„Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne, nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein” – nem csak a dúnántúli manduláról

A rózsafélék (Rosaceae) Prunoidae alcsaládjába tartozó Amygdalus alnemzetségnek jelenleg körülbelül ötven faja ismert, és ezek közül ezidáig csak két faj fajtáinak termesztését valósították meg: a manduláét és az őszibarackét. A mandula (Prunus dulcis) őshazájának Nyugat-Ázsiát tekintjük, de a szakemberek szerint a Levante térségben (a mai Szíria, Libanon, Jordánia, és Izrael területén) kezdték el először a termeszteni.

A kutatóknak régészeti bizonyítékokkal sikerült igazolniuk, hogy már a korai bronzkorban (azaz ötezer évvel ezelőtt) nemesítették, és fogyasztották a mandulát. 

De találtak belőle Tutanhamon sírjában is, és az is ismeretes, hogy az Ázsiát Európával összekötő selyemúton haladó kereskedők a mandulát is használták ügyleteikhez. A mandula már az emberiség korai történetétől fontos vallási és kulturális jelentőséggel bír: az Ószövetség könyveiben Áron kivirágzott mandulavesszejéről olvashatunk, ami az isteni jóváhagyást, a hűséget jelképezte.

Fotó: Unsplash / Sajaya

A ránk maradt írásos feljegyzések arról tanúskodnak, hogy a mandula mindig is az egyik legfinomabb terménynek számított történelmünk során. Amikor a bibliai József testvérei Egyiptomba mentek, hogy gabonát szerezzenek, apjuk ezt mondta nekik:

„Vegyetek a föld válogatott gyümölcseiből a ti edényeitekbe, és vigyetek ajándékot annak a férfiúnak; egy kevés balzsamot, egy kevés mézet, fűszerszámokat, mirhát, diót, mandulát.” (Mózes I. 43. 12.) 

A mandula számos kultúrában a szépség, a remény és az újjászületés szimbóluma is, a Római Birodalomban például az újdonsült házasok fejére mandulát szórtak, hogy szerencsés gyermekáldásban lehessen részük. Állítólag innen ered a ma is életben lévő szokás, miszerint a násznép cukorral bevont mandulát kap, ami a boldogságot, a gyermekáldást, az egészséget, a gazdagságot és a hosszú életet jelképezi.

Fotó: Unsplah / Marcia Cripps 

Alakját gyakorta fedezhetjük fel perzsa szőnyegekben, és a román kori művészeti alkotásokban is elő-előbukkannak a mandula jellegzetes formái. Nálunk Jannus Pannonius tette ismertté Egy dunántúli mandulafáról című alkotásával – bár ekkor még csak dísznövényként ismerhettük idehaza, ugyanis az akkori fajták nem tudtak beérni a hazai környezeti feltételek között. Hazai termesztése csupán a 19. század végén kezdődött el, méghozzá a szőlőt elpusztító filoxéravésznek köszönhetően.

A szőlők helyére mandulát és barackot ültettek: ezzel próbálták meg pótolni a hatalmas károk okozta űrt. 

Fotó: Pixabay / Jose Viparra

Janus Pannonius: Egy dunántúli mandulafáról

Fotó: Pixabay / Van3ssa

Ma legnagyobb termőterületeit Észak-Amerikában találhatjuk, ahova spanyolországi ferences szerzetesek vitték el az 1700-as években. A kaliforniai mandulások világhírűek: közel 25 fajta terem ezen a vidéken,

amelyek nagy része kereskedelmi forgalomban is kapható. A második legnagyobb mandulatermesztő Spanyolország, ahol bár több száz fajtája él, közülük csak ötöt fedezhetünk fel a kereskedelmi termesztésben.

Fotó: Pixabay / Panalope 883

Hazai termesztése során két nagy akadállyal kell megküzdenünk: a bizonytalan termékenyülésből adódó alacsony termésmennyiséggel és az egyre gyakoribb késő tavaszi fagykárral. Folyamatosan zajlanak a kutatások azzal kapcsolatban, hogy melyek azok az alany-nemes kombinációk, amelyekkel ez a két fő probléma kiküszöbölhető, és a mandula termesztése biztonságossá tehető. Termelői tapasztalatok szerint

nehéz megtalálni a mandula termesztésének helyes módját, a kemény héjú fajták egyike ugyanis úgy hullik, hogy a földről kell összeszedni, a másik pedig rendszeresen moníliafertőzéssel küzd, a papírhéjú mandulát pedig a madarak dézsmálják meg.

Ha ez még nem lenne elég, a mandulának saját levéltetve is van, ráadásul a növény virágzási és termési ideje is hektikusan változik. A számítások szerint egy fa egy szezonban 4-11 kilogramm termést hoz, ami egyben azt is jelenti, hogy nagyon kiszámíthatatlan a hozama, ráadásul számtalan betegség és károsító fenyegetésének is ki van téve. 

Fotó: Pixabay / NoName13

Hazai termesztése tehát egyelőre tele van kérdőjelekkel, fogyasztása azonban számos egészségügyi előnnyel jár, így mindenképpen ajánlott beépítenünk az étrendünkbe. Fogyasztható része a mag belsejében található: ebből készül a világhírű marcipán is.

Az európaiak a keresztes háborúkban tanulták meg a marcipánkészítést az arabok segítségével, és a feljegyzések szerint először Katalóniában készítettek marcipánt a 12. században.

Fehérjét, zsírsavakat, olajat, szénhidrátokat és ásványi sókat tartalmaz, de kálium, kalcium, magnézium, réz és foszfor tartalma is figyelemreméltó. Tápanyagösszetételének köszönhetően fogyasztása előnyös lehet keringési betegségek és cukorbetegség esetén, és képes enyhíteni a gyulladásos folyamatokon, továbbá segíthet az oxidatív stressz megelőzésében is. Rendszeres fogyasztása segíthet a csontrendszer állapotának javításában, illetve a fogszuvasodás kialakulásának megelőzésében is.

Fotó: Pixabay / Martin Hetto

A mandula fogyasztása jót tesz a keringési rendszernek és a szívnek is, és hozzájárulhat a vérnyomás optimalizáláshoz. A mandulában B2-vitamin és L-karnitin is található, amik jó hatással vannak az idegrendszerre: segítenek megelőzni a kognitív funkciók romlását. Többek között ezért is ajánlják rendszeres fogyasztását Alzheimerben és demenciában szenvedőknek. E-vitamin tartalmának köszönhetően olaja kiváló bőrápoló, ezért számos kozmetikum alapvető összetevője.

Fogyasztása során azonban legyünk mértékletesek: egy maréknyi mennyiségnél ne együnk többet naponta!

Készíthetünk belőle magtejet, tehetjük turmixokba, felhasználhatjuk főzéskor és pirítva is fogyaszthatjuk, de ha a nyers fogyasztás mellett döntünk, akkor az enzimek felszabadulása érdekében áztassuk be pár órára, és csak utána együk meg!

Fotó: Pexels / John Riches

Végül szeretettel ajánljuk kedvenc mandulás receptjeinket:

Nyitókép: Unsplash / Marcia Cripps