Egyetlen hagymáért több mint félmillió forintot is megadtak – a holland tulipánláztól az idei tulipánszüretig

A tulipánt nem nehéz megszeretni – kislánykorom óta egyik kedvenc virágom. Légiesen könnyed, kecses és törékeny megjelenésével, valamint a szinte észrevétlen illatával nem kiabálja tele harsány hangon a virágoskerteket és a virágboltok kirakatait. Bájos, üde és szerény, mint az a szomszéd lány, aki segít bevásárolni a másodikon lakó idős néninek, és a szemetet is mosolyogva viszi le, szó nélkül, mert semmibe sem telik neki… Sok társával (például a nárcisszal és a jácinttal) együtt a tavasz hírnöke a tulipán. Megannyi színes szirma rabul ejti a szemünket és a szívünket. Nálam a piros és a fehér tulipán a nyerő, de bármilyen variációval kiegyezem a kertben és a konyhaasztalon egyaránt.

Tulipántörténelem dióhéjban

Nem csoda a tulipán világméretű népszerűsége. A fajok nagy része vadon megtalálható Közép-Ázsiában, de őshonosak Észak-Afrikában, a Közel- és a Távol-Keleten, valamint Európában is. Ezeken a vidékeken mintegy 125 vad faját ismerik. A Kárpát-medencében négy faj él vadon, ezek közül a 40-50 centiméter magasra is megnövő, áprilisban nyíló „magyar tulipán” (sárga tulipán, latinul Tulipa Hungarica „Borbás”) a legismertebb.

A tulipánt már megemlítik a Kr. u. 1000 körüli írásos feljegyzések. A későbbi időkben a törökök tenyésztették ki a legszebb példányait. I. Szulejmán császár uralkodása idejében, 1494-1566 tájékán sokat kísérleteztek vele, és számos változatát kifejlesztették. Európa akkor ismerte meg a tulipánt, amikor a 16. század elején a törökök meghódították a Kárpát-medence jelentős részét: Ogier Ghiselin de Busbecq, a bécsi udvar isztambuli nagykövete hozta az Oszmán Birodalomból Nyugat-Európába, 1555-ben. Busbecq szívesen ajándékozott tulipánhagymát az embereknek, és többek között a kor neves flamand botanikusának, Charles de L’Écluse-nek is ajándékozott néhányat.

Valószínűleg Busbecq követ leveleiből származik a virág turbán alakjára utaló tulipán szó is – perzsa nyelven ugyanis a turbán neve „dulbend”.

1629-ben az európai botanikusok már körülbelül 1000 fajtát tartottak számon.

 

Az vagy, amit megeszel?

Európában tehát a 16. századig, vagyis amíg a törökök által behozott kerti tulipán el nem terjedt, senki sem foglalkozott ezzel a növénnyel. Nem volt sem hasznos, sem díszes az európai ember szemében. S bár Ázsiában nagyon régi idők óta ismerték és becsülték a tulipánt, ők is „csak” úgy, mint ahogy a szegény ember szokta becsülni a növényeket, vagyis hasznáért, azaz a hagymájáért.

Az egyszerű ember számára a tulipán nem volt más, mint étkezési célra szolgáló hagyma. Egyike azoknak a hagymáknak, amelyeket ételként és fűszerként is gyűjtöttek. Ma is egész Ázsiában fogyasztják a pusztában szedett tulipánhagymát.

De Európában is sokan ettek tulipánhagymát. 1570 körül még Antwerpenben is ismeretlen volt a tulipán, így megesett, hogy az egyik kereskedő Konstantinápolyból bíborposztó-szállítmánnyal nagyobb számú tulipánhagymát is kapott, és nem tudta, mihez kezdjen vele. Vacsorát készíttetett belőlük, a fölösleges hagymákat pedig elültette a zöldséges kertben. Ebben az időben Magyarországon sem vetették meg a tulipánhagymát. És nemcsak a szegény emberek, akik jobb híján megették az úri kertekből kidobált tulipánhagymát is: egy 1755-ös feljegyzés szerint „némelyek mint a répát úgy eszik s készíttetik a gyökerét és tápláló s magot nevelő erejűnek tartják.”

 

Fontos azonban megjegyezni, hogy a tulipán hagymája nem egészen ártalmatlan, sőt, nyersen fogyasztva hányást okoz! Főzés közben azonban ez a méreg elbomlik. Ezekből a főleg étkezésre szánt tuilpánhagymákból válogatták ki az oszmán törökök a maguk kerti virágait, és lettek a korábban ételnek, fűszernek és orvosságnak tekintett hagymák a szép virágjuk révén kerti díszek.

