A faragott templomairól híres Máramaros hagyományokban gazdag tájain istenfélő emberek sorsából szövődik a történelem fonala. A táj alázatos munkára nevelte az itt élőket, a hegyek ölelésében pedig a természettel szerves összhangot mutató kultúra alakult ki, melynek jellegzetességei közül a míves kézimunkák és famunkák, az össze nem téveszthető viselet és az áhítatnak otthont adó fatemplomok jelentik az örökséget.
Érdekessége e tájnak, hogy a tradicionális faragott fa kapuk magasan az égbe nyúlnak, akárcsak a fatemplomok elvékonyodó tornyai is – mintha a hegyeket akarnák legyőzni.
A szaploncai görög-katolikus templom – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet
Máramaros mágikus táj, amelyet csendben, hallgatózva és figyelmesen érdemes bejárni, aki pedig beszéli az itteniek nyelvét, annak érdemes időt szánnia a hagyomány utolsó őrzőivel való beszélgetésekre is.
A híres máramarosi fatemplomok ortodox és néhol görög katolikus felekezetek imahelyei, melyeket a 17. és a 19. század között építettek, hasonló stílusban – bizánci és gótikus formákat kölcsönözve a népi építészetbe.
1999-ben négy 17. századi és négy 18. századi fatemplomot ismertek el UNESCO világörökségi kincsként – a megyében összesen 93 ilyen fatemplom áll.
A templomépítészet történetében a különböző stílusok keveredése nem ritka jelenség, ami a kulturális és építészeti hatások összemosódását tükrözi. A pronaosz, ami a templom elsődleges, nyilvános előterét jelenti, gyakran tartalmaz egyfajta díszítő vagy elhatároló elemet, mint az ikonosztáz. Ezek az elemek a bizánci építészet sajátosságait tükrözik, hiszen a bizánci stílus jellemzője az elhatárolás, a tér szakralizálása, a félköríves vagy poligonális zárszerkezetek használata. A bizánci alaprajzok rendkívül változatosak lehetnek, de ismertek a többkaréjú keresztelőkápolnák és a nyolcszög alaprajzú szentélyek is.
A szaploncai ortodox templom – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet
A szaploncai temetőben álló templom is a máramarosi templomépítészet remeke 78 méter magas tornyával (ez a templom nem tartozik a világörökségi elemek közé).
A szaploncai ortodox templom hajója – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet
A templom körül kialakított temető története 1935-ben kezdődött, amikor Stan Ioan Pătraș, egy helyi fafaragó mester különleges ötlettel állt elő: színes, fából faragott síremlékeket kezdett készíteni, amelyeken nem csupán az elhunyt neve és életének évszámai szerepeltek, hanem személyes történetük, életük fontos momentumai, sőt gyakran haláluk körülményei is – mindezt sajátos, humoros formában megfogalmazva. Pătraș filozófiája szerint a halál nem az élet végét jelenti, hanem egy új kezdetet, és ezt a derűs világszemléletet tükrözik az általa készített síremlékek is.
A szaploncai temető részlete – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet
A sírjelek alapanyaga tölgyfa, magasságuk általában 2-2,5 méter. A keresztek háttérszíne az úgynevezett „szaploncai kék”, egy különleges, mély árnyalatú kék szín, amely nem véletlenül került a fejfákra. Ez a kék szín a helyiek hite szerint megegyezik azzal az árnyalattal, amelyet Stan Ioan Pătraș álmában látott, és amely az őslakosok szent színe volt. A kék szín emellett a reményt és a szabadságot is szimbolizálja, valamint a helyiek szerint ez a szín tartja távol a gonosz szellemeket. Jelenleg több mint 850 festett fejfa található a temetőben, amelyek mindegyike őrzi ezt a jellegzetes kék árnyalatot. A keresztek díszítőmotívumai között megtalálhatók a hagyományos román népi művészet geometrikus mintái és növényi ornamentikái is.
A szaploncai temető részlete – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet
A síremlékeken látható ábrázolások rendkívül részletgazdagok. A központi képen általában az elhunytat láthatjuk, életének egy jellemző pillanatában vagy foglalkozása közben.
A földművest ekével, a pásztort juhaival, a szövőasszonyt szövőszéke mellett ábrázolják. A képek nem idealizáltak, hanem az embereket a maguk valóságában mutatják be, gyakran humoros vagy éppen ironikus módon. A sírfeliratok gyakran társadalomkritikát is megfogalmaznak, utalva a kommunista időszak nehézségeire, a mindennapi élet küzdelmeire vagy éppen az emberi gyarlóságokra. Ezáltal a temető egyfajta történelmi dokumentummá is vált, amely hűen tükrözi a 20. századi falusi román társadalom átalakulását.
