Borbás Marcsi: Mindenkinek meg kell tanulnia a saját földjének üzeneteit dekódolni

Azt már az elején eldöntöttem, hogy vegyszereket nem engedek a kertembe. Egyrészt egy nemzeti park közepén lakom, másrészt olyan zöldségeket szerettem volna termeszteni, amelyek nemcsak finomak, hanem valóban egészségesek is. Így léptem a vegyszermentes kertészkedés rögös, ám mindig izgalmas útjára. Nagyon sok kérdést kapok ezzel kapcsolatban tőletek is, és igyekszem a tapasztalataimat, tanácsomat folyamatosan megosztani mindenkivel. 

A gazdálkodásnak ez a módja rengeteg tanulást igényel, alkalmazkodni kell a megváltozott éghajlathoz és figyelemmel kell kísérni az újabbnál újabb jövevényeket is. A kertünk ugyanis a természet része, nem tudjuk leválasztani vagy egy védelmező üvegbúra alá vonni. Viszont a bio és vegyszermentes kertészkedés híveinek nem is ez a céljuk.

Gondoljunk csak bele…egy ugaron hagyott területen termővé változtatjuk a talajt, tápanyagot juttatunk a földbe, majd különféle növényeket kezdünk el termeszteni, amelyek gazdag termést hoznak. Ez gyorsan odavonzza majd a beporzókat, a pillangókat és persze a kártevőket is. Ilyenkor mi is reagálunk ezekre,

a kelletlen betolakodókat gyérítjük, a hasznos rovaroknak vonzó környezetet biztosítunk.

Számos módszert bevethetünk, elterelhetjük a rózsáinkat ostromló tetveket úgynevezett tetűmágnes növényekkel, de bőven elég nekik néhány naponta a nagy cseppes öntözés is, úgysem maradnak sokáig. Telepíthetünk a kertünkbe kétpettyes katicabogarakat vagy fürkészdarazsakat is, amik szívesen csemegéznek majd, és tartósan ott is maradnak nálunk, ha megfelelőnek találják a környezetet. Akár poszméheket is költöztethetünk magunkhoz, amelyek a beporzást segítik.

 

Beszerezhetünk különféle fonalférgeket, ezek speciálisan egy-egy rovarfajt támadnak meg, így hatékonyan védekezhetünk a lótetű ellen is. Ezeket a szörnyűséges kinézetű látogatókat csapdába is ejthetjük. Én is kipróbáltam már a módszert, amely szerint egy sínt kell leásni a földbe, a sín két végéhez pedig egy-egy konzervdobozt süllyeszteni. Így a lótetű belemászik a sínbe, amely belevezeti egyenesen a konzervdobozok valamelyikébe. Elkaptam így is jó pár példányt.

A krumplibogarakkal úgy teszek, mint a szüleim: minden hajnalban végigjárom a kertet, és összegyűjtöm őket.

Egy idő után alig akad már belőlük. 

A legtöbb bosszúságot – ahogy idén szinte mindenkinél – a spanyolcsigák okozzák. Az eddigi évek során is meggyűlt velük jócskán a bajom, de most minden eddiginél nagyobb támadás van folyamatban a kertem ellen. Ez az invazív látogató, amely láthatóan jól érzi magát nálunk, rövid időn belül elképesztő károkat tud okozni, és sajnos képes kiszorítani az őshonos csigákat is az élőhelyükről. Mivel rendkívül ellenálló és felfoghatatlanul szapora, folyamatosan szemmel kell tartanom a növényeimet. Sötétedés után ezért nekiindulok egy lámpával, és ezeket is összegyűjtöm. Legutóbb majdnem ötszáz darabot szedtem össze egyetlen estén.

Ilyenkor igazán kilátástalannak tűnik a helyzet, de úgy gondolom, nem szabad feladnunk. Persze sok tanácsot hallok én is, amiket ki is próbáltam, mint az összetört tojáshéj, a fahamu és a kávézacc, de a tapasztalataim alapján ezek hasztalanok. A sörcsapda hatékony lehet, de ne felejtsük el, hogy az még a szomszédos kertekből is hozzánk fogja vonzani az összes meztelen csigát. A korábbi években ezek ellen is használtam fonalférgeket, de az a készítmény mára sajnos nem elérhető. A háború jelenleg még nincs eldöntve a csigák és köztem, de rendszeres őrjárataim remélhetőleg kordában tudják őket tartani. 

A kertészkedéstől szerencsére mindez nem veszi el a kedvem, mert ez a darabka föld, és a televény, vagyis az élettel teli termőtalaj, amit magam hoztam létre rajta, minden nap kárpótol. Most már negyedik éve minden reggel ugyanolyan lelkesedéssel lépek ki az ajtón, és járom végig az ágyásokat. Azt mondják, a gazda szeme hizlalja a jószágot és érleli a vetést. Ez valóban így van. Mert a gazda, aki szemmel tartja a növényeit, aki figyeli az időjárás változásait, a természet meglepő húzásait, azonnal észreveszi, ha baj van. Minden kert más, az ország különböző területein eltérő a csapadék mennyisége, mások az őshonos növények, ezért mindenkinek meg kell tanulnia a saját földjének üzeneteit dekódolni.

Fontos, hogy ne adjuk fel, kísérletezzünk, olvassunk, használjuk a természet adományait, anélkül, hogy kihasználnánk, és mindig kezeljük úgy a saját területünket, mint a minket körülölelő környezet egy kis részét.

Olyan időket élünk, amikor igenis megéri felásni a gyep felét, és haszonnövényekkel benépesíteni.

Rengeteg közösségi kert jön létre, a tuják helyét pedig újból átveszik a gyümölcsfák. Erre kell törekednünk, hiszen így fogunk jobban, tevékenyen és megelégedéssel élni.