Holland tulpománia és a lenyűgöző tulipánmezők

Charles de L’Écluse úgy honosította meg a növényt Hollandiában, hogy nem vette át a török nevét. Amikor 1593-ban L’Écluse a leideni egyetem professzora lett, tulipánokat ültetett az intézmény kertjébe. A tulipántermesztés nemsokára hatalmas üzletággá nőtt Németalföldön, ezt később „tulpomániának” nevezték el. Az értékesebb tulipánhagymák valóságos vagyonokat értek.

Egyetlen ritka alakú és különleges színű tulipán hagymájáért – mai pénzben számítva – akár több mint félmillió forintot is megadtak a hollandok a tulipánláz idején.

A tulpománia botanikai alapja a tulipán bámulatos változékonysága. Akkoriban gyakran magról nevelték a tulipánt. A tulipántenyésztők hamarosan észrevették, hogy egyazon tőről eredő tulipánmagvakból különböző színű utódok kelnek. Továbbá arra is hamar felfigyeltek, hogy amint a hagyma öregszik, a virágokon az alapszín bizonyos árnyalatokat kap (a kertészet nyelvén mondva rektifikálódik). Mivel pedig a kor valósággal vadászott a virágújdonságokra, gyorsan divattá lett az újdonságok hajszája a kerti tulipántermesztők körében is. Ezt a divatot és szenvedélyt használták ki az élelmes holland virágtenyésztők.

Annyira specializálódott a tulipánüzlet, hogy már nem darabszám, hanem súlyra adták a tulipanhagymát, mint a drágakövet.

Valóságos tőzsdét alakítottak, ahol egyre magasabbra verték fel – mai tőzsdei műszóval mondva – a „papirostulipán” árát.

A legkiválóbb tulipántenyésztőket kiküldték bizottsági tagoknak, hogy a meghatározott súlyú tulipánhagymát elárverezzék. Az őrület úgy elfogta az embereket, hogy sokan eladták a házukat, a takácsok a szövőszéküket, a gazdák a földjüket, és az egész vagyonukat tulipánhagymákba fektették. Akinek nem volt pénze, természetben egyenlítette ki a tulipánhagyma árát, ki ökrökkel, ki juhokkal, vagy borjúval, búzával, rizzsel, vajjal… A vége pedig kijózanodás és a könnyelműek anyagi csőd lett.

 

A hollandi tulipánláz 1634-ben érte tetőfokát, de nemsokára beleavatkoztak a hatóságok: 1637-ben egyik napról a másikra összeomlott az egész tulipántőzsde, és vele együtt eltűntek a magas árak is.

A tulipántenyésztés ugyan nem szűnt meg, de mindenkorra vége volt az esztelen tőzsdézésnek és megnyílt az útja a tisztességes tulipánkertészkedésnek.

Tulipán a művészetben

A közel-keleti növénytermesztő kultúrákban már az i. e. 3. századtól rendszeresen megtalálhatjuk a tulipán ábrázolásait. Általában a nőiséget, a szerelmet jelképezte, illetve erotikus szimbólum volt, így a piros tulipán kifejezetten az érzéki örömöket jelentette. Az Oszmán Birodalomban a tulipán volt az uralkodóház emblémája. A keresztény szimbolikában a fehér tulipán a testi-lelki tisztaság jele. A 17. századi holland csendéleteken szirmait hullató virágként rendszerint a dolgok mulandóságát, a halált fejezi ki.

A tulipán a romantikus irodalmat is megihlette: Alexandre Dumas: A fekete tulipán című regénye Hollandiában, Orániai Vilmos korában játszódik, főhőse az életét a fekete tulipán nemesítésére feltevő Cornelius van Baerle, aki – hiába kerül börtönbe politikai ármánykodások és az emberi irigység folytán – célját még a vérpad árnyékában sem adja föl. 

 

A magyar tulipánt népszerűsége

Magyarországon a 16. század vége óta termesztenek tulipánt. Mára mintegy 3–4000 különböző termetű és virágú faját nemesítették. A tulipán virága a kék kivételével bármilyen színű és változatos mintájú lehet; még (csaknem fekete) sötét ibolya és zöld virágú fajták is vannak. Régies magyar neve: tulipánt. 

A „magyar tulipán”, vagy más néven „al-dunai tulipán” a Vaskapu-szorosban őshonos. A nevével együtt szokták említeni Borbás Vincét is: ő írt ugyanis róla először 1882-ben. (Más források szerint Rochel Antal fedezte fel a virágot 1835-ben, amikor ez a vidék még az Osztrák-Magyar Monarchia területének számított.) A 40–50 cm magas növény nehezen megközelíthető helyen, a Ciucarul Mare meredek sziklái között él. Virága sárga színű és áprilisban nyílik.

