika-terveit. Miközben azon is gondolkodott, vajon nem túl korai-e Flórát bemutatni a családjának, nem volna-e helyesebb kivárni, amíg a fiatal lány megtanul angolul.

Így került előtérbe – többféle indítékból, de semmiképpen sem a tudomány iránti kizárólagos elkötelezettségből – a Nílus forrását kutató expedíció terve.

Anne Baker könyvében olvasható, hogy Flóra kétszer járt férje oldalán Afrikában. Első alkalommal alig húszévesen kísérte el Samuel Bakert a Nílus abesszíniai mellékfolyóihoz. Az expedíció utolsó tizenhárom hónapjában – 1863 februárjától 1864 márciusáig – a Baker házaspár súlyos megpróbáltatásokat élt át. Flóra heteken át lázas volt, válságos állapotban. Elgyötörten bár, de az expedíció végül megérkezett az Albert-tóhoz, amit Samuel Baker a királynő férjéről nevezett el, és amit akkoriban a Viktória-tóval együtt a Nílus két forrásának tartottak.

Majdnem öt, Angliában eltöltött év után, 1870-ben Lady Baker ismét csatlakozott férje expedíciójához, melynek célja a Felső-Nílus vidéki rabszolga-kereskedelem visszaszorítása volt.

Erről az expedícióról Flóra naplót vezetett, ezeket találta meg és adta közre Anne Baker 1972-ben. Saját bevallása szerint Flóra naplója száz évig szunnyadt Samuel Baker egyik gyermekének a házában.

A magyar kiadás előszavában Krizsán László kutató, a könyv szerkesztője azt írja: „Sass Flóra naplója – noha sorait áthatja a férje iránti rajongó szeretet, a szemtanú hitelességével tárja fel a gyarmatosítás kulisszatitkait. E napló az egyetlen forrásmű a világon, amely egy afrikai gyarmati hadjárat minden részletét leírja, a hitszegő szövetség-váltástól a politikai gyilkosságon keresztül az afrikai, hősi, egyszersmind reménytelen ellenállásig.”

Florence és Samuel White Baker egy 1890-ben kiadott könyv illusztrációján – Fotó: Wikipedia

És valóban, a naplót lapozgatva nem egy arc nélküli kutató szikár jegyzeteit olvashatjuk, hanem Lady Florence Baker személyében megelevenedik Sass Flóra, a hűséges társ, az érzékeny nő, a bátor feleség, a sokat szenvedő és nagyot alkotó magyar felfedező, aki hitelesen meséli el a korabeli gyarmatosítás valóságát. Úgy, ahogy addig senki sem írt erről.

„Annak ellenére, hogy Sass Flóra egy idegen hatalom képviselőjének oldalán jelent meg Afrikában, a bennszülöttek a Myadue, a Hajnalcsillag nevet adták neki. Azóta él és világít a Nílus menti törzsek regéinek égboltján a magyar asszony emlékét idéző hajnalcsillag” – írja Krizsán László.

Lady Florence Baker élete végéig férje hű társa maradt. A házaspár utolsó éveit dél-angliai házukban töltötte, Baker 1893-ban, Flóra 1916-ban hunyt el. Hamvaik a Worcesterhez közeli Grimley falu templomkertjében nyugszanak. Sass Flóra emlékére 2019-ben a Magyar Afrika Társaság kezdeményezésére emléktáblát avattak a Nílus partján, az ugandai Murchison-vízesés Nemzeti Parkban.

 

Felhasznált források: