A hó és a csönd festője, akinek Csongrád mai arculatát köszönheti – 130 éve született Piroska János

Festményeiből megérthetjük ugyan a lélek rezdüléseit, de sorsát nem fedik fel a galériák nyugalmat árasztó Piroska János tájképek és csendéletek. „Piroska János ismeri a nyár rekkenő melegét, a tél csikorgó hidegét. Ismeri az érő kalász illatát és az ázott gúnya szagát. Ismeri a töltés oldalában alvó házak éjszakéit, a duma alatt alvók álmait, ismeri a talpakat, amelyek gyalogutat talpaltak a folyó mellett, és ismeri a kapákat, melyek a szőlősorok között billegtek. Ezek az ismeretek tekintenek le ránk e falakról a művészet hangján, mert a legtöbbet, a legigazabbat csak a költészet nyelvén lehet elmondani – ahogy Piroska János képei a költészet gyöngyszemei. Színei, formái harmonikusak, olykor gyöngédek, olykor bántóan kemények – mikor mit akar kifejezni. 

Egy közös vonása van azonban Piroska János minden munkájának: határtalan szeretettel és hőséggel szolgálni, bemutatni és műveken át segíteni a tágabb szülőföldet, a Tisza és Körös öszszefogta tájat, a benne élő embereket.

Felmutatni életük, sorsuk színeit, illatát. Felmutatni küzdelmeiket, vágyakozásaikat és álmaikat. Örömet, gyönyörűséget hozni, virágoskertet teremteni valóságosan is és képletesen is, és derűt, napfényt hozni szikár, gondokkal barázdált életükre” – olvashatjuk a Csongrád Megyei Hírlap 1977. decemberi számában megjelent Költészet – ecsettel című kiállításmegnyitóban.

Nyári Tisza-part – Piroska János, 1954 – Fotó: Wikipedia

 

Vajon Csongrád megismerését honnan érdemes kezdenünk? A helyismerethez nem elég utánaolvasni, ott is kell lennünk, elidőznünk, többször visszatérnünk, és legalább annyira fontos a kortársak megélésén keresztül szűrt városkép árnyalatainak felfejtése, mint a jelen szubjektív hangulatainak ízlelgetése. „És mi még ez a Csongrád? Az ezüst Tisza. Egyik nap csak nyurga kamasz, medréből ki sem látszik, a másik nap meg át akarja szakítani a gátat. Buzgón teremti buzgárait. És mi még? A Tisza holt ágainak nyugalma: nádasok, csónakok ringása a hínár szigetei között. Nyári szikrázás, szikrázó fény, téli jégzajlás. És mi még? Halászok lassú suhanása a vízen: hálók, halak villanása a vízen. És mi még? Kubikosok fáradozása és hidászoké. A komp külön világa, jelképes világ: örök vágyunkat jelképezi, hogy át akarunk jutni mindig, ha küzdve is, a túlsó partra. És mi még? Mi még a város? Mert azt hiszik sokan: minden alföldi város por és por. Pedig a város: győzelem e por fölött: vizek és felhők és ködök és kertek és fák és kicsike erdők, ligetek és parkok virágai. Ez a porváros fölötti színes és gazdag élet, ez a város, ez lehet győzedelmünk!

Azért soroltam mindezt oly sokáig, mert ennek, épp ennek a festője Piroska János, a porváros fölötti létnek. Két szóval ha mondanám, festője a hónak és a csöndnek”

– így fogalmazott Pintér Lajos a Tiszatáj című folyóirat 1998. évi 10. számában közzétett, egy 1990-ben elhangzott A hó és a csönd festője. Elkalandozó sorok Piroska Jánosról című kiállításmegnyitó beszédében.

