A rózsa illatával: túra a stájer tramini nyomában

Nincs messze, Budapesttől nem egészen három óra alatt elérhető a szlovén határ mellett elterülő Vulkanland. Nevét az egykori vulkáni tevékenységről kapta.

Az évmilliókkal ezelőtti geológiai folyamatok eredményeként jött létre a meredek dombokkal tarkított, változatos táj. A vulkanikus kőzet pedig remek borokat terem!

A környéke egyik gyöngyszeme a kicsiny Klöch település, amelyre majdnem véletlenül akadtam rá térképböngészés közben. A képeket látva már tudtam, hogy itt lesz majd a túrák kiindulópontja!

Útban Klöch felé – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho

Nem is tévedtem, mert Klöch bájos, kedves, vendégmarasztaló. Megérkezésünkkor épp a péntek délutáni termelői piacra készülődtek. Néhány árus kínálta a helyi sajtokat, sonkákat, pékárut, a stájer aranyat, a tökmagból készült ínyencségeket. Kastanien und Sturm – hirdették úton-útfélen, hiszen

ebben az időben a gesztenye és a murci a legnépszerűbb párosítás errefelé.

Mi is beneveztünk egy körre, a helybéliek helyet szorítottak a padon, és békés egyetértésben szürcsöltük az édes, picit opálos italt, ropogtattuk a frissen sült gesztenyét.

Franz Krainer egykori háza Klöchben – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho

Klöchöt nem véletlenül nevezik a délkelet-stájerországi borrégió gyöngyszemének. Aki megérkezik ide, máris megérti, miért. Körben mindenhol szőlőültetvények, a völgybe ékelődött falucska fölé az egykori vár romja magasodik.

Túra közben felfedezhetjük az 1856-ból származó határkövet, amely egykor Magyarország és Ausztria határát jelölte ki. A Szent György templom tornya sem magasodik a dombok fölé, megbújik a patak ölelésében. Egykor a bécsiek kedvelt klimatikus gyógyhelynek számított Klöch, szívesen jöttek ide pihenni a jómódúak. Különösen azért is, mert

1873-ban Franz Krainer megnyitotta az első természetgyógyászati központját, ahol többek közt hideg vizes eljárásokkal kúrálta a hozzá fordulókat.

A terápia része volt a séta, a mindennapos felgyalogolás a dombon álló romhoz is. Neves emberek köszönhették neki gyógyulásukat, mint például a legnagyobb osztrák meseíró, Peter Rosegger.

Az őszi táj árnyalatai – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho 

Klöch gyógyhelyként való virágzásának az első világháború vetett véget. Az alapító Franz Krainer asztalosmester és természetgyógyász munkásságára emlékeztet a település központjában a hideg vizes ösvény, amelyet a gyors folyású Klausen patak medrében építettek ki. Nekünk is igen jólesett az egész napos túra végeztével lehúzni a bakancsot, és végigsétálni a hideg vízben!

Ma a borrégió központjaként tartják számon a települést, betérhetünk a bormúzeumba, látogathatunk borospincéket, gazdaságokat, túrázhatunk és természetesen csalogató szálláshelyek garmadájából válogathatunk, hiszen itt nem lehet csak úgy átsuhanni. Meg is kell benne merülni.

Az írásos dokumentumok szerint 1444-ben már voltak itt elzálogosítható szőlőültetvények.

A tramini, a környék legfőbb fajtája remek mikroklímára talált itt a mészmentes, bazaltos-tufás termőtalajon.

Itt, az Alpoktól délkeletre, a domboknak a Mura állja útját, a déli mediterrán levegő találkozik a bércek felől zúduló hűvössel. Minden adott tehát ahhoz, hogy a borászok kiváló borokat készítsenek, a tramininek itt aztán különösen értik a módját! Három nap biztosan nem elég arra, hogy felfedezzük a tramini szőlő és a belőle készült minden titkát.

Szőlőültetvények a tramini hazájában – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho 

A borértő tudja, hogy a traminiben valahol mélyen ott rejtőzik a rózsa. Az illatában, a zamatában.

Nem véletlenül lett a rózsa a Tramini útjának jelképe: keresd hát a rózsát!