A síremlékeken látható motívumok gazdag szimbolikát hordoznak. A fejfákon gyakran megjelennek:
- életképek az elhunyt mindennapjaiból;
- foglalkozásra utaló eszközök és jelenetek;
- természeti elemek: nap, hold, csillagok, fák, virágok;
- háziállatok: különösen juhok és lovak;
- geometrikus minták, amelyek egyéb helyi kézműves alkotásokon is megjelennek;
- vallásos szimbólumok, mint a kereszt, galamb vagy angyal;
- közlekedési eszközök – különösen tragikus balesetek esetén;
- háztartási eszközök – a nők sírjain a szövéssel, fonással, főzéssel kapcsolatos eszközök, a férfiaknál a földműveléssel, állattenyésztéssel és a hivatással kapcsolatos kellékek.
A sírjelek jellegzetes színvilágán és faragásain túl kétségtelenül a sírfeliratok adják a temető egyediségét. Ezek a verses szövegek első személyben íródtak, mintha maga az elhunyt mesélné el életének történetét. A versek nyelvezetére jellemző az egyszerűség, a közvetlenség és gyakran a csípős humor. Nem ritka, hogy az elhunyt saját hibáiról, gyengeségeiről is őszintén vall, vagy éppen életének kevésbé dicső momentumait is megemlíti.
Részletek a szaploncai vidám temető sírfelirataiból:
Az anyós sírfelirata – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet
Az anyós sírfelirata
Az autóbalesetben elhunyt kislány
A részeges
A szaploncai temető részlete – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet
A temető szorosan kapcsolódik az ortodox vallási hagyományokhoz, ugyanakkor egyedülálló módon ötvözi azokat a helyi népi kultúrával.
Az ortodox hit szerint a halál nem végállomás, hanem átmenet egy másik létformába, amit a feliratok szemlélete is tükröz.
A szaploncai temető részlete – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet
Stan Ioan Pătraș 1977-es halála után tanítványa, Dumitru Pop Tincu vette át a hagyomány folytatását. Az ő munkássága alatt a temető nemzetközi hírnévre tett szert.
Mára több mint 800 színes kereszt található itt, és a hely Románia egyik legfontosabb turisztikai látványosságává vált.
Évente több tízezer látogató keresi fel a szaploncai temetőt.
A szaploncai temető részlete – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet
A vidám temető hagyománya ma is élő. Az új síremlékek készítésekor továbbra is követik az eredeti művészi elveket és technikai megoldásokat. A mai mesterek ugyanúgy kézzel faragják a kereszteket, és a festéshez is természetes pigmenteket használnak. A versek megírásában gyakran az egész közösség részt vesz, hiszen fontos, hogy a szöveg hűen tükrözze az elhunyt személyiségét és életének legfontosabb momentumait.
Bár úgy tűnhet, a szaploncai vidám temető egyedülálló kuriózum, a vidám hangulatú sírfeliratok gyakorlatát a magyar nyelvterület más vidékein is megtaláljuk. Említhetnénk példákat a székelykeresztúri, a nyírbogárdi, a bökönyi, a pétervásárai és börvelyi temetők sírjeleiből is: ezeket Derecskey Imre nyomán Az Est egyik 1919. évi számában is olvashatjuk.
A szaploncai temető részlete – Fotó: Németh Róbert / Roggs Fényképészet
A szaploncai Vidám temetőben sétálva, a sírfeliratokat olvasva, korántsem tűnik vidámnak ez a sírkert, inkább a falu életének képeskönyve bontakozik ki a szemünk előtt. Sűrítménye viszonyoknak, eseményeknek, sikereknek és kudarcoknak, melyek mérlegét a sírversek alkotói az utókorra bízzák.
A beszédes síremlékek valójában a helyi közösség kollektív emlékezetének őrzői.
Az élet természetes körforgásának tanúságaként él tovább a festett sírjelek és az élettörténeteket sűrítő sírfeliratok szaploncai hagyománya.
Ajánljuk még:
Dolláros Pista, Csalfa Mari, Csoki Juci és a többiek – A falusi csúfnevek külön világa
Ma már nem szükség-ajándékokat adunk, de az ajándékozás varázsáról nem kell lemondanunk
Fogások, amiket leginkább ünnepekkor fogyasztunk és a fűszerek, amelyek különlegessé teszik őket