Hazánkban a mai napig adható női név a Tulipán, de nem gyakori. Olyannyira szórványos, hogy például a 2000-es években nem szerepelt a 100 leggyakoribb női név között. 

 

 

Az égigérő fától a nőiség szimbólumáig

Ősi magyar népművészeti jelkép: sokan az egyik legősibb magyar virágmotívumként tartják számon a tulipánt – az olyan kelyhes virágokkal együtt, mint a liliom. A tulipán mint keleti örökségünk, több leleten is megtalálható:

• a legkorábbi ismert tulipán-ábrázolás a Kr. előtti VII. századból való, egy dél-kaukázusi szkíta leletből: az aranyból készült pecsétnyomón öt vastagodó hasban végződő tulipán látható;
• a tulipán motívum egyesek szerint megtalálható egyes hun leleteken: a honfoglalás korából származó karosi szablyán a veretes díszek közt egyesek a tulipánt is felismerni vélik;
• a levédiai Csertomlikben talált kardmarkolat tulipánsorral van díszítve.

A tulipánt, mint az ősvallás elolvasható emlékeként is számontartják. Varga Géza írástörténész szerint a tulipán az ősvallás égigérőfa-jelképe: nem élethű, hanem jelszerű ábrázolásban. Ezek a régi emlékek nem a tulipán, hanem az égigérő fával (és a Tejúttal) azonos Isten jelképes ábrázolását célozták. A sztyeppi égigérőfa-ábrázolásokhoz hasonlóan a tulipánábrázolásokon is találunk olyan jelképeket (vagy szójeleket), amelyek a székely rovásírás jeleivel azonosíthatók.

 

Egyes szakemberek szerint a tulipán a legősibb motívumaink közé tartozik: az ősi sziklarajzok, a mezopotámiai széttárt lábú nőalakok stilizálódtak hosszú évszázadok alatt virággá – a stilizált ábrázolás közepén lévő szirom a női nemi szervet jelképezte, a szülő nőt szimbolizálta. Tulipánábrázolással egyébként sok helyen találkozhatunk: bútorokon, munkaeszközökön, fejfákon, edényeken. Jelentése mindenhol azonos: a tulipán különböző módosulatai a nőt kislány korától az élet minden pillanatában ábrázolni képes a betegségig, az öregségig, a halálig. Gyakran a szívvel együtt jelenik meg az egyes használati tárgyakon és dekorációkban.

Erősen stilizált ábrázolását a liliommal váltakozva használták – a ládára festett tulipán jelképezhette állítólag a menyasszony elvesztett szüzességét is. Népi díszítéseinken valóban igazolható, hogy a magyar nép a keleti tulipánformát konzerválta a hagyományaiba. A tulipán az egész Kárpát-medence összes magyar települési tájain megtalálható díszítő motívum:

• temetkezésnél az oszlopos fejfák és kopjafák állításánál, a faragott tulipán tetejű az asszony/leány halottat jelöli;
• a tulipános láda (vagy tulipántos láda) Magyarországon a menyasszonyi láda legáltalánosabb elnevezése; 
• a csipkeverő és hímző asszonyok kedvelt díszítő eleme (Csetneki csipke, Halasi csipke, Kalotaszegi csipke, Turai hímzés);
• a székelykapuk díszítésében szinte kötelező elem a tulipánmotívum;
• a korondi fazekasság fő díszítő eleme ez a virág, amellyel a különböző színre festett kerámiáikat ékesítik;
• a tulipán egyik gyakori motívuma (a gránátalma, a rózsa, a szegfű és a liliom mellett) a 17–18. század jellegzetes magyar barokk textilművészetnek és úrihímzésnek is.

 

Nem maradhatott ki a tulipán a magyar népmesékből és a népdalokból sem: az egyik legismertebb mese Benedek Elek feldolgozásában Az aranytulipán című, a legnépszerűbb tulipános népdalunkat, a Hej, tulipán, tulipán kezdetűt pedig Kiss Áron néprajzkutató gyűjtötte Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a 19. század második felében. A dalnak számos szövegváltozata ismert, például Koncz Zsuzsa is énekli ezt a dalt az 1993-ban megjelent Ne veszítsd el a fejed című lemezén, Bródy János szövegével.

Nem kell Hollandiáig menni, hogy végtelennek tűnő tulipánmezőben gyönyörködhessünk, itthon is találhatunk jópárat. Idén különösen korán kezdett nyílni a tulipán, és lassan a szezon végéhez közeledünk. Mi a kosdi TulipGardenben jártunk idén, a Dunakanyarban, ahol 81 fajtáját csodálhattuk meg ennek a pompás virágnak a több mint 21 ezer tövet számláló ültetvényen. Helyszíni fotóinkat az alábbi képgalériában látjátok: