5 film nőnapra, nőkről, nőknek

Kult

5 film nőnapra, nőkről, nőknek

Nem tudom, hogy mi az ideális program nőnap alkalmából. Várni, hogy kapunk -e virágot vagy csokit? Elmenni, és csapni egy „csajos estét”? Elgondolkodni azon, hogy miért van szükség egy ilyen ünnepre? Egy jó filmhez viszont akármi jó apropó lehet! Így összeszedtem az utóbbi öt évből öt olyan, kevésbé ismert filmet (és sorozatot), amik a női sors szépségeit és/vagy fájdalmait mutatják be.

Megszállottak viadala

Kevés férfiasabb zsáner létezik, mint a pszichopata gyilkos és az őt üldöző nyomozó macska-egér játékára specializálódott filmek világa. Az még előfordulhat, hogy az egyik vagy a másik fél véletlenül nem férfi, de az, hogy mindkettő, az már igazán ritkaság.

Kép: imdb

Az eddig két évadot megélt sorozat alapfelállása pedig pont ez. Villanelle (Jodie Comer) intelligens, fiatal és gyönyörű nő, aki történetesen az egyik legprofibb bérgyilkos, ráadásul az a fajta, akinek a munkája a szenvedélye. Eve (Sandra Oh) a brit titkosszolgálatnál dolgozik, de munkaköre közelebb van az aktatologatáshoz, mint a James Bond féle bevetésekhez, és első nagyobb dobása lehetne Villanelle levadászása. Kettejük furcsa fogócskájáról szól a sorozat.

A kölcsönös tisztelettől, a gyűlöleten és szereteten át a féltékenységig, szinte minden érzelem előkerül, ahogy egyre közelebb jutnak egymás megértéséhez.

Nemcsak kettejük kapcsolata, de a film stílusa is igazi hullámvasút. Egyszerre csavaros kémtörténet, fekete humorú komédia és pszichológiai dráma. Már csak ezért is érdemes megnézni, illetve minden idők egyik legeredetibb női pszichopata karaktere miatt is!

Period. End of a Sentence

A tavalyi év egyik nagy Oscar meglepetése volt, hogy a legjobb rövid dokumentumfilm díját egy menstruációról szóló alkotás vitte el. A film az indiai vidéket mutatja be, ahol – hasonlóan a harmadik világ több országához – amikor megjön a lányok menzesze, a nehézségek miatt lassan kikopnak az oktatásból. Mivel a témát még mindig tabuk övezik, nem kapnak megfelelő felvilágosítást. A ház körül fellelhető – gyakran kétes tisztaságú – rongyok segítségével próbálják átvészelni a „nehéz napokat”, és mivel az iskolák 40 százalékában nincs külön női mosdó, előbb elmaradoznak, majd teljesen lemaradnak a tanulmányaikban.

Szinte hihetetlen, hogy a huszonegyedik században vannak olyan szegletei még a világnak, ahol nem megfizethető a betét vagy a tampon, és gondot okoz a nőknek a menstruáció,

sőt a társadalom stigmaként kezeli, tisztátalannak tartva a menzeszt.

Kép: imdb
 
A dokumentumfilm azt mutatja be, ahogy részben helyi kezdeményezés hatására, részben pedig külföldi segítséggel megoldást találnak, vagy legalábbis segítenek a helyzeten. Figyelemfelkeltő és elgondolkodtató alkotás, hiszen nemcsak Indiában kezelik tabuként a menstruációs szegénységet, de például itthon sem foglalkozunk vele sokat, pedig egy létező probléma. A nem egészen félórás film egyszerre megdöbbentő és érzelmileg megterhelő.

Huszadik századi nők

Az egyetlen film a listán, aminek a főszereplője egy férfi. Vagyis inkább egy fiú. A Huszadik századi nők ugyanis a 15 éves Jaime felnőttéválásának nehézségeit mutatja be, ugyanakkor a film nemcsak címében, de sztorijában is inkább azokról a nőkről szól, akik hatással vannak rá. Dorothea (Annette Bening), az édesanyja, aki mindig is sajátos módon nevelte fiát, fél, hogy elveszíti kettejük kapcsolatát a tinédzserkor viszontagságai között.

