Az író, aki örökre harminc marad – Sylvia Plath születésének évfordulójára

Kult

Az író, aki örökre harminc marad – Sylvia Plath születésének évfordulójára

„Mindenki én szeretnék lenni, a béna, a haldokló, a szajha, aztán visszabújnék a saját bőrömbe, hogy leírjam annak az embernek az érzéseit, gondolatait, aki voltam. De nem vagyok mindentudó. A saját életemet kell élnem, mindig ezzel az eggyel kell beérnem.” 

 

Ha még élne Sylvia Plath, amerikai költő és író, nagyjából annyi idős lenne, mint most a nagymamám. Nehéz elképzelni, milyen öregasszony vált volna belőle a kilencvenedik évéhez közeledve – bár van egy olyan sejtésem, hogy gyűlölné, ha öregasszonyoznák. Nem látom magam előtt, amint reggel almáspitét süt csendesen, este pedig gondoktól terhelten számolgatja, elég lesz-e a pénz a havi számlákra. Szívesebben képzelem el, amint már görnyedt háttal, romló szemmel, de még mindig szenvedélyesen ír. Úgy, ahogy fiatal korában tette, napi több verset is.

Az igazság az, hogy Sylvia Plath nem érte meg a harmincegyedik születésnapját sem,

ugyanis 1963 telén londoni lakásában úgy döntött, befejezi az életet. Termékeny művészként, kétgyermekes édesanyaként hátrahagyott mindent, ami addig történt vele itt a Földön, és ami még lehetett volna.

Ma, október 27-én, születésének évfordulóján írhatnék arról, mennyire tragikus ez a derékba tört élet, a korán sírba szállt tehetség, akinek a halála előtti hónapokban születtek a legmélyebb, legérettebb hangvételű versei, sokszor naponta négy is. Fejtegethetném mentális betegségét, milyen módszerekkel és hol kezelték, foglalkozhatnék a személyiségéből fakadó vívódásaival és sajnálkozhatnék a fiatal, gyönyörű nő csúnyán megromlott házasságán Ted Hughes angol költővel.

Sylvia Plath azonban egyáltalán nem ezt jelenti számomra.

Ő sokkal inkább akként a lányként él bennem, aki a róla készült fotókon tágra nyílt, csillogó szemekkel mosolyog a kamerába. Aki fehér fürdőruhában pózol a tengerparton, vagy a kerti nyugágyban ábrándozva gondolataiba mélyed. A vele készült rádióinterjú tanúsága szerint hangja határozott, erőteljesen csengő, gyorsan vág az esze, gyakran nevet, viccelődik.

Szavaiból egyszerre mélység, intelligencia és nyitottság érződik. 

Olyan ember, akivel szívesen elbeszélgetnék, hogyan látja a világot. Kezdetektől fogva tehetséges, már nyolcéves korában megjelenik verse. Pályája meredeken ível felfelé: Cambridge-i egyetem, egy hónap New York-ban a Mademoiselle magazinnál segédszerkesztőként, Fulbright-ösztöndíj, rendszeres publikációk. Kiapadhatatlan munkabírás jellemzi: később is keresi a szabadság és a művészi önmegvalósítás útjait. Tele van energiával – a gyereknevelés mellett tanít, folyamatosan ír, mindig önmaga egy szinttel jobb verzióját kutatja.

Hogyan élhetne egyszerre többféle életet? Hogyan legyen tökéletes író, tökéletes anya és feleség?

Mindenben a legjobb szeretne lenni, nem adja lejjebb, hajtja az ambíció. 

Sylvia Plath – ahogy én gondolom – valójában harcos. Harminc éven át dacol a ragyogó tehetséggel párosuló legsötétebb démonokkal: Naplói, posztumusz megjelent Ariel című verseskötete és regénye, a fiatal lány idegösszeomlását feldolgozó Üvegbura engednek legjobban bepillantást titkos univerzumába. Ez a világ tele színekkel – talán több árnyalattal és fokozottabb érzékenységgel, mint a többi emberé, de egészében teljes, hiszen Sylvia Plath soha nem volt átlagos. Hatást gyakorolt akkor is, ha a láthatatlan üvegbúra előbb-utóbb ránehezedett és lassan elfogyott körülötte a levegő.

„Mély lélegzetet vettem, hallgattam szívem jól ismert kérkedő lüktetését. Vagyok, vagyok, vagyok.” (Üvegbura, részlet)

Nyitókép: summonedbyfells / Flickr

Ajánljuk még: 

ÜNNEPI FILMAJÁNLÓ: 6 KULTIKUS MAGYAR ALKOTÁS A FORRADALOMRÓL
AZ EZER PAPÍRDARUVAL ELTEMETETT LÁNY EMLÉKÉRE – MA VAN AZ ORIGAMI VILÁGNAPJA
NEMCSAK A MESÉK, A REGÉNYEK IS TANÍTANAK: HAT KLASSZIKUS OLVASMÁNY AZ ÉLETRŐL

„Ahogy a Holokausztot, úgy a Rákosi-korszakot sem szabad elfeledni” – Interjú az ÁVH-krimit író növénytankutatóval
Az év legizgalmasabb krimijeként emlegetik a Szibériai csapda című ÁVH-regényt, melynek írójától sokkal inkább egy kétszikűek és zárvatermők magánéletéről szóló művet várnánk. Mennyire göröngyös az út egy kósza gondolat és a kézzelfogható könyv között, hogyan zajlik az aprólékos kutatómunka, és miért lenne fontos minden korosztálynak többet tudnia a sűrű köd övezte Rákosi-rendszerről? A kötet szerzőjével, Dr. Cserhalmi Dániellel beszélgettem.