Szokatlan hármas: a pálmafa, a rózsa és a tramini – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho  

„Ha csak néhány napra, vagy órára, van úgy, hogy egy hétre, sőt még tovább, de minden esztendőben visszatér az idő, amit szeretnék úgy hívni, hogy: az aranynapok. A föld a nyárvégi esőktől újra nedves és puha. A levelekről a víz a port lemosta, s a lomb újra zöld. A hajnalok frissek, de a nap még meleg. S a hegyeken alkonyatkor langyos a nyugati szél. Aranynapoknak ezt az időt azért neveztem el, mert az ősz színe az arany. A levegőben apró ragyogó szemecskék tündökölnek, és ha az ember a hegytetőről a síkságra néz, úgy látja, hogy a tájat fénylő aranypor vonja be. A ragyogó ködben, a csillogó párában a kertek lustán pihennek s ettől a szendergő lassúságtól érik meg a szőlő, válik az alma habossá, ízesedik meg a dió, a mandula, az őszibarack és a szilva. Arany mézben úszik a föld és a napfény úgy fénylik, mint a sárga olaj.” (Hamvas Béla: Aranynapok)

Önkiszolgáló büfékből is kóstolhatjuk a hegy levét – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho  

Arany napok az ősz végén, ahogyan azt Hamvas Béla írja: ebben az élményben volt részünk ezúttal. A dombok lassan engedik útjára a ködöt, a völgyek puha ködpaplanba bújnak. Szerencsés, aki épp verőfényben kapja rajta a borvidéket. Nekünk sikerült, és az utóbbi idők talán legvarázslatosabb színű túráját tehettünk meg végig, a rózsaillatú tramini útján.

A változatosan kialakított útvonal hol aranyló szőlősorok, hol zizzenő avarszőnyeggel borított erdőben kanyargott.

Szőlőből erdőbe, erdőből szőlőbe. A szívet formáló padon megpihenve elmélázhattunk az élet furcsa folyásán. Hogy akár Hamvas Béla, a már említett arany napokon, örvendezünk az ősz eme csodájának, amikor érik a szőlő, koppan a dió, szusszan a pince, pottyan a körte – szemnek, szívnek szép harmónia. Odébb az erdő szín-orgiája. Ám nagyja azért lett oda, hogy most szőlősorok uralják a dombot. Ami látványnak és a pohárba aranylóan csurranva is elvarázsol. Nézem az integető erdőt, a sorakozó arany szőlőt, nem fura paradoxona ez az ember fondorlatainak?

Erdei megálló – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho  

A túraútvonalat nem csak úgy alkották meg, hogy lépten-nyomon újabb természeti szépség táruljon az ember szeme elé, hanem gondoskodtak arról is, hogy a túrában megfáradtak nehogy kiszáradjanak. Itt is, ott is önkiszolgáló italmérésekre lelhetünk. Emitt egy nyitott pinceajtó, mögötte hűtőszekrény kínálja a fröccsöt, szőlőlevet, ásványvizet. Amott egy kimustrált tűzoltóautóból választhatjuk ki a számunkra éppen legfinomabb üdítő italt. Az erdő mellett egy hordóból átalakított büfé, itt még helyi mézet is vásárolhatunk, mindenhol – természetesen – becsületkasszával.

Az utazó bárhol megszomjazhat – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho  

Az estét pedig stájer tramini-krémlevessel fejeltük meg. A magyar konyha fahéjas-szegfűszeges, édeskés borlevese, ami a böjtös idők, vagy éppen a szenteste kiváló bevezetője, itt egészen más ízzel robban be. Emez bársonyosan lágy, ránézésre, megtévesztésig hasonlít a magam készítette borlevesre. Ám csöpp hab-bóbitáján petrezselyemlevél billeg, jelezvén, hogy itt valami másról lesz szó.

A bortól savanykás, a húslevestől testes, a tejszíntől és a vajtól krémes leves mellé őrölt fahéjba forgatott, pirított kalácsszelet-falatkák várakoztak, hogy a tramininek egy újabb formájával köthessünk barátságot.

Tramini-krémleves – Fotó: Halmos Monika @rozsakunyho  

Aki természetkedvelő, netán borértő, aki szereti a világnak a szebbik és jobbik felét, ha néhány napra is, de legyen részese egyszer a stájer tramini élvezetének! Ellenállhatatlan, összehasonlíthatatlan – mondják, én meg már tudom, hogy felejthetetlen is a tramini útja a rózsa illatával, a stájer dombvidék ölelésében.

Kirándulásunk teljes fotógalériája itt nyílik:

Nyitókép: Halmos Monika @rozsakunyho