Barackharc, avagy súlyos barack-ínségben a magyar csatába indul, hogy szerezzen. És vérre megy

Az idei tavasz nem kedvezett a baracknak – nálunk a meggynek, cseresznyének, almának se. De most barackidő van, és a magyar emberhez a baracklekvár úgy hozzátartozik, mint a pörkölthöz a nokedli. Ezért mindent megtesz, hogy legyen saját lekvárja. Akár az élete kockáztatásával is. 

Nálunk hat barackfa ontotta gyümölcsét, tenger sok barack volt minden évben. Jutott is lekvárnak, befőttnek, hagymás-zelleres csatninak, cefrének, és ette mindenki, amennyi csak belé fért. Gyerekkoromban kisgatyában futkároztunk, és nagybátyám rendre engem kért meg, hogy keverjem a cefrét: valami kéjes élvezet volt, a hordót alig felérve, hónaljig merülni a szottyos barackban, de szerettem! Gyermekeim emlékezetében már van erre alkalmas eszköz, amivel kevertettük velük – talán ez valami furcsa gyerekmunkaként él majd a családi legendáriumban.

A lekvárfőzés, a barack eltevése nagy munka volt, és július 16-ára mindig befejeződött, ekkor már ott sorakoztak a frissen meszelt kamra polcán az öblös üvegek, mélyükön a nyár legfinomabb zamatával. Aznap összejött a család, megünnepeltük az aktuális születésnapokat, és kezdődhetett a nyaralás – egészen augusztus derekáig, amikor elindult a körteidény.

De most még csak júliust írunk, a barack késett, és ami a nagyobb baj, hogy nincs. Ami volt, annak egy részét leverte a vihar. Barack-ínségben a magyar csatába indul, hogy szerezzen.

Én is így tettem, megkérdeztem a szomszédokat, kinél lenne – sehol sincs. Ezért nem üldögélnek a házak előtt a nénik, mint annak előtte mindig.

Majd lesz, vagy nem: nem fogunk belehalni, és nem fogok vásárolni Dél- Amerikában termett, Thaiföldön csomagolt lekvárt semmiképp, ha nem lesz barack, majd akad valami már gyümölcs, remélhetőleg. Így indultam el a bevásárlóutamra – ami nem tölt el nagy lázzal, de olykor muszáj ezt-azt beszerezni.

Amióta nem vadászunk mamutokra, és bogyót is kevesen gyűjtögetünk az erdőben, legtöbben a bevásárlás alkalmával élik ki vadászó-gyűjtögető szenvedélyüket. Ettől engem a hideg is kilel – mert én bemegyek, megveszem, ami nagyon kell, kijövök, és kész.

Veszélyes hely egy ilyen nagy bolt, már a parkolóban is ezerfelé kell figyelni, honnan érkezhet támadás. A bolt sem biztonságos, ma különösképp nem volt az. Ugyanis a raktárból előkerült egy kisebb láda barack. Nem mosolygott túlzottan, de annyira éppen, hogy egy szépkorú hölgy máris lecsapjon rá. Testével védte, nehogy bárki elorozza előle, és fennhangon kiáltott hites urának, hogy igyekezzen már azzal a zacskóval. Ott álltunk ketten, hátha jut néhány szem, de nem, a néni védelmezte és szorgosan rakta a zacskókba. Barack-leső alkalmi ismerősömmel annyira nevettünk, mint régóta már semmin sem. Végül megteltek a zacskók, és a néni büszkén vonult arrébb zsákmányával. A dobozban egy darabot itt felejtett, kiáltottam is utána, de erre ügyet sem vetett. Ám amikor a hentespult előtt őrizetlenül hagyta a púposan rakott gurulós kosarat, kísértést éreztem, hogy egy zacskónyit csak magamévá tegyek – de ez csak egy pajzán gondolatként suhant át agyamban e vidám délelőttön.

Benéztem a volt téesz-udvarba, hátha ott van barack – és volt! De még mennyi! Annyi nagy láda, ahány ember! Egyesek a ládákat maguk elé téve válogatták, dobálták ide-oda a puhákat, amoda a szépeket. Testükkel védték a kiszemelt ládát, és amikor egy-egy újabb láda barack érkezett a hűtőház felől, azon nyomban lecsaptak rá. Esély sem volt arra, hogy egy méternél közelebb kerülhessek egy ládához! Egy barackhoz! Még az illata sem ért el hozzám, mert ebben a barackharcban semmi kedvem nem volt részt venni – úgyis alulmaradnék.

Így hát baracktalanul hazakullogtam. De kedvemet nem szegte, mert mindig van remény, és lőn most is: a szomszédasszony épp akkor tért haza Zalából, s mit hozott? Egy kisebb kosár barack, szabadkozott, mert alig akadt, s úgy szerette volna, ha minden szomszédnak, barátnak jut valamennyi. Most itt mosolyognak, illatoznak, és várják, hogy végre leüssem az utolsó billentyűt, és nekifogjak drága lekvárrá varázsolni őket. A békés, baráti barackokat.