Úgy dönt, hogy nem kell férfi ahhoz, hogy férfit neveljen a fiából, így a Jaime életében fontos nőket hívja segítségül.

Julie (Elle Fanning), a szomszéd lány, akibe reménytelenül szerelmes, de aki tőle „csak” a számára biztonságot nyújtó szeretet várja, amit mástól nem kap meg. És ott van Abbie (Greta Gerwig), anyjának albérlője, aki méhnyakrákkal küzd, és maga is keresi küldetését, önmagát az életben.

Kép: imdb
 
Nem a csavaros története miatt izgalmas a film, inkább a kis történések és az érzések viszik előre. Egyfajta pillanatkép három, nagyon különböző életszakaszban lévő nőről, akik mind a saját módjukon igyekeznek egy fiúból férfit faragni. Közben pedig az is kiderül, hogy a felnövésben nem az a legnehezebb, hogy férfivá és nővé váljunk, hanem, hogy önmagunk maradjunk, és ezért képesek legyünk felelősséget vállalni.

A számolás joga

A film három fekete nő – Katherin Johnson, Mary Jackson és Dorothy Vaughan – valós történetét meséli el, akik a hatvanas években dolgoztak a NASA-nál. És nem takarítóként, hanem matematikusként, még ha sokan nem is akarták elismerni őket.

Kép: imdb

A filmben az USA és a Szovjetunió közötti űrharc kellős közepén járunk, ráadásul épp az amerikaiak vannak lépéshátrányban. Az idő szorít, be kell hozni a lemaradást, ehhez azonban a kutatócsapatnak először félre kell tennie szexista és rasszista előítéleteit. A hölgyeknek pedig a nemek és rasszok közötti egyenlőtlenség ellenére ki kell tartaniuk álmaik és szenvedélyük mellett egy fehér férfiak uralta munkahelyen, hogy végre az amerikaiaknak is sikerüljön a világűrben megkerültetni a Földet valakivel (aki egyébként természetesen fehér és férfi).

Bár az alaptörténetet számos ponton feltupírozták, és a valóságnál sziruposabb is lett, de ezek ellenére is hihetetlen igaz történet arról, hogy milyen akadályok és buktatók álltak a hatvanas években a mérnökök előtt, akik véletlenül éppen nők voltak és feketék. A történet pedig mai szemmel is inspiráló, hiszen bizonyos tudományos és mérnöki területeken még mindig nem egyenlő a nemek aránya.

Lady Bird

Egy bonyolult, szeretetteljes, de mégis konfliktusos anya-lánya kapcsolat áll a Lady Bird középpontjában. Christine McPherson (Saoirse Ronan) saját magát keresztelte Lady Bird-re, mintegy utalva arra, hogy kirepülne a fészkéből. Végzős gimnazista, így

más dolga sincs, minthogy feszegesse a határait, rájöjjön, hogy ki az igaz barátja, szerelembe essen (egyszer-kétszer) és legfőképpen fontos leckéket kapjon önismeretből, újra és újra.

Közben éppen felvételizik, és éppen figyelmen kívül hagyja családja szorult anyagi helyzetét, hiszen úgy érzi, a világ csak kisvárosa határán túl kezdődik.

Kép: imdb
 
Arról a szakaszáról szól a tinédzserkornak, amikor már mindent érzünk, de még nem tudunk mindent. Amikor már túl szorosnak érezzük a kötelékeket, ki akarunk belőlük szakadni, de csak utólag vesszük észre, mennyit is jelentettek nekünk. Ilyen kötelék a főszereplő édesanyjához fűződő viszonya is. Túlságosan hasonlítanak egymásra, makacs és szenvedélyes természetűek, ezért egymás idegeire mennek, de közben szükségük is van a másikra. Kapcsolatuk nem mentes a sebektől, de mégis eltéphetetlen, pótolhatatlan. Kettejük se veled-se nélküled viszonyának őszintesége emeli ki a filmet az átlagos coming of age mozik közül. (És ha már nőnap, azt is meg kell említenem, hogy a filmmel a rendező, Greta Gerwig legjobb rendezés jelölést zsebelt be, mindössze ötödik nőként az Oscar-díj történetében.)
 
Nyitókép: imdb