Piroska János főhadnagyi egyenruhában 1915 után – Fotó: Wikipedia

Most nem vállalkozhatunk nagyszabású várostörténetre, csupán egyetlen sors alakulásán keresztül mutatjuk meg az azt meghatározó legfontosabb helyszínt: szülővárosát. Piroska János Csongrádon született, egy bognármester legidősebb fiaként – felmenői a 18. században Erdélyből, Csókfalváról költöztek Magyarországra. A Szegeden abszolvált matúra után behívták katonának, a frontra vezényelték, és megsebesült, de jószerével meg sem várták, hogy rendesen felépüljön belőle, ismét az orosz fronton találta magát, ahol újabb sebesüléseket szerzett. A fiatalember háborús „karrierjének” azonban ez sem vetett véget: 1917-ben Erdélybe küldték, a frontra, onnan fél év után Piave vidékére. Innen, az olasz frontról szerelt le, főhadnagyi rangban. 

E korai évek tanúságaként maradt ránk kézzel írt háborús naplója, melyből megismerhetjük a felnőtt életét a harctéren kezdő fiatalember jellemét, az első világháborúban eltöltött négy év eseményeit az 1914 és 1918 szeptembere közötti bejegyzésekből. 

Piroska János harctéri naplójának első oldala – Fotó: Wikipedia

Miután a frontról hazatért, 1921-ben beiratkozott a Képzőművészeti Akadémiára, ahol olyan mesterek keze alatt tanult, mint Glatz Oszkár, a nagybányai posztimpresszionista festészet ikonikus alakja, a plain aire festészet képviselője, és akinek a népviseletek vásznon való megörökítését is köszönhetjük vagy Edvi Illés Aladár Munkácsy-díjas festő és Rudnai Gyula Kossuth-díjas magyar festőművész. Alig két éve tanult az akadémián, amikor 1923 karácsonyán letartóztatták: az otthon töltött ünnepek alatt, karácsony estéjén a csongrádi zsidó nőegylet bálján bombát dobtak a művelődési ház Magyar Király dísztermébe. A három halálos áldozatot követelő incidens folyományaként hetven embert tartóztattak le, közöttük Piroska Jánost is, aki három hónapot töltött vizsgálati fogságban. A következő év szeptemberében megtartott szolnoki tárgyaláson végül – bizonyítékok hiányában – mindenkit felmentettek.

Varsaszedő halász – Piroska János, 1985 – Fotó: Wikipedia 

Bizonyára életének ez az eseménye is hozzájárult ahhoz, hogy 1926-ban beiratkozott a szegedi Ferenc József Tudományegyetem jogi fakultására, ahol 1930-ban jogászdoktori diplomát szerzett. Mai szemmel is szokatlan társítás és ritka tehetségről árulkodik a két egymástól eléggé távol álló pálya iránti érdeklődés, de Piroska János életútjában mindkettőnek kulcsszerepe lett a későbbiekben, hiszen festőkénti is kiteljesedett, de jogászdiplomával a kezében 1933-ban közéleti szerepet is vállalt szülővárosában: Csongrád főjegyzője, majd polgármestere lett. Mi mindent köszönhet Csongrád Piroska János polgármesternek? 

„A város megindul az önállósodás útján, mai képe akkor rajzolódik ki egy nagy ívű elképzelés nyomán. Csatornáznak, utakat szélesítenek, felépül a városháza, az állami borközraktár, a református templom, saját villanytelepe lesz Csongrádnak, s ekkor alakul ki a mára védett platánsor arculata, melyhez saját jövedelmével is hozzájárul”

– foglalja össze tömören Lehoczky Leopoldina Az igazi Piroska János című írásában, mely az Átalvető 2007. évi 61. számában.

Csongrádi Tisza-part – Fotó: Gáspár Kinga 

Magánéletében is erre az időszakra tehető az egyik pozitív fordulópont: 1938-ban nőül vette a bocsári Svastits Evelint, akivel két leányuk született. Polgármesteri tisztségétől 1941-ben kénytelen volt nyugdíjba menni. Az oroszok bejövetelekor Pestre menekítette családját, ő maga egyedül tért vissza Csongrádra, ahol népellenség vádjával le is tartóztatták. Két hónap börtönben töltött idő után a vádak alól felmentették ugyan, de nyugdíjától és vagyonától – felesége házát is beleértve – megfosztották. Piroska János kálváriája még itt sem ért véget: 1945 után többször is letartóztatták, végül 1952-ben kitiltják a korábban saját maga által vezetett városból. A kitiltás a hírhedt hortobágyi Borsós-tanyára való kitelepítést jelentette, ahol másfél évig – a kényszermunkatáborok felszámolásáig – az elhurcolt emberek életén osztozott egy juhhodályban. Asztalosként dolgozott. A 2006-ban megjelent Száműzöttek a Hortobágyon. Emlékek a borsósi kényszermunkatáborból 1952-1953 című, Dr. Kováts Dániel által szerkesztett kötetben, mely a kitelepítés éveiről szóló visszaemlékezések gyűjteménye, idősebbik lánya, Makay Attiláné dr. Piroska Éva 

A borsósi kényszermunkatáborból való szabadulás után a család visszatért Csongrádra, ahol azonban korábbi lakásukban mások éltek már, szőlőbeli házukat a helyi bútorgyár használta.

Az 1956-os események válaszút elé állították Piroska Jánost: a város újra bizalmat szavazott neki, és kérték, hogy vállalja el ismét a polgármesteri tisztséget, de visszautasította a közéleti szerepvállalást. Ennek ellenére újfent letartóztatták, és hetekig tartották fogva.

A Csongrádi halászfaluban – Fotó: Gáspár Kinga 

Szabadulása után az ekkor 62 éves festőművész visszavonult, és utolsó évtizedeit a festészetnek szentelte. A sok meghurcoltatás után termékeny évek következtek, olyannyira, hogy

Piroska János a festészet egyik legnehezebb műfajában, a módosításokat, javításokat nem toleráló akvarellfestészetben alkotott maradandót: életműve a műfaj egyik megkerülhetetlen magyar kulturális öröksége.

Az Alföld realista akvarellfestője mindvégig hű maradt szülővárosához és az itt élő emberekhez. Csongrád város posztumusz Pro Urbe díjjal tüntette ki 1989-ben.

Ez a díj azonban nemcsak számára hozott elismerést a családban: Piroska János Réka lánya évtizedekkel édesapja után követte őt Csongrád polgármesteri székében (1990–1994) – munkásságáért ugyancsak részesült a kitüntetésben – unokája, az ugyancsak Csongrádon élő Losonczi Áron építészmérnök pedig a fényáteresztő beton feltalálásáért kapta meg a rangos elismerést.

A Csongrádi pontonhíd – Fotó: Gáspár Kinga 

„Festészete a tájban és a virágban leli meg önmagát. Festőnek éppen olyan mint embernek. Emberségében azonban élnek mesterei is. Tájképeiben Rudnay Gyula viharos erejű látomásaira emlékezik, virágaiban talán Glatz Oszkár szelíd impresszionizmusa üt át. E kettősség egyúttal színvilágában is megmutatkozik: a fellegtorlaszoló sötétben kavargó tiszai tájak, faluvégek komor színei után jön a virágcsokrok üde harmóniája. Akárcsak az életben, avagy a népdalban: ki-kiderül, meg beborul...” – mondta egyik legjobb barátja és ismerője, László Gyula 1970. október 11-én Balassagyarmaton, egy kiállításmegnyitón Piroska Jánosról és festészetéről – a beszéd a Művészet című folyóirat 1971/3. számában jelent meg.

Egy éve már, hogy rendszeresen Csongrádra visz az utam. A Körös-torok, az irigylésre méltó strand, a város arculatát ma is meghatározó híres platánsor, a Piroska Jánosról elnevezett park, a város szecessziós építészeti remekei, a hajdani kubikosok emléke, a ringatózó pontonhíd, a Hungaricumként is elismert hajdani halászfalu ma is lakott ékszerdoboza – a Csongrádi értéktár megannyi kincse mind külön-külön is figyelemreméltó. Az alföldi kisvárosok bája, emberi léptékű vonásai csodát tesznek az itt időző szemlélővel. Érdemes betérni egy csongrádi halászlére, esetleg csíramálét kóstolni, majd jóféle csongrádi kadarkával leöblíteni élményeinket! A részletekre figyeljünk, hiszen az andalító nyugalomban e Tisza-parti város minden szeglete izgalmas történeteket rejt! Ezek jó részét pedig bizonyosan Piroska János is ismerte.

Nyitókép: Tavaszi áradáskor – Piroska János, 1980 – Fotó: Wikipedia