Védett növényeink: a cselling

A cselling mészkerülő faj, melegkori reliktumnak tekinthető, szárazságtűrő és pionír. Napos bazaltsziklákon, sziklahasadékokon és acidofil sziklagyepben él, idehaza a Balaton-felvidéken találhatóak ismert élőhelyei. Bőrszerű levelei igazán jellegzetessé teszik, ezért könnyen felismerhető. Szent György-hegyi populációja kicsi (mindösszesen 100–200 egyedből áll).

Egyes szakemberek szerint máshol a Kárpát-medencében nem fordul elő, kifejezetten hazánkra jellemző növény, bár ezt számos feljegyzés cáfolja. A legelfogadottabb álláspontok szerint legközelebb Horvátországban, a Fruška-Gorában is él, bár ez mit sem változtat azon a tényen, hogy

hazánk egyik legnagyobb florisztikai ritkaságáról beszélhetünk.

És bár a cselling elterjedési területe hatalmas – Eurázsia déli részétől a Himaláján és Etiópián át a Pireneusokig számos helyen fellelhetjük állományait –, mégis igen ritka, különleges fajként tartják számon. 

A cselling illusztrációja – Fotó: Wikipedia

Értékét tovább növeli az is, hogy a jégkorszak előtti harmadidőszak flórájának máig fennmaradt maradványfaja, aminek állományai gyakran és sokáig burkolóztak a csendes háborítatlanság ködébe. „Míg a jégkorszak idején jóval hidegebb éghajlat uralkodott Magyarországon is, addig a jégkorszak előtt majdnem szubtropikus vegetáció díszlett. Ennek a növényzetnek volt a tagja a cselling-páfrány. A jégkorszakot azért tudta átvészelni, mert a Szentgyörgy-hegy délkeleti bazaltsziklái viszonylag meleg és védett környezetet biztosítottak neki” – olvashatjuk a leírásokban. 

A Debreceni Egyetem TTK Növénytani Tanszékének munkatársai szerint Julius Baumgartner osztrák bryológus (más néven mohász, azaz olyan szakember, aki aktív tudományos érdeklődéssel figyeli és kutatja a mohákat) a Szent György-hegy moháinak tanulmányozása közben bukkant rá 1901-ben.

Cselling – Fotó: Wikipedia / Krzysztof Ziarnek, Kenraiz 

A történet szerint Baumgartner azt hitte, hogy a magyar botanikusok az itteni populációt már ismerik, ezért nem publikálta felfedezését. Csak jóval később, 1912-ben egy közös kirándulás során említette Degen Árpádnak több mint egy évtizeddel azelőtti felfedezését, aki még ugyanabban az évben felkereste a lelőhelyet, és meggyőződött a cselling jelenlétéről. 

Egy, a páfrányfélék családjába tartozó fajra bukkant a balatoni vidéken, ami kis termetéről és levéllemeznél hosszabb levélnyeléről volt ismert. Levelei tojásdadok, hosszúkás kerületűek, és 3-5 cm szélesek. Kétszeresen szárnyasan szeldeltek, szárnyacskái ép szélűek, fonákjukat pedig sűrűn elhelyezkedő ezüstfehér pelyvaszőrök fedik.

Cselling – Fotó: flora.on / Carlos Aguiar

Igénytelen faj, de nagy szárazság idején levelei egészen összepöndörödnek, hogy segítsék a levelet a túlélésben: nem pusztulnak el, hanem az első eső hatására újraélednek. 

Elterjedési jellegzetességeiből adódóan talán nincs kitéve olyan nagy veszélynek az emberi világ oldaláról, de megőrzése és állományainak kímélése mindenképpen fontos feladatunk. Hiszen gondoljunk csak bele: egy felfoghatatlanul hosszú múlt ritkaságszámba menő fennmaradt emléke, ami olyan korok történéseit őrzi, amelyekbe aligha adódik betekintésünk. Ha másért nem, hát ezért tiszteljük, és vigyázzunk rá!

Nyitókép: flora.on / Carlos Aguiar