Te tudod, miért nevezik halálórának a kopogóbogarat? - Hihetetlen történetek a rovarvilágból

Amikor az elefántok ijedt trombitálással rohannak valamilyen láthatatlan ellenség elől, kevesen gondolnánk arra, hogy vándorhangyák üldözik őket. Kevés rettegettebb ellensége van ugyanis ezeknek a csodás monstrumoknak: a vándorhangyák kíméletlen vadászok. Gyűrűs alakzatban, ezrével cserkészik be a zsákmányt, és bemásznak az ormányába, a fülébe, a szemébe, majd addig marják, míg az a földre nem esik össze.

Jól megtervezett, átgondolt és tűpontos stratégia: mindezt parányi lényektől. Ahogy mondani szokás, kicsi a bors, de erős. És való igaz, a rovarok világában egészen meglepő képességekkel megáldott fajokat találunk, amelyek a tudomány érdeklődését is felkeltették. Közülük mutatunk most be párat. Utazásra felkészülni, a szürrealitások percei várnak ránk!

Az éjszakai vándorok segítője

Él a Földön egy forró égövi pattanóbogár, a kukujo. A kukujo a legfényesebben világító bogár a bolygón, amit az őslakosok kis ketrecekbe zártak, hogy lámpásként használják őket. A kukujo olyannyira erősen világított a vaksötét éjszakában, hogy fénye mellett még olvasni is lehetett. Idehaza világító kukuzsó vagy kukujóbogár (Pyrophorus noctilucus) néven ismerjük őket, de tűzbogaraknak vagy tűzlegyeknek is nevezik őket.

Előtorán két kidudorodó viaszsárga világító foltja van, ami folyamatosan, zöldes fénnyel világít. A fényét kikapcsolni nem tudja, viszont az erősségét képes szabályozni, ami akár 45 millilambert is lehet (a millilambert a fénysűrűség mértékegysége, ami egyenlő a lambert egy ezredrészével). Nagy tömegekben él az erdő sűrűjében, így ha egy vándor több egyedet is lámpásba zár, kiváló éjszakai fényt tud varázsolni magának. És ha még ez sem elég: a kukujo a fagyasztást is túléli – számos beszámoló született azzal kapcsolatban, hogy a leszüretelt gyümölccsel együtt lefagyasztott bogár a felolvasztás után magához tért és elsétált…

A könyvtárak rettegett ellenségei

A könyvtárakat nemcsak olvasók látogatják, hanem olvasójegy nélküli hívatlan vendégek is: rovarok tucatjai, akik észrevétlenül alakítják ki saját kis világukat a megsárgult lapok között. Közéjük tartozik a könyvtetű, a múzeumbogár, a szűcsbogár, a nagy kopogóbogár és az ezüstös ősrovar is.

Egy részük a papírt, mások a kötést preferálják,

de még náluk is veszélyesebbek lárváik, amelyek képesek henger alakú járataikkal lyukasra szaggatni a polcon várakozó könyveket.

Hazánkban a legnagyobb károkat a kenyérbogár (Anobium paniceum) okozza. Lárváját 1721-ben egy száraz kenyérdarabban találták meg, innen származik elnevezése. Nagyon falánk könyvpusztító rovar, a fertőzött könyvek 80 százalékában megtalálható. Igen szapora, egy nőstény petéiből megfelelő körülmények között akár 800 ezer új álszú is keletkezhet egy év alatt. Lárvája, a „könyvmoly” vagy „könyvszú” főként a tábla bőrborítása alatt lévő ragasztóanyagokat pusztítja.

Az önkéntes asztalos

Régi mondás, hogy az öreg bútor azért megy tönkre, mert megszuvasodik. Nem véletlen a megfogalmazás. A bútorszú – számos más társával együtt – ugyanis rendkívül gyors pusztítója bútorainknak. A nőstény lerakja petéit a bútor hasadékaiba, a kikelő lárvák berágják magukat a fába, és itt éldegélnek, egészen kiterjedt alagúthálózatot létrehozva.

Legismertebb bútorrongáló bogarunk a halálóra vagy kopogóbogár (Anobium). Nevét onnan kapta, hogy fejét magasra emelve beleveri hatalmas rágóit a fába, ezzel

olyan kopogó hangot hallat, ami egy csendes szobában kísértetiesen hangzik.

