Szuperhős, különc vagy átlagember-e a mai gazda? – Népi gazdálkodási képzés indul

Népmesei fordulattal élve, egyik szemünk sír, a másik nevet. Sír, mert nem értjük, hogyan számíthat kuriózumnak mindaz, ami még akár 40-50 éve is a vidéki Magyarország alapvető tudásának számított? Nem tudjuk, hová tűntek azok az emberek, akik ezeket az ismereteket a hétköznapok otthoni valóságában az életük teljesen természetes részeként élték meg, s adták tovább utódaiknak… Riasztó, hogy az egykor teljességgel mindennapi tudással bíró emberek ma valamiféle szuperhősként állnak a többiek előtt, s már a sokszor „ott még bezzeg” vidékek határon túlra szakadt fiataljai is felkapják a fejüket programunkról hallva… 

A másik szemünk viszont nevet, mert a képzés hírét valami egészen elképesztő lelkesedés fogadta, emberek tucatjai jelentkeztek azonnal, sokszorosan túllépve szellemi és fizikai kapacitásunk határait. Igen, van még szándék és vágy az emberekben, vannak nem is kevesen, akik hálával fogadják, ha a valóságtól sokszor igencsak elszakadt rutinjukat életszagú feladatokkal, teremtő tudással fűszerezik. Csak legyen, aki segít nekik.

Mindezen talán nem is kellene annyira meglepődni… Urbanizálódott világunkban a falvak egyre inkább veszítik el arcukat, s válnak a közeli városok alvókerületeivé, miközben a még megmaradt értékeikre az ott élők is egyre inkább pusztán rekreációs adottságként tekintenek.

Hozzáteszem gyorsan, egy ma teljesen átlagos életmód esetén – elsőre – talán ez nem is meglepő.

Könnyen belátható, hogy a hétköznapok során lenyomott 8-12 órás műszakokat követően az embernek egy idő után alig marad kedve a ház körüli feladatok jelentette „B” oldalt is ellátni...

...így aztán a veteményes és az aprójószágok helyét is logikusan a pár perc alatt nyírható gyep veszi át, a harapnivaló inkább a boltok polcairól kerül az asztalra, a kakast pedig előbb-utóbb csendháborításért perelik. 

Persze a világ nem (mindenhol) ennyire szélsőséges, és mint az most is kiderült, igenis van igény a teremtő munkára képessé tevő tudásra. Van igény azon öregek meséire, akiknek gyermekkorában a virtuális világot „csak” a templom festett ólomüveg ablakinak fényjátéka és öregapáik meséi jelentették, de hétköznapjaikat teljes jelenlétben, valódi alkotó pillanatok alkották.

De csak azért, mert régi valami, még korántsem biztos, hogy van helye a mában, ahogyan attól sem érdemes azonnal hasra esnünk, ha éppen a legújabb kor vívmányát tárják elénk. A régi tudás mellett szükség van a 21. század minden teremtő tudására és ismeretére is! Számomra egyre kevésbé az a kérdés, hogy egy adott helyzetet hogyan oldotta meg Dédapám, sokkal inkább az, hogy ha itt lenne, most hogyan tenne az adott pillanatban?! Mi az a régi tudás, amely a mában is helytálló, és mi az az új, amivel ezt ki tudom egészíteni?

Hogy mindehhez vajon egy arasznyival is közelebb tudunk-e kerülni, az majd decemberben kiderül… A tematikájában az évkör rendjét követő képzés a Gróf Széchenyi István Népfőiskola és az Ürmös Porta szakemberei együttműködésében indult, további jelentkezőket az idei programra sajnos nem áll módunkban fogadni.