Védett növényeink: a dombi ibolya

A dombi ibolya (Viola collina) igen apró termetű tavaszi virágunk: átlagos magassága tíz centiméter, és csak nagy ritkán éri el a 15 centimétert. Indák nélküli, és rendkívül illatos évelő ibolyafajunk, aminek szárlevelei nincsenek, tőlevelei viszont sárgászöldek, szürkésen szőrösek, szíves vállból kerek-tojásdadok, hegyesedők és fűrészes-csipkés szélűek. 

Virágai világosibolya színűek, az alsó szirom kicsípett, a többi viszont ép. A sarkantyú körülbelül 3 mm hosszú, egyenes, fehér vagy ibolyásfehér színű. Enyhe idő esetén már kora márciustól előfordulhatnak virágzó egyedei, amelyekben akár májusig, ritkán júniusig is gyönyörködhetünk.

Fotó: Pixabay / Markéta Klimešová

Mészkedvelő faj: cserjésekben, lejtősztyepekben volt elterjedt, azonban az utóbbi évtizedben inkább északi kitettségű ritkás gyertyános-tölgyesből és dolomitsziklagyepből érkeztek állományainak leírásai.

Eurázsiai flóraelemünk, amivel legnagyobb eséllyel a Budai-hegységben, a Vértesben, a Bakonyban, a Pannonhalmi-dombvidéken, a Balaton-felvidéken, a Keszthelyi-hegységben és a Vasi-dombvidéken túrázva találkozhatunk.

Leírásainak történelmi érdekessége, hogy a Bükk területein talált példányait sokáig tévesen Viola hirta-ként azonosították, és első bükki bizonyító példányáról is csak utólag derült ki, hogy valójában nem Viola hirta, hanem a dombi ibolya került a gyűjteménybe. A felsőtárkányi Kecskor-hegyese és Balázs-hegy vonulatából származó, 1954. július 10-i példányáról azóta bizonyosságot nyert, hogy a dombi ibolya bükki populációjából származik, ám az első élő példány igazolására egészen 2007. május 10-ig kellett várni: Vojtkó András az Ómassa fölötti Szuszogó sziklaerdejében találkozott vele.

2012- ben kezdődött el a növény szisztematikus keresése, amelynek eredményeként eddig 96 lelőhelyen, több mint 4000 egyede került elő a bükki vidéken. 

Fotó: Pixabay / Wikimedia Images

Szűk ökológiájú, kis versenyképességű, csekély magtermésű növény, ami pont ezen tulajdonságai miatt kapta meg a védettséget.

Sajnos ökológiai, cönológiai viszonyai nem kellően feltártak, és számos bizonytalanságot rejtenek. Magyarországon ennek egyik fő oka a növény relatíve ritka előfordulása és a célzott cönológiai felmérések hiánya. 

Meghatározása nem egyszerű feladat, azonban pár információval segíthetünk a felkutatásában: A hazai ibolyafajok nagyobb része később nyílik, a kora tavaszi fajok egy része pedig indás. A dombi ibolya közeli rokonai közül a csuklyás ibolya (Viola ambigua) főleg löszös élőhelyeken fordul elő, és virágszíne sötétebb, sarkantyúja ibolyás. A dombi ibolyára leginkább hasonlító borzas ibolya (Viola hirta) könnyen ellenőrizhető: ennek virágai nem illatosak, így ha illatfelhőt nem tapasztalunk egy dombi ibolyára nagyon hasonlító virágmező közelében, akkor az valószínűleg borzas ibolya lesz.

Fotó: Pixabay / Martin Hetto

Jeles képviselőivel kertekben is találkozhatunk, sőt: magjaihoz is hozzájuthatunk az online magbörzéken, árusító helyeken.

Gondozása viszonylag egyszerű feladat. Mérsékelt vízigénye miatt nem igényel öntözést, sőt: a sok vizet jobb elfelejteni, mert az könnyen gyökérrothadást okozhat.

Bár árnyékban is jól érzi magát, a dombi ibolya inkább a napfényes helyeket kedveli, és általában csak -5 °C-ig bírja a hideget, ezért a nagyobb fagyok alatt jobb takarni. A tápanyagban dús talajt meghálálja, de ebben is érdemes mértékletesnek lenni.

A dombi ibolya 1988 óta élvez védettséget Magyarországon – természetvédelmi értéke 5000 forint.

Nyitókép: Pixabay / KIm Dae Jeung