A régi babonák szerint ez a hang a halál órájának ketyegése, ami nem is lehetne távolabb az igazságtól, ugyanis a valóságban ez a kopogóbogár hívogató nászzenéje, amivel a szerelmes bogár a párját csalogatja.

Mivel gerendákban, épületszerkezeti elemekben is meghúzhatja magát, érdemes ellene védekezni: a bogár befurakodását megakadályozza, ha sós vizet itatunk a szerszám- vagy épületfa felületébe, ha bevonjuk kátránnyal vagy más riasztó bevonattal. 

Az ács, akit jobb komolyan venni

Az épületgerendákat, ajtófélfákat, fenyőből készült szerkezeti elemeket és padlózatot a házi cincér (Hylotrupes bajulus) pondrója szereti a legjobban. A körülbelül 22 milliméteres kis pondró meneteket fúr a fenyőfába, de elég óvatos ahhoz, hogy munkája az utolsó pillanatig rejtve maradjon. Kívülről ugyanis semmi sem látszik, kártételére csak akkor derül fény, amikor ránk szakadt a tető.

És ha valaki azt hinné, hogy mindez túlzás, itt áll példaként a nancyi operaház esete: feljegyzések szerint fából készült színpadát olyannyira átrágta a pondró, hogy az beszakadt. Ugyancsak írásos bizonyítékokat olvashatunk pincébe zuhanó zongorákról, amik szintén a cincér pondróinak köszönhetik nem várt útjukat (Horti József: Félelmetes rovarok. Búvár Könyvek. Móra Könyvkiadó. Budapest. 1966).

Gyógyítók

A rovarok mérgét már ősidők óta felhasználja az emberiség a gyógyításra. Az egyik első ilyen gyógyír a hólyaghúzó bogarak mérgéből kinyert kantaridin volt. Az általuk kiválasztott anyag a bőrön hólyagosodást idéz elő, innen a nevük. Bizonyos állatokra nézve (kacsákra, házinyulakra, kutyákra és macskákra) a kantaridin erősen mérgező, főként ha a bélcsatornába vagy vérükbe kerül. Az emberi testben elsősorban a vesékre hat. A görögök híres orvosa, Hippokratész alkalmazta először gyógyszerként, aki felfedezte vizelethajtó hatását is.

A népi kuruzslásban afrodiziákumként is ajánlják, bizonyítottan izgalmi állapotot fokozó ajzószer. Bevételét követően az ivarszervek vérbősége kifejezettebb lesz, azonban túladagolása émelygést, hányingert, hányást, hasmenést és altesti fájdalmakat is kiválthat, huzamos használata pedig súlyos vesegyulladást okozhat. Nem játék: az emberre nézve is veszélyes méreg lehet, ezért csak a legnagyobb körültekintéssel szabad alkalmazni.

Híres gyógyítók méheink is, amelyek mérgének kinyerésére kész mérnöki csodák születtek. Ugyanis a méh szúrás után elveszíti fullánkját és potroha alsó felét, aminek következtében elpusztul. Így hiába kitűnő reumatikus fájdalmak elleni ereje, a méhméreg kinyerésének komoly ára van. De ahogyan az lenni szokott: az ember nem hagyja annyiban, és hosszú évek kísérletei árán létrejöttek

az első méhfejő gépek.

Az első ilyen gépek egy üveglemezből és egy arra feszülő dróthálóból álltak, erre helyezték a méheket, és árammal kényszerítették őket a mérgük kiadására. Később már el is kábították az állatokat, és bódult állapotukban rázták meg őket árammal, aminek következtében mérgüket kicsöpögtették. Az, hogy ez menyire humánus vagy sem, az megítélés kérdése, mindenesetre a méhméreg előszeretettel alkalmazott reuma elleni szer.

Már ebből a pár példából is láthattuk, milyen lehetőségekben és csodás képességekben gazdag élet van körülöttünk – csak időt kell szánnunk a megismerésükre. És mielőtt bárki pánikba esne: nem szükséges átvilágítanunk a házat attól félve, hogy a cincérek miatt leszakad a plafon – pusztán érdemes tisztában lennünk a jelekkel, hogy időben tudjunk reagálni egy-egy váratlan helyzetre.