Kert

Magszedéstől a téli felkészülésig – ezeket a kerti feladatokat ne mulaszd el augusztusban

Bár a munkák dandárján már túl vagyunk, még a nyár utolsó hónapjában is bőven van mit tenni a kertben. Igaz ugyan, hogy a mifelénk tapasztalt, Portánk gyógynövényeit és ősi gyümölcsfáit erősen megpróbáló aszály a betakarítható termések mennyiségét drasztikus mértékben csökkentette, a befőzni- vagy szárítani való, esetleg ecetkészítésre alkalmas termények így is éppen elegendő feladatot jelentenek. Vegyünk sorra néhányat!

Számomra a nyár egyik legkedvesebb feladata, hogy gyümölcsérés idején régi gyümölcsfák után kutatva járom a határt. A legtöbb ilyen túra alkalmával számtalan ízletesebbnél ízletesebb, illatos és színes gyümölcsre bukkanok, de még a legsivárabb vidékeken sem maradtam soha éhkoppon! Az ilyenkor fellelt fákat érdemes térképen is rögzíteni, hogy január-február környékén, oltóvessző gyűjtése idején, immár lombtalan állapotban is megtaláljuk. A nagyon öreg, fiatal hajtásokat már alig hozó fák esetében javasolt néhány kisebb ágat, esetleg vízhajtásokat lemetszeni, hogy friss hajtások növesztésére serkentsük őket, melyeket aztán a tél során oltóvesszőként be tudunk gyűjteni.

A már termő gyümölcsfákról szedjük le a termést! A földre hullott gyümölcsöket tisztán és egyszerűen összegyűjthetjük, amennyiben a fa alá időben sűrűbb szövésű (raschel) hálót terítünk. A lehulló gyümölcsöket az óvatosan összehajtott hálóból könnyen ládába, vödörbe önthetjük!

A gyümölcsöket számtalan módon feldolgozhatjuk, aki teheti, próbáljon túllépni a lekvár-kompót-gyümölcsleves trión! Az érett, cukorban, illat- és ízanyagokban gazdag gyümölcsökből kiváló minőségű ecetek, aszalványok, pálinka, de akár téli savanyúság is készíthető!

A nyár során virágban pompázó gyógynövények és számos zöldségféle ebben az időben hozza termését.

Augusztus a magszedés ideje is,

ilyenkor tudjuk összegyűjteni a következő évi telepítések alapanyagát szolgáló magokat, terméseket. Az óvatosan begyűjtött szaporítóanyagot akár eredetileg csavarok és szögek tárolására szolgáló, kis rekeszekre osztott ládákban is tárolhatjuk!

Bár még messzinek tűnik, mégis fontos, hogy kertünket már most kezdjük el felkészíteni az őszi-téli időszakra. A betakarított parcellákat a nagy munkákat követő napokban tisztítsuk meg a maradék kóróktól, növényszáraktól, lehetővé téve ezáltal, hogy a következő növedékek tiszta területen, kóróktól mentes környezetben növekedhessenek.

A betakarított zöldség parcellákban esetlegesen másodvetést is végezhetünk. Egy hosszan

elnyúló nyár, meleg ősz esetén bőséges másodnövedékkel is számolhatunk!

A mostanihoz hasonló aszályos időszakban növényeinket sokszor csak öntözéssel tudjuk megtartani. Gyermekeink neveléséhez hasonlóan növényeinket sem célszerű azonban túlzottan elkényeztetni! A mindent készen megkapó, semmiért meg nem küzdő csemeték ellenállóképessége később jóval gyöngébb lehet, mint azoké, akiknek a természet kihívásait jóval kevesebb emberi közreműködéssel sikerül teljesíteni! Ahogy Gyulai Iván mondja: „Szigorú nevelés, gyöngéd gondoskodás!”

Amennyiben van a kertünkben fóliasátor vagy üvegház, ne feledkezzünk meg annak szellőztetéséről, illetve a belső árnyékolás biztosításáról sem!

 

Már követem az oldalt

X