Védett növényeink – az adriai sallangvirág

Bár az adriai sallangvirágot csak 1978-ban írták le a tudomány számára új fajként, a nyolcvanas évek elején, 1982-ben máris védetté nyilvánították ezt a mészkedvelő, főleg sztyepréteken, cserjésekben, karsztbokorerdőben, cseres-tölgyesekben és utak szélén fellelhető fajt, ami

hazánkban fokozottan védett, természetvédelmi értéke 250 ezer forint.

Az adriai sallangvirág (Himantoglossum adriaticum) 40-80 centiméterre növesztheti hajtásait, amiken akár 15 centiméteres lombleveleivel is találkozhatunk – 40-45 virágból álló virágzata mellett. Mézajka mélyen háromhasábú, halvány vörösbarna, ami az alapjánál világosabb és bíborszínű vagy vörösesbarna foltokat visel. 

Fotó: Wikimedia / Roland.aprent 

Főként május végétől júliusig virágzik, de augusztusban, sőt kivételes esetben még szeptemberben is találkozhatunk egy-egy virágba borult példányával.

A sallangvirág érdekessége, hogy nem termel nektárt, hanem megtéveszti a beporzókat, így biztosítja megporzását nagy cukortartalmú nektár termelése nélkül is.

Főként poszméhek és méhek tömegeit igyekszik magához vonzani, ezzel biztosítva fennmaradását, ami közel sem egyszerű, hiszen állományainak fennmaradása nagymértékben függ a szaporodási sikertől, ami jelentősen ingadozik a különböző évjáratok, állományok, és az egyes példányok között is: míg a példányok jelentős része egyetlen termést sem fejleszt, más tövek akár minden virágukból termést érlelhetnek. 

Fotó: Geograph / Mike Pennington

Az adriai sallangvirág egyike hazánk négy közösségi jelentőségű kosborfajának, négy nagyobb és egy kisebb állománya ismert, de az utóbbi években több új élőhelyére is rábukkantak Zala és Veszprém megyében. Elsősorban száraz gyepi környezetben, félárnyékos helyeken fordul elő, de régóta ismertek a faj útszéli és felhagyott szőlőhegyeken lévő állományai is – egyetlen biztos termőhelye sokáig csak a Keszthelyi-hegységben volt.

Az 1990-es évek végén felmerült az igény a faj komolyabb védelmére, ugyanis a Pénzesgödör-Pilikáni útvonalon a túralovasok lovai a téli, kora tavaszi időszakban kitaposták a tőlevélrózsákat,

ezzel hatalmas károkat okozva az állományokban. Ehhez hozzáadódott az is, hogy gyakran „eltűntek” a feltűnő virágzatok, vagy letapossák őket a kirándulók, rosszabb esetben pedig még a gumókat is kiásták. Szerencsére azóta hazánk több más területén is jegyezték előfordulását, ami egy természetvédelmi szemléletformálás és egy tudatos védelmi intézkedés együttes hatásának köszönhetően nagyobb eséllyel élheti túl az emberi hatásokat.

Fotó: Wikimedia / Björn S...

Bódis Judit megfigyeléseinek köszönhetően tudjuk, hogy a legnagyobb hazai populáció ma már a Sümeg–Tapolcai-háton található, nagyobbrészt a közút szélén. Az általa megfigyelt években a mintegy 1000–2000 egyedből a virágzó példányok száma 10 és 214 között váltakozott. A szakember szerint

a mai állományok számára a legjelentősebb veszélyeztető tényező a becserjésedés, azonban a faj képes új helyeken is megjelenni, így bízhatunk állományainak fennmaradásában.

A már korábban is említett szeszélyes virágzási jellemzők miatt azonban nem dőlhetünk hátra, hiszen annak ellenére, hogy a legkedvezőbb években 5000 megjelenő tőről is olvashatunk, ezeknek jobb esetben is csak 10%-uk jut el a virágzásig.  2012-ben például olyan rossz éve volt a sallangvirágnak, hogy az egész országban mindösszesen 22 virágzatot sikerült találniuk a kutatóknak.  

Az Uzsai- erdő kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület fenntartási tervéből azt is megtudhatjuk, hogy számos olyan emberi hatással kell szembenéznünk, ami komoly gondot okozhat az adriai sallangvirág állományainak fennmaradásában. Ilyen például a legeltetés vagy kaszálás megszüntetése, ami erős cserjésedéshez és a faj számára optimális félárnyékos élőhelyek visszaszorulásához vezethet.

A rossz időben végzett kaszálás a tőlevélrózsák és a virágzatok megsemmisüléséhez vezethet, az utak szélesítése, az árkok karbantartása esetén pedig sérülhetnek az egyedek.

Nem véletlen tehát, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság útszéli kaszálásának idejét a magszórás utánra időzítik.

Fotó: termeszetvedelem.hu

Láthatjuk tehát, hogy természeti értékeink megőrzése közel sem egyszerű feladat, és számos, egymással szorosan összefüggő tényezőtől függ. Ezért is kell mindannyiunknak felelősséget vállalnunk környezetünkért, amihez hozzátartozik az is, hogy tájékozódásunkkal, ismereteink bővítésével és felelős döntéseinkkel segítjük a szakemberek munkáját.

Nyitókép: Jazýček Jadranský