Ahogy kitekintek az ablakon, kora délutáni szürkeség oson a kertben. A jó kedvért – és a vázámban pompázó mimózához illően – szokásommal szöges ellentétben sárga ruhát öltöttem, amelyhez jól passzol a karácsonyra kapott Klimt-mintás sárga zokni. Igen ütős és látványos összeállítás, hiába, farsang van, közeledik a tavasz, vidámságot és színt kell vinni az életünkbe. Ha odahaza van a munkahelyünk, akkor meg is tehetjük!
Nem győzök betelni a mimóza illatával – nekem ez azóta a februárhoz hozzátartozik, mióta a születésnapomra először kaptam egy szálat. Néhány éve pedig egy olaszországi síelés alkalmával ellátogattunk Triesztbe is, ahol a kikötő felé hajlott hátú nénikék kis csokorban árulták a mimózát – mesebélinek tűnt a kéklő tenger, a mimózaárusok, és a távolodó tél összhangja.
A mimóza fenséges, finoman fűszeres illata, bátortalan, apró kis bogyócskái szívderítőek. Ez a kedves virág, amit mi mimózának nevezünk, hivatalos nevén ezüst akácia (Acacia delbata), és az őshazája Ausztrália. A XVII. században terjedt el az olasz és a francia Riviérán, és mivel az európai mediterrán partvidékeken boldogan él, minden év februárjában Nizzában mimóza-fesztivált is rendeznek. Eddig csak elbűvölő képeket láttam erről az eseményről, de talán egyszer majd lesz arra lehetőség, hogy a februári hazai zimankót néhány napra felcseréljem egy sárgában ragyogó és bódítóan illatozó mimózafesztivállal. Egyébként szegről végről mi is kapcsolódhatunk a fesztiválhoz: Nizza város önkormányzata korábban ajándékozott egy mimózafácskát a szegedi Fűvészkertnek, és ez a fa pompásan érzi magát a dél-alföldi üvegházban. A tél végén bontja itt is virágait, tehát nem muszáj egészen Franciaországig utazni, ha februári virágzást látnánk.
A franciák azért jobban megadják a módját: a mimózának saját útja van, ami Bormes-les-Mimosas-tól Grasse-ig tart. Itt januártól márciusig élvezhetjük az enyhe klímán az azúrkék és a sárga összeölelkezését, ráadásul az út kerékpárral is bejárható. Ha egyszer erre adnánk fejünket, a látvány élvezete mellett szóba elegyedhetünk a mimózatermesztőkkel és teliszívhatjuk magunkat a mimóza illatával. Franciaországban az ezüst akáciát a „virágkötők mimózájának hívják”, míg Olaszországban a nőnap szimbólumaként tekintenek rá.
A mimóza nálunk a tél végén vágott virágként kapható, de a kertészeti árudák kínálatában fellelhetők dézsában nevelhető, fagymentes helyen teleltethető, kis gömb alakú fácskává növő bokrok is. Apró sárga virágai gömböcskékbe tömörülnek, és ezek a kis sárga pomponok fürtbe rendeződve hajlonganak a szárakon. A mimózákról elterjedt, hogy érintésre összecsukódnak – ez a Mimosa pudica nevű növényre igaz, de a sárga mimóza, vagyis ezüst akácia másként érzékeny. Ha alszik, ha esik az eső, vagy ha fázik, akkor szépen összecsukja levélzetét. Ez a növényi érzékenység jelenik meg a „mimózalelkű”, könnyen sértődékeny emberre használt jelzőben is.
A mimózát máshol is megtalálhatjuk: néhány éve hazánkban női névként is megjelent, de az illatszeripar, parfümgyártás fontos alapanyaga is ez a virág, sőt: a textiliparban és gyógyászatban is használják. A napsütést idéző Mimosa-koktél – amelyről úgy tartják, a tél legszexibb koktélja – azonban csak nevében hajaz a növényre: sárga, mint maga a virág, ám nem a mimózától, hanem a narancslétől!
Aki eddig még nem ismerkedett meg ezzel a különleges növénnyel, ne késlekedjen. Egy szál mimóza két-három hétig pompázik a vázában, s vele a tél fagyos arcán arany mosolyként dereng a tavasz.
Ajánljuk még: