Diákkoromban orchideakertészetben dolgoztam egy ideig. Az ország egyik legnevesebb magánkertészetében, ahol az akkor hazánkban még különlegességnek számító csónakorchideákat (cymbidiumot) kezdték termeszteni.
Ez a félepifita, vagyis félig talajon, félig fákon élő növény nem szereti a tűző napot, így nyáron árnyékolni kell. Virágzáshoz viszont hűvösre van szükség, ezért a melegházat olykor hűteni szükséges. Magas páratartalomban érzi jól magát, így ezekben az üvegházakban igazi „élmény” dolgozni: fullasztó a meleg pára, a levelek, mint egy sűrű nádas, összekaristolják a bőrt, a munka olyan itt, mint egy dzsungelharc. Az értékes növények közé viszont nem engedtek bárkit, így aki részesült e kegyben, és kibírta a körülményeket, busás fizetést kapott.
Ott szembesültem azzal, hogy ez a szépséges növény mennyire különleges – legalábbis nálunk. Akkor még nagy megtiszteltetésnek számított, ha valaki ajándékba egy átlátszó műanyag dobozban, vízzel telt fiolába helyezett, egyetlen darab orchideavirágot kapott. Később, bár ritkán, de előfordult, hogy egy-egy szép szál orchidea jelent meg a virágüzletek kínálatában, borsos áron, és arra igazán rá kellett szolgálni, hogy valakit ilyennel lepjenek meg.
Ahogy a világ változik, úgy fordult az orchidea sorsa is: hála a növénynemesítőknek, olyan fajtákat állítottak elő, amelyeket már könnyűszerrel tarthatunk cserépben a lakásban, és aki ügyel rá, sok-sok évig gyönyörködhet a virágzásban.
Az orchideának hatalmas rajongótábora van. Sokan kisebb-nagyobb üvegházakban, télikertekben tartják szépséges gyűjteményüket, és évente két alkalommal kiállítás keretében, a Magyar Orchidea Társaság szervezésében mutatják be őket. Itt látható aztán igazán, hogy milyen sokoldalú ez a növénynemzetség! Leírni nem lehet azt a sokféleséget, ami az apró, szabad szemmel alig látható kis ékszerorchideáktól a ma már közönséges csónak- és papucsorchideákon keresztül egészen a bambuszorchideákig tart.
A legnépszerűbb, a legkönnyebben tartható a lepkeorchidea – legtöbbször ilyenekkel találkozhatunk az üzletekben, kisebb-nagyobb cserepes növényként. Vannak vadon élő, védett növényeink, amelyek szintén az orchideák nagy családjába tartoznak, de ez már egy másik történet lesz.
Az viszont nagyon sokakat érdekel, hogy az orchideát meg lehet-e enni? Izgalmas kérdés, főként, hogy például a
kedves fűszerünk, a vanília is orchidea.
Az orchidea természetes élőhelyén sokféleképpen bekerül a konyhába: van, ahol sütve, főzve, van, ahol salátaként szolgálják fel. Ismerek olyan orchidearajongót, aki kis télikertjében neveli a teljesen vegyszermentes orchideákat, hogy aztán desszerteken, tortákon keljenek új életre és varázsolják el a vendégeket.
Magam is készítettem egy ízben kandírozott orchideákat egy nagyon extra alkalomra, de ennek ellenére azt gondolom: ha már nagy gonddal felneveltünk egy szép ág orchideát, gyönyörködjünk a szépségében, élvezzük a látványt, az illatot – ne akarjuk már mindenképpen teljesen magunkévá tenni. Csak ha tényleg olyan igazán különleges alkalom szüli az orchideaevést. Természetesen, csak tiszta forrásból: csakis a magunk nevelte, vegyszermentes virágokat!
És hogy érdemes-e az orchideát az internetes hiedelmekre hallgatva jégkockával öntözni? Utánajártunk!
Ajánljuk még:
EZÉRT KELLENE MINDEN GYEREKNEK DOLGOZNI A FÖLDDEL
EGY FILLÉRES NÖVÉNY, AMIVEL LUXUSKERTET VARÁZSOLHATSZ
BORBÁS MARCSI: KERTEM – 35. RÉSZ
