Csak versben kedves, valójában hatalmas károkat okoz a kertben – a cserebogárról

Kert

Csak versben kedves, valójában hatalmas károkat okoz a kertben – a cserebogárról

Ha április, akkor cserebogár. Egy kettős megítélésű irodalmár, aki bár több költőt is megihletett, kártétele sok évszázada okoz akut fejfájást az agrárium szakembereinek. Sajnos az igazság az, hogy hiába Petőfi sárga cserebogara, ez az emlékkönyvekben is megírt kártevő valamennyi gyümölcstermő és szántóföldi növényünket károsítja. Ráadásul nemcsak a bogár okozta levélrágás a gond, hanem a föld alatt évekig fejlődő lárva csillapíthatatlan falánksága is… Ez most illúzióromboló lesz.

A cserebogármama petéit a földbe, három-négy különböző, növényekkel sűrűn benőtt helyre rakja le: bázisonként 20-30 darabot. A petékből körülbelül 40 nap alatt lárvák lesznek: C-alakban meggörbült, vaskos testű, gyenge lábakkal rendelkező pajorokká válnak. Fajtól függően több telet töltenek lárva alakban, és mivel hatalmas étvágyát ki kell elégítenie, ez idő alatt hatalmas károkat képes okozni a mezőgazdaságban.

A cserebogár pajorja ugyanis megrágja a gyökereket, sokszor kiodvasítva azokat. Kártétele akár a teljes fa, szőlőtőke vagy málnasor pusztulásához is vezethet.

Ráadásul védekezni ellene nem is olyan egyszerű: a szerencsésebbek már az ültetvény kialakítása előtt tisztában voltak a teendőkkel, és így sikerült fertőtleníteniük a talajt, a kevésbé szemfüleseknek egy másik megoldás jut: a kert vagyonőrének felfogadása, aki nem más, mint a szorgosan kapirgáló baromfi. Kapirgálás közben kitörő lelkesedéssel vetik rá magukat a cserebogár szinte bármelyik formájára, hiszen az egyik legkedveltebb csemegéjük.

Fotó: Claudia Peters / Pixabay

A pajorok végül bebábozódnak, majd a bábokból kifejlődő rovarok a felszínre jönnek. A bogarak növények leveleit, friss hajtásait rágják, amivel szintén tetemes károkat okozhatnak. Ilyenkor a gazdák együtt kelhetnek a Nappal, hogy a reggeli órákban lerázzák a növényekről a dermedt bogarakat.

A legismertebb cserebogarunk, a májusi cserebogár (Melolontha melolontha) kedvelt tápnövényei a tölgyek, a juharok, a vadgesztenye és a vörösfenyő. Gyümölcsök közül a csonthéjasokat, ezek közül is a cseresznyét, a meggyet és a szilva leveleit kedveli. A rajzáshoz kötődő táplálkozásuk számottevő levélfogyasztást jelent, és vannak olyan évek, amikor lombfogyasztásuk a rajzóhelyeken álló fák tarrágását is jelentheti. Ha a rajzás a tölgyek fakadásával esik egybe, akkor akár a fejletlen leveleket és a bomló rügyeket is megrághatják, ezzel súlyos károkat okozva a növényállományban.

A legkomolyabb károkat azonban a második és a harmadik éves pajorok okozzák: gyakorlatilag bármit elfogyasztanak.

Legjobban a nedvdús, vastag, puha növényi részeket kedvelik. Elsősorban a vékonyabb és fiatalabb gyökereket keresik, de ha nincs más, akkor az öregebb és vastagabb gyökereket is megrágják. A megfigyelések szerint a májusi cserebogár pajorjai a sárgarépát, a káposztafélék gyökerét, a saláta-, a csillagfürt-, a kőris-, a juhar- és a nyárfagyökereket kedvelik.

Fotó: Melanie / Pixabay

Ha tömegesen vannak jelen a talajban, az idősebb fás állományok kiritkulását is okozhatják, a fiatal állományokban pedig még jelentősebb károkat is okozhatnak. A gyökerek elrágásával a csemeték pusztulását idézhetik elő, ezzel akár meg is akadályozhatják egy adott erdőrész megújítását. Sőt:

mivel a csemetekerteket gyommentesen igyekeznek tartani, gyomok híján a pajorok kénytelenek a csemetéket fogyasztani, így a csemetekertekben okozott kártételük jelentős lehet.

Magyarországon legtöbbet a májusi cserebogárral foglalkozunk, de rajta kívül számos más falánkság is kóstolgatja növényeinket. Itt van például az erdei cserebogár (Melolontha hippocastai), aminek megjelenése és életmódja is nagyon hasonlít a májusi cserebogáréhoz. Kártétele főleg a tölgyerdőkkel határos területeken jelentős.

A kallócserebogár (Polyphylla fullo) a homokos talajú élőhelyeken fordul elő, és főleg a szőlőt, a gyümölcsfák csemetéit, a tölgyeket és a napraforgót károsítja. Aratóbogárnak is nevezik – talán jelentős kártétele miatt, ami nem csoda, hiszen akár 8 centiméteresre is megnővő pajorjai bőven falatoznak odalent növekedésük pár éves időszakában…

Fotó: Andry Star / Unsplash 

Ugyancsak homokos területeken garázdálkodik a keleti cserebogár (Anoxia orientalis) is, akárcsak a pusztai cserebogár (Anoxia pilosa), aminek kedvenc tápnövénye az erdei fenyő. Az áprilisi cserebogár (Holochelus aequinoctialis) főleg a sík- és dombvidékek kötöttebb talajain él, de lárvája inkább a szántóföldi növények gyökerein lakmározik. A júniusi cserebogár (Amphimallon solstitialis) középkötött és laza talajokon fordul elő- szántáskukacnak nevezett pajorjai sokszor az őszi vetésekben is pusztítanak.

És itt van a változatos repertoárú zöld cserebogár (Anomala vitis) is, ami legtöbbször a homoktalajokat választja. Lárvája sokoldalú gyökérkártevő, az imágó pedig a szőlő, az alma és a napraforgó leveleit károsítja. És ne feledkezzünk meg a kis sárgacserebogárról (Amphimallon assimilis) sem, ami komoly károkat okozhat az olajlen ültetvényekben

A kertünkben és annak környékén élő madarak legnagyobb segítőink a cserebogarak ellenei harcban: a rigók, a verebek és gébicsek imádják ropogtatni a cserebogár-potrohokat.

A varjú és a csóka a pajorokra utazik, kedvelik őket a seregélyek, a búbos bankák is, de nagymértékben segítik gyérítésüket a vakondok és a sünök is. És mivel fejlődésük sajátosságai miatt igen nehezen tudunk védekezni ellenük, nem árt, ha van a közelben pár szorgos segítőnk, akikre már csak ezért is érdemes vigyáznunk!

 

Ajánljuk még:

Így támogasd a kerti életközösségek kialakulását, fennmaradását!

A természetben járva különféle élőhelyekre bukkanhatunk, a Kárpát-medence változatos régiói még a gyalogos túrázók számára is izgalmas változatosságot kínálnak. A növénytársulások alakulását a természeti és környezeti tényezők összessége alakítja és határozza meg, ezektől függ, hogy egy hosszú időre magára hagyott területen a lágyszárúak által uralt nyílt területek vagy a hazánkban inkább jellemző bokros-fás élőhelyek alakulnak ki zárótársulásként. A különféle élőhelyek változatos állatvilágnak adnak otthont, minden területnek megvan a maga sajátos faunája, azaz állatközössége.