A hat-nyolcezer éves alföldi kerámiák az ősvilág arcait mutatják – Bárczi Imre Zsolt kerámiaművésszel beszélgettünk

Kerámia manufaktúrád a „Meander” nevet viseli. Mit jelent ez? 

A meander szót leggyakrabban a folyók vonatkozásában használják, olyan erősen visszaforduló folyókanyarulatot jelent, melyet ha levágnak, holtággá válik. A vizek leginkább akkor alakítanak ki ilyen kígyózó medret, amikor lapos, alföldi területen haladnak, mint amilyen lakóhelyem, a Sárrét területe. Püspökladány és környéke az évmilliók során folyton változott, a nagy szabályozásokig mindenféle folyók jöttek-mentek a területen. A táj most konzervált állapotban van: a vizeket gátak közé szorították, azonban nem emberi léptékben számítva ez csak egy pillanat.

A gátak előbb-utóbb leomlanak, a folyók pedig újra visszaveszik a tájat.

A Sárrét folyóitól én nemcsak a meanderező vonalakat kaptam, itt hagyták számunkra azt a hihetetlen jó minőségű hordalékot is, melyből az elmúlt évezredek fazekas művészei, illetve jómagam is dolgozhatok. A Kárpát-medence folyóközi természete miatt kifogyhatatlan az alapanyag évezredek óta. A folyók agyagából készítem a folyók vonalát mutató kerámiákat.

Ezeket a motívumokat ráadásul az őskori neolitikus, bronzkori kerámiákon is gyakran megtalálhatjuk…

Ahogyan a matematikában és a művészetekben is megtalálhatjuk az efféle vonalvezetést! A folyóknak filozófiai szempontból is nagy szerepe és jelentősége van, mint a kezdetet és véget összekötő végtelen időfolyam, vagy az „örök folyó”. Az idő folyását nem teljesen körkörösen képzelem el, mert bár úgy tűnhet, hogy mindenféle ciklusok szerint ugyanoda tér vissza, de a valóságban mégis mindig másabb lesz. A meanderekhez hasonlóan megközelít egy olyan állapotot, amiben egyszer már volt, de mégsem válik ugyanazzá. Talán az én művészetem is egy ilyen visszatérő pontot jelöl: találkozom az ősi idők formáival, de tűpontos másolás helyett átemelem és a mai kor kívánalmai szerint használom őket.

Hol bukkansz ezekre a formákra, motívumokra?

Püspökladány térsége mindig lakott terület volt, a környéket járva folyamatosan neolitikus tárgyakra bukkanhatunk. Az ősi kunhalmok környéke kifejezetten gazdag ilyen leletekben. Régi hely ez, és sok ősi mesterség élt itt, ahogyan azt Szűcs Sándor Régi Sárrét világa című munkájában leírta. A régészeti feltárások során ráadásul nemcsak használati edények, de különféle szobrok is előkerültek, ezek állnak leginkább rokonságban a mai alkotásaimmal.

Az ősvilágból hozom a formákat, de oly módon alkotom őket újra, hogy a mai ember lakótereibe, mindennapjaiba is beilleszthetők legyenek.

Kilencvenöt százalékban a Kárpát-medence régészeti leleteivel foglalkozom, elsősorban az alföldi kerámiákkal, csak ritkán tekintek ki a világ más részeire. A környéken talált leletek között vannak olyan nyolcezer éves szobrok, öt-hatezer éves edények, amik olyan egyetemes ősformákat mutatnak, melyeket a világon mindenhol ismertek. Az itt kiásott edénynek formai szempontból simán rokonságot mutatnak a hasonló korú kínai edényekkel, szobrokkal. És bár az iskolában az őskorról nagyon felületesen tanulunk, így a legtöbben azt hiszik, alig néhány emlék maradt meg ebből az időszakból, ez nem igaz. Én például csak húsz-huszonegy évesen találkoztam a füzesabonyi halomsíros kultúrából ismert kerámiákkal, bronzkori bütykös edényekkel.

Ez az ősi egyetemesség az, ami miatt a mai kor embere is azonosulni tud a munkáiddal?

Igen. Ezekben a formákban egy spanyol, egy holland, vagy akár egy maja leszármazott is megtalálja ugyanazt az üzenetet. Az ősformák szó szerint mindenkit megérintenek, a kérdés csak az, hogy az adott emberben milyen szinten van még meg az ősemlékezet. Akiben jobban megmaradt, az nyilván jobban rá tud hangolódni ezekre a tárgyakra. Nem árt tudni azonban, hogy a rusztikus forma jelenleg szubkultúra, nem könnyű kiválasztani azt a formát, ami a szélesebb közönségnek is szimpatikus.

 

Mi kell ahhoz, hogy ilyen tárgyakat állítson elő valami?

A hagyomány továbbgondolásához önbizalomra és mellette hatalmas alázatra van szükség, azt változtatni csak óvatosan lehet. Ha egy több ezer éves formába magamat is bele akarom rakni, akkor rögtön más lesz, mint ezer évvel ezelőtt, amikor más rakta bele magát. De nem elég a belső alázat, szakmai felkészültségre is szükség van. Amikor egy igazán munkás plasztikát készítünk, ismerni kell az agyagot és a formát, hogy égetéskor ne repedjen, törjön. Az elődök is mindig az aktuális lehetőségeket használták a lehető legjobb módon. Ők például növényi alapú festékekkel dolgoztak, nem mázzal, amire egyébként én is nyitott vagyok. Egy használati tárgyat azonban nem feltétlen szerencsés könnyen sérülő anyagokkal készíteni, itt jöhet képbe például a modernkori mázak használata.

Az ősi formák szükségszerűen dísztárgyakat eredményeznek, vagy készítesz használati tárgyakat is?

Inkább dísztárgyaim vannak, a használati tárgyakat főleg azért készítettem, mert azokon teszteltem a mázakat. A figurális területet érzem magaménak, ugyanakkor vannak olyan szobrok, amiket vázának is lehet használni, és bikaszobrok, amik lehetnek kiöntők. Nehéz ez, mert jobban szeretik az emberek a használati tárgyakat, ugyanis nem tudják, hogy minden használati tárgy egyúttal dísztárgy is lehet. Ha ezt megismerjük, a szokásaink is változhatnak. Különösen értékes lehet egy-egy használati tárgy a lakókörnyezetünkben, ami több ezer éves múltunk darabjait idézi, és nem maja import, hanem a sárréti kurgán hazai megfelelője, ami ráadásul sokszor még régebbi is, mint a távolról hozott elemek.

Honnan lehet tudni, hogy hány éves egy eredeti tárgy?

Rengeteget olvasok régészeti szakirodalmakat, járok előadásokra, találkozok régészekkel. Bízom az ő tudásukban, a fő információkat tőlük szerzem.

Mit gondolsz, hat-nyolcezer év múlva mit találnak majd a mai időből?

Sok izgalmas dolgot tudnának találni, csak

nem biztos hogy a rengeteg szemét között rálelnek majd az értékekre.

Kérdés az is, mennyire lesz folytonos a civilizáció öt-hatezer éves távlatban előre tekintve. Mi sem feltétlen tudjuk, mire használtak bizonyos tárgyakat, pedig hat-nyolc ezer év óta nem is volt akkora civilizációs vagy kulturális szakadás. Most  nagy változások vannak a világban. Viszont az én kerámiáim hat-nyolcezer év múlva biztosan meglesznek, még ha csak töredékekben is. Bízom bennem hogy lesz, aki akkor is érteni fogja őket.

Fotók: Bárczi Imre Zsolt